az írás maga a művészet.nyugalommal tölt el,és mégis energiát sugároz.mutatja,hogy sosem vagyok egyedül,mert az írás mindig itt lesz nekem.nem kell beszélnem róla senkinek,csak ha kérdezik.és most is írok..
mindig is lesznek miértek,mindig is lesznek olyan miértek amikre ép értelmes válasz nem lesz.tényleg,néha olyan kedvem van,hogy előtör bennem az,hogy legszívesebben kiölném magamból az érzéseket,amelyek irányulnak valami jó felé.alattomossak,és olykor pedig csodával egyenrangúak.elégettem a fényképeket,elvágtam a láthatatlan kapcsokat,és mégis meg maradtak bennem emlékekként.magukkal ragadnak olykor,és lehúznak a mélybe.aztán azon kapom magam,hogy mosolygok,mert Ő ezt váltja ki belőlem.aztán a monitorra bámulok,barna szemeim kikerekednek,és olvasom a sorokat.ahogy pötyögöm be a választ,és leütöm a szóközöket majd kitörlöm az egészet,nincs rá magyarázat.nincs válasz a miértekre.

csak arra vágyom,az jár az eszembe,hogy kiüvölthessem a fájdalmat,amelyet az érzés hoz magával.kiállni a sziklára,és lenézni a városra.a végtelenbe nyúló fények között elveszni,és újra egy embernek lenni a sok közül.néha ki kell hogy engedjem a dühömet.a dühömet,amely rám telepedik az ócska,magányos estéken.boros pohárral a kezembe,ezernyi gondolattal a fejemben próbálom türtőztetni az érzéseimet.nem keresem tovább a miérteket.s tovább játszom a gondolattal.zavaró fények között a szembogaram színesebbé válik,és a tompa hangok mellett,elveszik a kiáltásom.nem hallja meg senki,talán nem is akarom.ezt a kapcsot még lehet erősebbé varázsolni,az érzések meg vannak,csak a sors az ami közbeszól,és olykor pofonokat osztogat.mindentől távol,de legfőképp Tőled,minden más.a magány telepszik a sziklára,és én egy mozdulattal a borospoharat a mélységbe dobom.nem hallom ahogy szilánkokra törik,tehát elég magasan vagyok ahhoz,hogy bárki felérjen mellém.persze érzem a törődést és a szeretetet több ezer kilométer távolságból is.

aztán elmerengek..nem akarom,hogy tudd,hogy mennyire fontos vagy nekem.és nem akarom,hogy tudd,hogy az írás művészet.nem akarom hogy tudd,hogy a szívem tele van érzéssel.nem akarom elmesélni neked,hogy alig van hely a szívemen,ami ne érezné a félelmet a Tőled való elszakadástól.a magány amit magamnak adok,és a magány amit tőled kapok jó barátokká váltak.aztán sikítok..talán csak azt akarom,hogy tudja a világ,hogy bekaphatja..az írás maga a művészet.nyugalommal tölt el,mégis energiát sugároz.az írás mindig itt lesz nekem.az írás mindig boldogsággal tölt el."ami nem lehet a tied,mindig az kell."én voltam az írás tűrőképessége.(Y)

állj meg egy percre.ne félj,nem bántalak.ne bámulj,csak lásd meg bennem a mivoltom.igyunk egy gyömbért és egy kávét.ha lehetne szembe ülj velem,úgy látom a szemeidet.az első mosolyod után azt fogom kérni Tőled,hogy mindig mosolyogj.mosolyognom kell,mert ahogyan rám néz felemel.mondom,hogy szép vagy,te azt hiszed ez csak ócska közhely.azt hiszi szép vagyok,pedig most csak azért gondolja ezt,hogy levegyen a lábamról.repdesek az örömtől,hogy Velem szemben ülsz,miközben iszom a kávémat.imádom nézni már most,ahogy beszél,és ahogyan issza a kávéját.elmondom Neked,hogy komolyan akarlak,erre Te a szemedet sem rebbented.nem veheti észre rajtam,hogy oda-vissza vagyok érte.inkább nem nézek rá.megkérdezlek,hogy kivel,mikor,merre,hogyan,meddig.aztán te csak mosolyogsz,és közben diplomatikusan válaszolsz.tudtam,hogy a múltam érdekli,de nem baj,elmondom,legalább megtudja milyen voltam,és talán megérti az okokat.igen,neki elmondhatom.ne haragudj de nem nagyon figyelek Rád,mert elvesztem az arcod szépségében,ahogyan az ajkad mozog,egyszerűen csókolni való.nem tudom miért,de azt akarom,hogy megcsókoljon,és hogy mellettem legyen mindig.én nem kérdezem meg a múltját,mert őszintén szólva nem érdekel.a jelenjének a részese akarok lenni.észreveszem,hogy zavar a kibontott hajad,ahogyan a barna tincsek ráhullnak a válladra,és hozzád simulnak.vágyom az érintésedre,de nem akarom elsietni,ezért inkább nem szólok,hogy hozzád érhetek-e és eltűrhetem-e a tincseket a gyönyörű arcodról.bárcsak megérintene,vagy végigsimítaná az arcomat.de most marad csak a beszélgetés.hú ez most komoly?a szemét dög hogy tehette Vele ezt.annyira gyönyörű.de nem,nem érintem meg.nekem tutira Te kellesz.és a búcsúzánál nem tudom megállni,hogy ne csókoljalak meg.annyira szép vagy.ez most csak ennyi lesz,mert elutazik,de legalább itt volt velem,csak tudom,hogy nem ábrándozhatok az érintéséről,csak marad a kegyetlen és fájdalmas valóság,ami akkor lép mindig be hozzám,amikor egyedül vagyok.nem érinthetem.csak Veled lehet teljes az életem,gondoltam és félszegen odébb álltam,nem akartam fájdalmat okozni.és beültem az autóba,láttam ahogy végigkísérted a tekinteteddel a nyomaimat.mintha valami megcsillant volna a szemedben.de nem érdekel.ez fontosabb mint bármi más.mikor érinthetem meg újra?"ott találok Rád,ahol nem is hinném,ott veszek el Benned,ahol nem találsz rám,még te sem."én voltam az illúzió,amiről mindvégig írtál.(Y)

muszáj írnom..vezetés és nyár.és vasárnap strandfoci első hely.szép volt csajok.hétfő Balaton volt.tarka ábrándok,de a valóság egy színben tárja elém a képet.hangok simogatják füled az illúziókban,de a valóságban dermedten meredsz a monitorra,minden egyes elolvasott sor után.megszűnik a külvilág,csak ti ketten vagytok.de persze ez megint csak vágy.helyette megkapod a mérhetetlen távolságot.

talán az illúziók,azok amiket ki kell irtani ahhoz,hogy boldogok lehessünk.de mi van akkor,ha közben azok dobnak el minket,és tántorítanak el.és aztán a barna tincsek az arcodra hullnak,akkor veszed észre,hogy könnyezel,hogy elkoptál,és nincs ami visszatartaná a könnyeket.sokszor a legnagyobb magányban jössz rá,hogy nem érzed azt,ami addig motivált.eltűntek a közös percek,és a vég el láthatatlan nevetések.olyankor kell erőt merítened,és nem önsajnálatba menekülni.eldobni mindent,és újult erővel terveket szőni.és egyedül kell erősnek lenned.

