Arra gondoltam,talán valóság is lehet ez az egész.Ot állhatnék én is a vallató szék elött,s arcomon nekem is milliónyi izzadság csepp folyhatna végig..de mégsem én állok most ott.Egy fiatalember roskadozik ott a kegyetlen tekintetek elött.Tudja,hogy ez a sorsa..de egyszer én…

ezzel kezdem..Oly furcsák vagyunk mi emberek, A lelkünk sír, az ajkunk nevet. Egymásról azt hisszük boldog talán, S irigykedünk egy-egy boldog szaván. Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog, Gondolatai tiszták, s szabadok. S nem vesszük, dehogy vesszük észre, Hogy könnyei égnek…

ott kezdem,hogy..nem tudom,hogy írjam le,hogy épp mi zajlik bennem.igen,bennem.kavrognak a gondolataim.s megválaszolatlan kérdéseket vágok a fejemhez.mi lesz?a sosrom a döntés pillanatéban vállik egyértelművé..lehet nem is kéne ezzel bajlódnom.majd elmúlik úgyis magáól.de addig is…