és csak ülsz ott továbbra is,és figyeled a tekinteteket,és érzed,hogy gyenge vagy.arcodról lefeslett a fekete szemfesték,és könnyes a tekinteted.a dühöd pedig percenként növekszik,és töri össze az addigi gondolataidat.elveszettnek érzed magad.emlékekbe gyűjtöd az eseményeket,főleg azt,amikor a hintánál beszélgettetek.s bevillannak a képek,s te tehetetlennek érzed magad.ide már kevés vagy,ezt gondolod miközben rágyújtasz egy cigire,hogy kifújd a füsttel együtt a gondokat.felidézed az arcát,milyen fura is,hogy ennyire pontosan sikerül,mintha ott lenne veled.kegyetlen képkockák,őszinte vallomások,és most szavak nélküli elutasítást kapsz.kezded elfogadni a tényt,hogy nem minden vidámság és nevetés..de hogyan,amikor minden egyes napban benne van?csak tudná,mennyire fáj..

és csak ülsz a monitor előtt,kezed ökölbe szorítva,és nézed a villódzó fényeket,amelyek táncot járnak..percenként frissíted,de semmi..nincs új üzenet.s,tudod,hogy megint egy hosszú éjszakának nézel elébe..s,hogy hogyan tovább?majd a pillanat alakítja..vagy itt már nem?a jó ég tudja,mikor bonyolítunk túl vagy épp rontunk el valamit."én voltam egészen eddig a vágy a szemeidben.(Y)

ja,és a tegnap estét inkább hagyjuk.Csabi,boldog névnapot!vezetés feeling.pillanatnyi boldogság volt.segített átvészelni a nehéz pillanatokat.arra a pillanatra építettem mindent.kevés volt az a mosoly,amit személyesen adtál nekem,mégis elégnek tűnt ahhoz,hogy felviduljak és elhiggyem,hogy ez boldogság.és aztán belém hasít a valóság.persze,ez soha nem maradhat ki.szánalmas várakozás.nem rejtőzik tartalom a mondatok közé.sorokba vájt keserűség.elfojtott düh és miegymás.szanaszét szórt emlékek,és azt vesszük észre,hogy értelmetlen szavakat vágunk egymás fejéhez.ami egykor még örömmel töltött el,az mára már csak egyszerű koncepció.azt hittem mi összeillő puzzle darabok vagyunk,és a sors majd összerak minket.de talán nem illeszkedünk egymáshoz eléggé.amikor azt hiszem,hogy nincs tovább,és feladnám,akkor jössz Te,és próbálsz felszedni a padlóról.mégis elveszünk a tömegben egymás mellett.valami hiányzik.talán csak egy félbetépett mosoly,úgy ahogyan rég volt.

az emberek azt mondják,szükség van a változásra.de arról senki sem beszél,hogy mi a teendő olyankor amikor minden,MINDEN,az egyik napról a másikra derékba tör.ami elveszett,űrt hagyott maga után.és aztán..a legnehezebb lépés az elkezdés.amikor magad mögött hagyod azt,ami addig a legnagyobb részt képezte az életedben.s végig gondolod százszor,hogy helyesen cselekszel-e,mégis mindig ugyanoda lyukadsz ki,eltántoríthatatlan vagy.csak a B terv maradt ki.."ha valakihez túl erősen ragaszkodsz,attól még nem fog szeretni."én voltam az,akire szükséged volt.(Y)

a sorok között elrejtett boldogság.vezetés,macifröccs,és esti beszélgetések.Ikervár,és Ocho Macho.tölgyfaasztalon heverő papírfecnik.ragyogó napsütés.és végtelenbe nyúló értelmetlen mondatok.
hangos koppanás
egy ölelés vagy sikítás
távolságba akadt érzések
bénulás a testben
lélektépegető ütések
drog
szerelem és minden
épült a testben,zörej
széthullás a végtelenben
összetart a szenvedés
a szavakkal játszik az érzés
itt-ott kellemes
de valahol megszakad
és mardos a hiány
de hazudd,hogy nem fáj.
s ahogy a tükörbe néz,a skizofrén énje mosolyog rá.újabb sorok a papírlapon,ami úgyis a kukában landol.fülhallgató bedugva,zene bekapcsolva,világ kikapcsolva.tökéletes pillanat.s ahogy az ágyra fekszik,és elmerül a gondolataiban.s azt,hogy mire vágyik,csak Ő tudja.s talán jobb ha ezeket a gondolatokat magában tartja."ami nem lehet a tiéd,mindig az kell."én voltam a fénylő csillag a barna szemeidben. (Y)

most már eljutottam arra a pontra,amikor össze tudom foglalni a gondolataimat.torokfájás.jeah.pont erre vágytam,erre volt szükségem.
vasárnap Vulkán-kupa,második hely,szép volt lányok.rossz kezdés után jó vége lett. :)
az a tény,amely most már valósággá vált,igen..vége.de nem változtatja meg azt a tényt,hogy jó volt az együtt töltött idő.a szakítás soha nem lesz jó,és a szakítás soha nem örömmel jár,az alkalom pedig soha nem megfelel.persze gondolkozhatnék azon,hogy miért kezdődött el,ha vége lett.de felesleges gondolatmenet lenne.persze,a legtöbb dologról mindig Ő jut az eszembe,és ez egy darabig nem is fog máshogy lenni.de az idő mindenre gyógyír.

ahogy körbenézett a játszótéren,az utca fényei meg csillantak a hinta tartórúdjain.arcán ott derengett a gondolat,a félelem,az ijesztőnek tűnő távolság,a menekülés útja.a barna szemeiből kiveszett a tűz,már nem lobogott benne az érzés.s hanyag mozdulattal beleült a hintába,s lábát a homokon tartva,elkezdett fel-alá hintázni.szürke tornacipője hamar átvette a homok színét.de nem érdekelte.azokban a pillanatokba,amiket ott töltött,hintázva,egyedül a kezében egy vodkás üveggel,az üresség jellemeivel ruházta fel.az érzésekbe vetett hitét perdítette táncra azokban a percekben.újdonsággal hatott rá a bizonytalanság,és azok a dolgok,amelyek gyötörték elméjét.kitépték belőle a vonzalmat.és ahogy legördült egy könnycsepp az arcán,elfogta az érzés,hogy egyedül van.és zokogott,arcán szétfolyt a fekete szemfesték,és arcát kezébe temetve próbálta megérteni a miért-eket.a feszültség és a hiány mardosta a gyomrát,és a következő mozdulattal ráhúzott a vodkás üvegre.támaszt várt,hogy végre valaki megértse,és hogy az özönlő kérdések helyett,valaki megölelje.s miközben ott ült egyedül,a szél meglebegtette barna lófarokba kötött haját,borsozó testtel nézett előre.szemében üresség,és érzelemmentesség.nem tűnt egy címlaplánynak,de belülről több volt benne,mint kívülről.egyedül volt.míg nem megszólította valaki,kezét nyújtva felsegítette..
-szia.jól vagy?mi az az üveg a kezedben?normális vagy?nem teheted ezt..
egyre hűvösebb volt oda kint a levegő,fejét lehajtva sétált tovább,s mellette az alak,támogatta.arcát csípte a hideg,és gondolatai azt sugallták,hogy nem lehet tehetetlen,az nem Ő lenne.s az üveg tartalma kiürült,miután arcán végig futott egy aprócska kis mosoly.de nem most,és nem itt."ha szeretsz valakit,akkor azt akarod,hogy boldog legyen,akkor is ha emiatt te egyedül maradsz."én voltam az elmúló érzelem.(Y)

csütörtöktől vasárnapig nyaralás.Balatonszéplak-felső,koktélok,23 fokos Balaton,34 fokos hőség.pezsgő,séták,kacsák,hattyúk,és szeretet és együtt.

S talán néha remélem azt,hogy a körülötted lévő papírfecnikről,könyvekről,tollakról,üres borospoharakról,egy üveg pezsgőről,a szobáról én jutok eszedbe.míg hozzászokok a gondolathoz,addig érlelem magamban és elraktározom a gondolatot amikor még úgy volt,hogy mindenről én jutottam az eszedbe.s gondolom azt,hogy ha néha megcsörren a telefon,te vagy az aki a vonal másik végén várakozik,hogy elmesélhesd hogy mindenről én jutok az eszedbe.s játszok a gondolattal,hogy keresni fogsz akkor is,ha éppen semmit sem csinálsz,csak állsz kint az erkélyen mélyen magadba szívod a füstöt,és eszedbe jutok.ha más miatt nem is,talán amiatt,hogy ezt már együtt nem csinálnánk,ha itt lennék,akkor sem.valami kéne ami feldobjon,talán nem az őszinteség a legjobb dolog,hisz túl sok ember őszinte,valakinek hazudnia is kellene.s talán amikor majd én is kint állok a teraszon,é pislákol az éjjeli lámpa fénye,bogarak zümmögnek a késő esti órákban.felhívlak,és elmondom azt amiről eszembe jutsz.de addig marad a naplemente narancssárgás színe.köszönöm az ihletet így a hajnali órákban.napsütés!"People always leave."én voltam,akiről eszedbe jutottam.(Y)

megkopott tornacipőben a be vetetlen ágyon fekve,valóságos érzésekkel az arcán nézte a villódzó monitoron az ürességet.tekintetébe burkolózott a fájdalom.aztán felült,és hirtelen megváltozott az arckifejezése.gesztenye barna szemei elvarázsolták.egész teste borsózott,talán nem is a szoba hőmérsékletétől,hanem a gondolatok sokaságától..

engem ki tapsolna vissza?
az ismert,a jól megszokott vagy az ismeretlen?és a kettő közti bizonytalanság,igen,azok vagyunk mi.és miközben ott vagy azon a bizonyos ponton,vagy felveszed a mosolyt és a külvilágnak mutatod,hogy elfogadjanak és szeressenek,vagy pedig nem azt mutatod amit elvárnak tőled,és végre a saját lábadra állsz.hisz az álmaidat nem változtathatja meg a szeretet.nincs olyan ember aki tudná a célodat míg el nem indulsz.nincs olyan ember aki tudná,hogy mit gondolsz.nincs olyan ember aki tudná a legbensőségesebb titkaidat.kevés olyan pont van az életben ami igazán fontos,a többi csak kiegészítő,mint az ékszerek,hordod őket,de amikor megkapod ajándékként az a pillanat az igazán fontos.

szinte nem akarta elhinni,hogy az előtte álló lépés,eddig lehetetlennek tűnt.üveg törés hallatszik a konyhából.gyors léptekkel fut le a lépcsőn abban a bizonyos szürke tornacipőben.olyan valóságosnak tűnik minden.fémes ízt érez a szájában,és a megszokottnál nagyobb az adrenalin.löki lefelé a kíváncsiság hogy mi volt ez a hang.valaki kiabál.és ahogy megpillantja a konyha kövén térdelő férfit,ugyanaz a gondolat lepi el elméjét.a szemébe néz,és látja ahogy mozog a szája a férfinek,dühös,és ijedt is egyszerre,mégsem hallja amit mond.megmérgezi a gondolata,a saját világa,csak szófoszlányok hallhatók.

csak olyan ember akarok lenni,aki nem fél az ismeretlentől.nem akarom,hogy hibáztassam magam,és önsanyargatóan azon merengjek,hogy nem léptem és nyitottam az új felé.azok a bizonyos kitéphetetlen foltok az életünkben,amelyek mindig ott vannak,és várnak arra a semmitmondó pillanatra amikor romba dönthessék azt,amit addig kemény munkával felépítettünk.gondolatleleplezés.talán illúziómentes világban kellene élnem.

s a kérdések..hogy jutottak el idáig?miért fog kelleni a változás?miért húzta magával?most tükröződik arcán,hogy mindet megértett.s a férfi a könnyeiben veszik el,és fájdalommal teli tekintete éreztet azt,hogy tehetetlen.aztán a következő pillanatban feláll,elsétál,és minden szertefoszlik.és megnyílik az emlékek folyosója.a barna hajú lány felsétál a lépcsőn,és leveti magát az ágyra,el kezd gépelni.s a gyújtókattogással egy új cselekmény lép be a történetbe.körülveszik a narancssárga falak,és bezárják a gondolatait,és az ott történteket.s a fegyvercsöve ott van az elmédnél.aztán csak egy sikítás.és a falak bezárják az ott történteket,a fülsüketítő hang,és a boldogság."Tedd vagy ne tedd,de ne próbálkozz!"én voltam a fura íz a szádban.(Y)

tegnap állásinterjú.jeeah.vezetés.ohje.még nem tudom.ma fodrász.szeretlek Balázs!
a kovácsoltvas kapu előtt a terebélyes fa árnyékában ült.a reggeli álmatlanságát a vonatok moraja zavarta meg.ahogy a síneken elhaladt a vonat,az álom megszűnt abban a pillanatban.de azokkal az apró semmilyen mozdulatokkal,amelyekkel vizsgálta a ráncokkal teli arcát,azt tükrözték,hogy nem nagyon foglalkoztatja,az,hogy felkeltették,s kitépték az álmaiból.talán már nem volt oka hinni azokban.drága dohány a táska alján lapul,kézbe könyv kerül,és a rögös úton a léptek hangja hallatszik,ahogy az irányt a vasút felé veszi.csak Ő maga tudta,mi a baj.mi történt tegnap?belehabarodott,aztán eldobta magától,s ahogy az már megszokott a romantikus történetek végén,elsétált,és vissza sem nézett.ott hagyta darabokban,összetörve.érzésektől mentesen otthagyta.s ahogy belépett a váróterembe,minden tekintet rá szegeződött.lenéző pillantások,és egyhangú,monoton prédikációk.kopott farmerja zsebéből telefirkált cetli lógott ki,fekete converse tornacipője agyon használt formában igazodott a lábához,s a bőr kabát sem most élte fénykorát.de kezében ott lapult a könyv,amely megnyugtatta.a törődés nesztelenül lapult meg arcán,nem kavart nagy port,miközben tengerkék szemében megcsillant a fájdalom.derékba törték a lelkét,kiaknázták a gyengeségeit,a szívébe martak,és mint egy használt ruhát,eldobtak.elmacskásodott végtagokkal leült a padra,és egyik pillanatról a másikra,mosolyt csalt arcára egy nagy költő idézete a könyv elejéről,amelyet a kezében tartott."Erősen koncentrálok.Mármint csak arra,rád,hogy mit kéne most éreznem.Nem passzolunk lélekben."én voltam aki megmosolyogtatott.(Y)

HIVATALOSAN IS SPORTKOMMUNIKÁTOR LETTEM!
86%-os záróvizsga,ezen is túl vagyunk.és a tételek,hm..a weboldal szerkesztése,és a blog.és a megnyerő mosoly,a tesis tételnél.végeztünk..ünneplés és pohártörés.és a mai büki állásinterjú,jó lenne.és amúgy ha minden mozdulat mesterkélt,és minden szó hazugság,akkor sem vagy jobb nálam.csak egy senki,akinek nincsenek érzései.s ha nem az én számtól nedves az ajkad,és nem tőlem vidulsz mosolyra,akkor sem érdekelsz.ha minden tekinteted önző,és minden emlékedben benne vagyok,akkor sem érdekelsz.undorító vagy és egy senkiházi.és a csönd,ami körülölel téged,az nem más mint a magányod,amit saját magadnak okoztál.rám pedig várt egy találkozás az utca másik oldalán.s abban a pillanatban amikor megláttalak,tudtam,hogy te vagy az aki mindig kell,és akit nem eresztek el,igen te vagy az Balázs!te pedig csak omolj össze,dőljenek rád a falak,és hazudd azt,hogy valamikor kellettem,és hogy nem vágtál át a palánkon.minden őszinte pillanatod hazug volt.S Te,Balázs..te vagy a kapocs köztem és a világ között,szeretlek,ahogyan Te is engem.te vagy a minden."ne félj a kudarctól,játszd végig a játékot!"én voltam a világító lámpás az ágyad felett.(Y)

kicsit nehéz összeszedni a gondolataimat.hisz pár napja írtam egy bejegyzést,amit sikeresen nem lett elmentve.jeah.nagyjából..70%-os írásbeli záróvizsga,sikeres kreszvizsga,veszprémi állatkertben való kirándulás,pihenés,és media marktos munka.és a mai kínai sült banán,és a Csónakázó-tón való sétálás.szeretlek Balázs.ja,és hibás fülporcbelövés..fantasztikus fülgyulladás.imádtam.és azt hiszem ennyi.tanulás a csütörtöki szóbelire.péntek állásinterjú?BL döntő..hajrá egyik sem.
huppannak a gondolatok,képen nevetnek az emlékek,fejembe villanó világról alkotott képek.kéne egy slukk,vagy valami ami felpörget és egyben szétszed.ócska kósza esték züllik a test,érzelem mentes minden perc.a szétszórt mondatok,és a kegyetlen félelmek.ahogy este elalszol mellette és reggel mozdulni sem mersz.nem mesélsz róla,hogy mi történt,hogy mennyire tönkretette az életed.ahogy iszod a kávét minden reggel miközben minden korty marja a torkod,s te tudod,hogy a boldogság csak elzüllőt kapocs az emberek között.az alkohol mámorában úszol a péntek esti buliban,s otthon a falak mögött pedig átengeded magad a régi jólelkű énednek,akinek meg sem fordulna a fejében a péntek esti mámor.aztán előadás,a kopott színpadon olvasod soraidat,és a közönség ereiben lüktet az érzés,hogy megfejtsék a titkodat a mit sem sejtető gondolataidban.a végén vas taps.s ahogy ezt végig olvasod,rájössz,hogy nem minden működik így.ez a sors keze.hisz ha bele gondolsz,minden percben elbukhatsz,csak tudnod kell rendbe tenni a dolgokat,és irányítanod a világot.néha vissza kell lépni egyet,és leülni egy picit,elgondolkodni,hogy tényleg megéri-e.de a feladás sosem jó megoldás.nem mindig a feladás a könnyebb út."a szíved mélyén még gyerek vagy és részeg."én voltam a válasz minden kérdésedre amit feltettél valaha.(Y)

ahelyett hogy végig gondoltam volna,és magamba szívtam volna azt a sok mindent amit mondtál nekem,az arany marlborot szívtam. ahogy a füst körülölelt,és olvastam a lenéző tekintetekben,és éreztem,hogy most semmi sem jó.és az a világ ahova csöppentem,nem engedi hogy bátor legyek,és ne féljek az eséstől.eddig minden olyan szép volt és jó.aztán a kegyetlen valóság.itt kéne kezdődnie valami jónak,és helyette csak kikapart félelmek a sarokból kerülnek elő.látod magad előtt.s amit érzel arra nincsenek szavak,csak hiányos mondatok,amik pont azért hiányosak,mert hiányzik belőlük a legfontosabb részlet.érzékeled az érzékelhetetlent.s ahogy becsapod magad mögött az ajtót,és az ágyra vetődve elkezdesz gépelni,s a valóság egyes emlékfoszlányait az írás katarzisába fojtod.a humor most hiányzik.s legszívesebben a háztetőn állva kiáltanád mindenkinek,hogy elestél,és hogy kapja be a világ.mert azt érdemelné.és aztán csalódottan a gondolataidba mászkálsz,és rájössz,hogy az illúziók szebbek.miközben a mesében a szőke herceg és a mostoha anya boldogít,addig a VILÁGON az emberek szembe köpik egymást és továbbsétálnak.s miközben gépelsz,csak a gyújtókattogás zavar meg.s tudod az sem érdekel,ha nem tudod,hogy mi a válaszfal az igaz szavak és a képzelet között.önámításon alapuló érzéki csalódás."ha nem bírod már,nyisd a kezed,szállj mondd a sztorid el és felejtsd el mi fáj pacsizd aki várt,hagyd el aki bánt."én voltam a világ utálat az arcodon.(Y)

esős májusi nap.anyáknapja.köszönöm anya,hogy vagy nekem.a heti vizsgák kipipálva.a tegnap este jó volt,Dávid és Dorina.mert csak.de jó volt.ahogy sétált felfelé a kopott tölgyfa lépcsőkön,a padlás zegzuga már nagy örömökkel várta.nem tudta pontosan mit is keresett.csak látni akarta a régi emlékeket őrző dolgokat.a kinőtt cipők,a lefeslett ruhák,a plüssállatok.mind-mind arra emlékeztette,aki egykoron volt.s a gondolatok sokasága telítette meg kihűlt elméjét,a dolgok amelyeket elszalasztott,és a pillanatok amikor inkább elmenekült,ahelyett,hogy maradt volna.de most,ahogy ott állt szemben a régi dolgokkal,elmosolyodott.hisz azok a tárgyak,egykor élete nagyon fontos részei voltak.s a kedvence,az a sárga tornacipő.amely annyiszor volt rajta,hogy kopott és kifakult.de lehet bármennyire is csúnya és fakó,akkor sem fogod eldobni.mert sokat jelent a számodra.kösz az ihletet."gyakran úgy tanuljuk meg,hogyan kell megoldani egy problémát,hogy megoldjuk."én voltam a kopott sárga tornacipőd. (Y)

elsősegély vizsga kipipálva.és végre a szorgalmi időszaknak is vége az egyetemen.és a HEM vizsga is meglett,mellé a Médiajog is.de mindegy.nem lényeges.a vérvétel is pipa,és a hasi ultrahang is.a szombati focin az első hely is pipa,sőt a hangulat is.a vasárnapi biciklizés is jó volt.kell ennél több?nem.szeretlek Balázs!
soha nem tudtam tisztán látni,átlátni a dolgokat,és a legmélyebb zugokba belepislantani,akár csak egy másodpercre is,hogy meglássam a lényeget.de most,most..kiterítem eddigi életem,és látom amit akarok.a tévedések,a megbocsáthatatlannak tűnő,ámbár mégis megbocsátható kimondott szavak.az erkölcsök alapján megítélt emberarcok,a meggyötört pillantások.de jól gondolom én ezt vajon?hisz lehet,csak a szabályok alapján ítélem meg a múltat.és az a legszebb az egészben,hogy még most is tudom,hogy ha tehetném sem csinálnám másként.s nem akarom,hogy ezen a gondolaton felülkerekedjen akármi is.egyet megtanultam,hogy minden reggel valami újnak a kezdete,és hogy nem szabad leragadni az apróbb részleteknél.s ha eljutunk a híd közepére,tudjuk azt,hogy majd lesz valahogy,hisz mindig lesz valahogy.s ha egy reggel,mikor felkelsz,azon kapod magad,hogy elfelejtetted a múltad,azt,hogy honnan jöttél.akkor döbbensz csak rá igazán,hogy nincs semmid.de én akkor is szeretlek,s nem félek attól,hogy egyszer elhagysz.hisz tudom,hogy szeretsz.és ahelyett,hogy lefelé csúsznánk a lejtőn,a magasban,a csúcson vagyunk,és letekintünk erre az elkorcsosult világra.magamról pedig tudom,hogy nem bukok el egy pengeélen,és hogy azt a bűvös sárga tornacipőt felváltotta a fakó szürke tornacipő,s én mégis ugyanaz maradtam.a sálat nyakamra tekerve ugrok a nyakadban a vasútállomás kellős közepén.mert én szeretlek."néha egy lépést kijjebb kell lépni,hogy emlékeztessük magunkat arra,kik vagyunk és hol akarunk lenni.néha ki kell lépnünk a saját világunkból,hogy megtaláljuk önmagunkat."én voltam a szeretet a szemedben.(Y)

A szürke ötven árnyalata.megihletett.de nem érdekel a véleményed.
mindig lesz valami,ami arra ösztönöz,hogy feladd az addigi éned.annak ellenére,hogy perceket,órákat,vagy akár heteket is gondolkoztál rajta.fura tévedésben vagy,míg nem tudod a helyes választ.változtass,vagy ne.de a sors fura fintora,hogy ha valami elmúlik,változás jön utána.csak a rés,ami a kettő között van az elviselhetetlen.a bizonytalanság.tudnod kell boldogulni az elvált dologtól,és senki sem fog a nyomodban járni csak azért,hogy ha rosszul döntöttél visszatérítsen.de mi emberek,vágyunk az újra,miközben félünk elszakadni a megszokottól.s a bizonytalanságban köréd szövi magát az új,és nem hagy nyugodni.ésszerűtlen indokok érdes ráncokat vájnak az arcodra.pedig tulajdonképpen hálásnak kéne lenned,hogy léphetsz.és felvetődik a kérdés,tényleg ezt akarod?alárendeled magad az érzésnek,s hagyod hogy irányítson a mondataival?nem lehetnek érzéseid,mert Ő olyan világban él,ami kicsit sem hasonlít a valósághoz.nem vállalhatod fel az érzésed,és nem érintheted meg miközben csókot lehel az ajakadra?bábuként használ az ágyban,és megparancsolja,hogy mikor merre és hogyan?itt az a kérdés,hogy megérted-e azt,hogy neki az a Szerelem.s te azt gondolod,hogy Ő tönkretette már a boldogságát.s reggelente a szerelem helyett te csak Őt látnád.s elfeslenél mellette,használhatatlanná válnál,miközben Ő szeretne a saját stílusában.s a világ súlya számodra már nem teher,mert Ő megtanít élni egy olyan világban ahol már nincs őszinte rózsaszín szerelem."hagyd az értelmetlen erkölcsi ítéleteke,amelyeknek nincs más alapjuk,mint hogy mások mit gondolhatnak.ne pazarold az energiádat."én voltam az őszinte szeretet az arcodon visszatükröződve.(Y)

megjött a laptop amit rendeltem,és most azon írom a blogot.sőt internetet is vettem hozzá.csütörtöktől máig való pihenés,jó idő,és tavasz,és Balázs,és tollaslabda,és szeretem.jó volt.még akkor is ha beadandókat kellett írnom.

ahogy kilépett az ajtón,már akkor hiányzott.nem is Ő.hanem az érzés.s ahogy beléptem a szobába..itt hagyta az illatát,ahogy kilépett,maga mögött hagyta az ürességet,a hiányt.s én inkább leülök a gép elé.közben szól a TV,pontosítok,a Disney Channel,ez olyan megszokott.csak most valahogy mégis más.nem vagy itt.elmentél.de az illatod itt kering a szobában.de naívság lenne azt gondolni,hogy itt ülsz mellettem,és rám nézel azokkal a tökéletes vonásaiddal.az végtelenül nagy kiszolgáltatottságot jelent,főleg ha azt mondod,hogy szeretsz.a falnak támasztom a hátam,miközben a bevetetlen ágyon ülök,és lopva nézem a monitort,ahol villog a facebook,és látom,hogy írtál.próbálom kitépni a könnyen járt utakat az elmémből.lenyelném a könnyeim,de inkább alkohollal tisztítom,miközben a magány az ami itt cikáz.mert te elmentél.kirohannék,s keresnélek,de nem szabad.szürke tornacipőmmel taposom a betonra a múlt pillanatait,hogy messze kerüljenek,de azért el ne tűnjenek.de hagyjuk,hisz a körülmények csak mellékesek.nem érdekes a halk zene,a szeretet,az utálat,az összegyűrt lepedő,az üres cigarettás doboz.ez mind csak felesleges dolog.a generáció sérült darabjai vagyunk.s ezt inkább szavakba foglalva,történetbe írom,csak a delete gomb segíthet,de nincs kedvem megnyomni,hogy kitöröljem az egészet.nem vagyok képes rá,hogy a szépről írjak,én inkább a szív gondolatait fejezem ki ahogy csak tudom,de szavakkal.de mi nem vágyunk nagy dolgokra.nekem nem az átmeneti állapot kell.nekem Te kellesz,s tudom,Te szeretsz.a lista elején a szeretet áll.de ez az idő,ez olyan szeretetén-es.szeretlek Balázs"néha el kell botlanunk ahhoz,hogy észre vegyük kiben kapaszkodhatunk meg."!én voltam a pillanatkép a tavaszban.(Y)

a húsvétozás is meg volt.és a pihenés is.csütörtök éjszakai műszak a Delphiben,aztán pénteken reggel suli.ja és persze még mindig nem süt a Nap.ja,és beiratkoztam a jogsira.aztán majd kiderül.ja és a mai pihenés jól jött.

hosszú léptekkel suhant át a folyosón,aztán egyre erőteljesebb léptekkel kapkodva futott fel a lépcsőn.a zene szólt a földszinten a klubban,ahol félmeztelen táncos lányok a bájaikkal és tánctudásukkal kápráztatták el a férfiakat. Ő viszont egészen más volt,a düh látszott az arcán,s a tekintete mindent elárult.pontosan tudta,hogy hol fogja megtalálni.s egy mozdulattal kinyitotta,az addig résnyire nyitott szoba ajtaját.még biztosabb volt magában,amikor megpillantotta az ágyon heverő férfit,akit éppen egy szőke bombázó elégített ki,az ágy előtt térdelő pozícióban.s ahogy a szeme kékje rámeredt a férfira, aki nem fojtotta magába az élvezetet,nagy döbbenettel várta a folytatást.s ahogy a szőke táncosnő levette a férfi ingjét, az egyre csak azt kiabálta, hogy „még,még..”a nő nem bírta tovább és benyitott.az a pillanat leírhatatlan volt.hisz a meglepetés keveredett a fájdalommal.
- hogy tehetted ezt?- vágta a barna hajú a férfi arcába.-te szemét disznó!
- ne haragudj..el akartam mondani..
egy pillanat is elég volt ahhoz,hogy a csalódott nő megállapítsa,hogy a férfi megcsalta,s hogy kivel?egy kurvával.azt a szegletet fedezte fel,amit a férfi rejtegetett,ahol eddig csak a nő létezett.s ugyanazokkal a gyors léptekkel rohant le a lépcsőn,amilyennel felfele indult.s amikor már a volán mögött ült,gondolatok cikáztak a fejében.egy kép volt az egész,amikor a férfi szemébe nézett,nem látott benne semmit,érzésektől mentes volt a barna szempár tekintete.már egyáltalán nem emlékeztette a nőt arra,amikor még a kapcsolatuk elején,a mindenséget látta a férfiban.s a tudat,hogy bármilyen tökéletesen is szerette a férfit,és megnyílt neki,az kihasználta.gyűlölni akarta,de nem tudta,szétszakadt a szíve egy pillanat alatt.s a gázpedált megnyomva,fékezés nélkül gyorsított a híd felé..akit szeretett,az más ölébe hullt.ő pedig  a következő pillanatban már azt érezte,hogy a világ széthullik,s egy sziklán elmerengve,részese lett a csalódásnak.és ugrásra készen,az izmai megfeszülve,minden biztos volt,csak Ő maga nem.szimpla illúzió kép,ami akár valóság is lehetne,de nem az,egyszeri képzelgés,ami iróniával töltött el."rám taposnak,de jól kezem,csak tréningek és önfegyelem."én voltam az arcodra csalt mosoly.(Y)

elmaradtam.a múlt hétvégén sikeres vizsgával zártam.az elmélet,a hát masszázs gyakorlat és a talp masszázs gyakorlat is kipipálva.aztán az ünneplés,a kökénypálinka,a citrompálinka,a bodzapálinka,és a mézes narancspálinka,nem sorolom tovább,csak jó hangulat,és éneklés.egy tökéletes befejezése egy tökéletes tanfolyamnak.pont.
szombathelyi penny-s munka két napig.tökéletlen.pont.pénteki ottalvós este Kriszinél.malibucola,és almalikőr.és jókedv.pont.masszírozás,pihenés.ez is belefért a péntekbe.pont.szombati Nyuszi-Kupa Öttevényben,második hely.legjobb mezőnyjátékos.sportszerű bíró,irónia.pont.ma.izomláz.húsvéti hangulat fokozása havazással.igazi nyúl hangulat.pont.de mindemellett szerelem.Balázs!
és új kedvenc..Majka,Curtis,BLR feat Pápai Joci - Nekem ez jár.

én csak annyit akartam,hogy legyenek megszámlálhatatlanok azok a pillanatok,amikor mosolygok.a konyha asztalon ott hever a pohár,melynek vékony a fala,és egy pillanat alatt megrepedhet,ahogy mi emberek is.meg az a csend ami körülölel,amikor odapillantok.kiestél magadból egy picit,mert nem tudtál felébredni a múltadból.kint a félbetépett hajnal,ahol te csak sétálsz,és bújtatod előlem az érzéseket,miközben csendesen fordulsz el ettől a kietlen világtól,ahol semmi sem úgy történik,ahogy te szeretnéd.azt várod,hogy le vegyem a terhet rólad,és csak nevessünk együtt,hogy megállítsuk ezzel ezt a pörgő sokaságot,amit világnak nevezünk.de te is csak csalódást kaptál,amit igazából senki sem érdemelne meg,mert elég egy csalódás,és utána már semmi sem olyan szép,inkább képlékeny.rád nézek,és látom,hogy összetörtél egy pillanat alatt,ahogy a pohár,mikor elhaladtunk az asztal mellett.elég volt egy lökés,aztán amíg összekaparod a szilánkokat,addig még sok időnek kell eltelnie,és a vége mindig ugyanaz,ami volt,nem jön vissza.ami elmúlt,elmúlt.nincs mit tenni."nem adtam elég mosolyt?elég boldog pillanatot?mondd,hogy nem törődtem veled és nem dobtam fel a napod."én voltam a húsvéti nyuszi a havazásban.(Y)

nem érdekel,hogy a tinta nyomot hagy a vásznon.nem érdekel,hogy nem ilyennek kéne lennem.nem érdekelnek azok a kritikák,amiket a szemembe köpnek.nem érdekel,hogy mi a jó és mi a rossz.nem érdekel,hogy a hamu nyomot hagy az asztalon.nem érdekel,a sorozatos bocsánatkérés.és nem érdekelnek a dolgok 'miértjei'.
nem magabiztos vagyok,mert olykor én is eljátszom magamban a napot,ha vége lesz.ott ég a tudat,hogy egy hiba és elveszíthetem Őt.enyhe késleltetés csak,ahogy egymásra mosolygunk.de megfertőz a gondolat,hogy Velem lesz MINDIG.elnyomott pillanatok,amik őszinték.de hozzászokok a gondolatokhoz.erre nevelt az élet,vagy mi a franc.esőillatú a boldogság,ahogy kint a teraszon ülünk,és vörösbort kortyolgatunk.mámori idilli kép tárul elém.nem akarok a háttérben ülni,és mellékszereplőként eljátszani azt a színdarabot,ahol az a szerepem,hogy nem fejezem ki az érzéseimet,s belül összeroppanok.de az emberek,akik ezt csinálják,nem tudják,hogy a szemükből minden kiolvasható.nem érdekel,hogy hol voltál,akkor amikor egyedül a szobámban ültem,és szürkévé váltak a falak.nem érdekel,mert Most itt vagy Nekem.depresszív emberek az utcán,az esti holdfényben meg-meg villannak,ránk pillantanak,és tovább sétálnak.nem hagyunk bennük nyomot.
egyedi vagyok,mert nem érdekel,hogy Neiman Marcus által forgalmazott farmered zsebében ott lapul az iPhone5,és azok a műkörmök,és a haj hosszabbítások,az agyon szoláriumozott bőröd,mert Te csak egy vagy a sok közül.kívül csillogás,belül meg sötétség.tökéletes leírása a mai fiatalok 50%-ának.büszke lehetsz magadra.s miközben mi ott ülünk,és beszélgetünk a tekintetünkkel,a másik földrészen,valaki épp egy bombához csatolva próbál öngyilkosságot elkövetni,s a csontig hatoló fájdalom szétmarja a még megmaradt elméjét,a feledés fájdalma,és a kámforosan múló emlékek összessége tönkretette.nem azt találta,akivel együtt élhet,hanem azt kapta,akibe belehalt.az olcsó boldogságnak,drága a leve.s amott pedig megmarad a pályaudvarokon töltött esték megkérdőjelezhetetlen bája."ne félj a kudarctól,játszd végig a játékot!"én voltam a pillanat heve a tavaszi napsütésben.(Y)

Pink - Just Give Me A Reason..kicsit jó csak,végül is.a szombati nap folyamán megírtuk az öt írásbeli vizsgát a masszőr tanfolyamon.ja,amúgy attól,hogy elkezdődött a suli márciusban,még mindig megy a Delphi is.nem írom le a véleményemet,mert hátha..de maradjunk annyiban,hogy még mindig szeretem ezt az iskolát,annyi mindent tanulok.irónia sokasága.abban úgyis olyan jó vagyok.neked,pedig..szerintem jobb lenne,ha igazember lennél,vagyis ha nem is minden téren,de megpróbálhatnád,mert túl pörögsz a hazugságok határán.de tudom,hogy nem akarod,hogy másé legyen az,ami eddig a tied volt.de néha az elengedés gondolatának felismerése jobb.csak te ezt még nem veszed észre.de,hogy több mint másfél éve.az valami csodás.szeretlek Balázs.a nőnap,a fizetés,másfél év.a mozi,a vacsi.pótolhatatlan vagy.számomra biztos.

csak ülök a padlón,s az éjjel pislog rám az ablakon át.tintát töltök a tollamba,és szavakat vések a papírra.egy korty bor,és egy slukk után a hamutálban látod még pislákolni a tüzet.még új,hogy nem tudok mindent.oldalra pillantok,s látom,hogy te alszol.mosolyt csal arcomra,aztán odasettenkedek a kopott tölgyfa padlón át az ágyhoz,és egy csókot lehelek az arcodra.semmi különösebb oka nincs,mint az,hogy te vagy a legfontosabb.aztán ahogy az arcodra egy halvány fénycsíkot vet az éjjeli Hold a fák ágai közén át,szinte egyszerre megihlet a pillanatnyi helyzet.és a következő pillanatban levetem magam a szoba közepén álló bárszékre,amelynek történetét egy péntek este őrzi,s az írógép betűin mozog az ujjam ide-oda..s az alkohol édesen felkeresi a bennem rejlő gondolatokat.a füst felhőbe burkolózik az ihlet.de aztán szavakat vetek a papírra..vagy hogy is mondják ezt a nagyok,az igazi írók.
"Boldogság,te kurva.." ez olvasható a papíron feketével a címlapon.
talán ilyen egy szabadúszó élete,egy íróé,akiben minden tehetség meg van ahhoz,hogy jó legyen a szakmájában,de a nagy emberek nem értékelik.és miért nem?mert Ő képes arra,hogy leírja azt,ami ebben a világban van,minden köntörfalazás nélkül.Ő egy tökéletes példakép lehetne,ha létezne."igazán sosem növünk fel,csak megtanuljuk,miként viselkedjünk mások előtt."én voltam,aki a gondolatait leírta.(Y)

egy almás sommersby mindig jobb kedvre derít.miért is ne.meg a napsütés.legjobb.tavasz,már vártalak.a masszőr tanfolyam is meg volt a hétvégén.s hogy gyógymasszőr?nem tudom.egyenlőre ennyi.és,hogy Balázzsal minden okés-e?persze.szerelem.tavasz.bolondság.vidámság.szeretem a tavaszt.
aztán egy koppanás a fakó padlón,semmi más.a hangzavart félbeszakító aggódó pillantások.megszűnik a hangos zene,az alkohol fortyog a szervezetekben,s a heroin a kokainnal éles táncot jár az elmékben.senki sem józan.de a koppanás.mindenki csak bámul,s a nő a földszinten,a nyirkos hidegből lépett be.s a hang hallatán arca megrendül.a pillantása találkozik az egyik fiatallal,aki épp a fotelban ülve elégíti ki magát.a kopott ajtók csapkodása,mintha lassított felvételként mutatná be a világot.a dohányzóasztalon lévő kokaincsíkokat csak úgy falja a fiatal kis barna,a látvány hányinger,ahogy a sminktől az arca totál feketében pompázik.tekintetéből sugárzik,hogy kiélt kis ribanc.pacsi a szülőknek.de a koppanás.s ritmikus lépésekkel az emeletre futva,a színtiszta valóság tárul a szemek elé.s már nem hiszel abban amit azokban a kis szaros tündérmesékben hallottál.s a tudat,hogy nem te vagy a sztár ebben a kicseszett történetben,lehangol.te tudod,hogy hiába telt el sok sok év,az érzés nem változott.elvégre megtaláltad benne aki nem kamuzott,és nem adta neked a a másik énjét,pedig skizofrén minden ember.hisz elvégre téged szerettek,de aztán elcseszted,pedig pusztán önmagadért szeretett.s ahogy látod,hogy ott fekszik,egyszer csak úgy érzed,hogy a szíved veszélynek van kitéve,eddig tudtad,hogy megéri küzdeni,de akkor,ott,abban a pillanatban megváltozott minden.elhitted,hogy minden rendben lesz,aztán a drog,a buli,s a zene elvette.s a legszarabb,hogy te hittél benne,s ez volt ami hajtott előre.hiába hitted,hogy a múltad,ha megláttad,tudtad,hogy önmagáért szereted,és hogy sosem fog elmúlni.aztán ahogy kinyitotta a nő az ajtót,halk suttogások közepette a háttérben,megpillantotta őt,aztán rájött valamire,ahogy az ajtófélfát támasztva a másik férfira pillantott.ő megpróbálta.s egy pillantásból kiolvasva mindent..egy átlagos szombat Los Angelesben.
attól,hogy egy írás depressziós,még nem biztos,hogy igazat mond.vagy csal Kaliforgiát néztem."akadnak az életben olyan emberek,akik ösztönzik a művészetet.felfújjuk őket ezekké a mitikus karakterekké,és felruházzuk őket mindenféle varázslatos tulajdonsággal.de lehet,hogy csak egy lépcsőfokot jelentenek valami nagyobbhoz,jobbhoz."én voltam a drogod,mely nélkül nem voltál önmagad.(Y)

injekció a térdbe,új cipő,amibe beleszerettem.imádom.s az anatómia tanulás elengedhetetlen része a mindennapoknak.a Delphis munka még mindig.kisütött a Nap.
szárnyak nélkül való rohanás a füstben.könyv a kezemben,holott a lámpa fénye épphogy pislákol,s élénkíti a homályos égboltot.tökéletes mondatok egyetlen oldalon,szaval mögé rejtett gondolatok.stílusilag elfogadhatatlan,de mégis a valóság egyszerű véleményezése egy fiatal lány agyában.hálót szőttek már a kritikai vélemények,de sehol sincs senki,aki ellenvéleményezne.mámoros állapotba repít az illatos cigaretta füstje,mely gomolyog a fejem fölött az égen.s a kócos kis ábrándból egy,a sok ezer reggeli munkás közül,ébreszt fel,ahogy a hangoskodásával felkelti a sínek mellett elsétáló embereket.de nem érdekes."senki nem veszíthet el senkit,mert senki nem is birtokolhat senkit."én voltam a tornacipőd elkoptatott talpa.(Y)

hétfőn munka.szerdán munka.csütörtökön munka.pénteken munka.hétfőn munka.kedden munka.ez van.röviden a múlt hét.szinte időm sincs az internetre koncentrálni,így a blogra sem nagyon.az MR is kipipálva.a vasárnap talpmasszázzsal telt.néha úgy vagyok,és azt gondolom,hogy cseréljünk szerepet,én játszom a gyengét.de a mindennapok ereje nagyobb.ja,és a szombati Öttevényi foci tornán a második hely valami fantasztikus élménnyel zárult.s ha kihagytuk a hetest?továbblépünk.az a fontos,hogy elértük amit akartunk.
a mai munka után,a séta a Szent István parkban és a süti,és a séta,köszönöm,hogy vagy nekem!szeretlek B! :)elképzelhetetlen volt,hogy én is megtaláljam azt,akit a legfontosabbnak tekinthetek.s ha jobban belegondolok egy darabig elképzelhetetlen volt veled,aztán mára pedig eljutottunk arra a szintre,hogy nem tudom nélküled elképzelni.s ezt mi sem bizonyítja jobban,mintsem az,hogy már tizenhét hónapja vagyunk együtt.a lépések összefonódtak,ahogy a sorsunk is.a fél szavakból mondatok lettek,s a boldogság szárnyalt.s tudod mi a legjobb az egészben?az,hogy még most is te vagy az,aki kell nekem mindig.."ha szomorú vagyok,dobom a szomorúságot és inkább király vagyok."Barney Stinson.én voltam a csillogás a szemeidben az örömtől.(Y)

hétfő óta ágyban fekvés.nátha,forró tea,méz és ehhez hasonlók.
a hó olvad,s közben én a latyakban taposok össze faleveleket a cipőm talpával.sorban lapulnak össze.az utcán a nyugalom terebélyesedik el,ahogy elsétálok egy kávéház előtt.bentről nyugodt zene,a dobpergéstől mentes vad ütemek.forró pára szökik az ablaküvegre,miközben az emberek tekintete egymásra szegeződik,s beszélgetnek egy forró kávé mellett.a nyugalom szinte kitapintható,s a ködhomályba vésznek el a vitás napok.a legfőbb gond a listán nem a mindennapi megélhetés,hanem az,hogy eléggé szeretünk e.nem számít a pénz,ki lett iktatva.de mond te tudnál élni egy olyan világban ahol a pénz nem számít?ahol nem mindent az irányít?egy olyan világ ami nem a megszorításoktól gyarapodik.aztán egy kicsit odébb,megszakad az idilli kép.tizenévesek sörös üveggel és cigivel a kezükbe állnak lent a téren.a te kezedben pedig csak az álmaid vannak.nagy különbség.s ez az ami mindig visszaránt a valóságba,nem a fülsüketítő mindennapi politika,és a vad nyöszörgések a kormány jajveszékelős programjától.nekik az az élet.neked pedig nem.fel a fejjel!"a hazugság egy nagyszerű történet,amit valaki elront az igazsággal."én voltam a csillag a tarkódra varrva.(Y)

LEHANGOL AZ ESŐ,és az,hogy mindjárt hétfő.röviden.a betanulás megvolt a Delphiben,úgyhogy új diákmunka.egyszer mindent el kell kezdeni.a fizikoterápiának vége,majd jön az MR.egész izgi dolog,hogy a térdemet csipkedi az áram.menő.aztán ezelőtt hétvégén az Adri szülinapja is megvolt Szombathelyen,a romkertes dolog már nem nagyon jött be,nem kellett volna.ezelőtt hétvégén tovább haladtunk a masszőrködésben,és ma folytattuk,aztán majd holnap is.ja,és hogy beteg vagyok és fáj a torkom,az csak egy dolog,Ő is beteg.ja és mellesleg hiányzik.de van ez így.nagyjából ennyi.oké.egy jó könyv elviselhetőbbé teszi azt,hogy esik az eső.amúgy vége a vizsgaidőszaknak,nem mintha lett volna vizsgám.

csak bámulod,ahogy a vízcseppek zuhannak a kád forró vízbe.tökéletes.egy csepp.két csepp..három csepp..aztán azon kapod magad,hogy már a harmincadik cseppet nézed,és a történés monoton hangot és ütemet vesz fel.aztán csak tovább ülsz a hideg kád peremén,és nem érdekel a külvilág.egy mozdulat,aztán az üveg a szürke járólapról egy koccanással a kezedbe kerül,egy erőkifejtéssel lecsavarod a kupakot,és ráhúzol.mintha azt hinnéd,hogy ettől jobb lesz.pedig nem.de iszol még tovább.aztán mint egy alkoholista,aki jól végezte dolgát,és megtörlöd arcodat.aztán nem érdekel,mert ez is csak egy ugyanolyan nap mint a többi.a lényeg,hogy nem érezted magad nevetségesnek,és boldog vagy.az más,hogy egy kicsit kitértél,néha van ez így.aztán ahogy kilépsz a fürdő szoba ajtaján,magad mögött hagyod a vodkás üveget,aztán megöleled azt,aki számodra a Legfontosabb.érdekes lett ez a pár sor.de a lényeg,hogy csak illúzió,a képzelet szüleménye.SZERETLEK Balázs! :)"elölről nem,de újra bármikor el tudod kezdeni."én voltam a boldogság fénye a szemeidben.(Y)