Elkapott az érzés,így hát kiültem a háztetőre egy pohár borral és egy szál cigivel a kezemben.kora reggel volt még,úgy hat óra tájt lehetett.saját eszeveszett gondolkodás.
mintha felébredt volna bennem valami,ahogy ott ültem és néztem a tájat,a házakat,és azt a néhány embert aki ilyenkor már elkezdte a napját.rájöttem valamire.
bennem volt a vágy,hogy kiakarok állni egy színpadra,ahol az emberek rám figyelnek,és eljátszhatok nekik egy olyan szerepet ami nem én vagyok valójában.pedig a színpad egy kemény és abszurd helyhez hasonlít,ahol a kegyelem és az önpusztítás érzése fon maga köré néhány pillanat alatt.ha hibázol,tudod,hogy ki fognak nevetni és megaláznak.a gyengék feladják,és eltűnnek.az erősek harcolnak a céljaikért.
a harmatcseppekre ahogy rávilágított a felkelő Nap fénye,egyszerűen csodálatos látvány volt.ezekért a pillanatokért már érdemes volt ilyen korán felkelni.éreztem ahogy egy pillanatra a hideg szellő a hajamhoz ért,egy picit beleremegtem.mintha ez az apró,jelentéktelen mozdulat kizökkentett volna abból a nyugalomból amit odáig éreztem.a pohár bor lassan fogyóban volt,és a cigaretta sem égett már.az éjjeli eső illata keveredett a bentről kiszűrődő tea,citromos illatával.
a következő pillanatban már a szekrényem előtt álltam,és magamra kaptam egy kopott farmert,egy fekete trikót,és A Tornacipőt,a táskámba beleszórtam egy két füzetet ami az asztalon hevert.egy pillanatra belenéztem a tükörbe a nagy rohanás közepette,megeresztettem egy mosolyt,és ennyit szóltam halkan: ”ez is megvan..mehetünk.”úgy mondtam,mintha a tükörben rám visszatekintő alakot érdekelte volna.a lépcsőn  hangos léptekkel futottam le,a konyha asztalon lévő csésze teát magamhoz vettem,de valami szöget ütött a fejemben,mellette volt egy kés..csak egy gondolat volt.tényleg csak egy kósza gondolat,amely hamar tovaszállt.s már egyre nagyobb léptekkel siettem a buszra.elértem.leültem Mike mellé a megszokott helyre,először úgy gondoltam elmesélem neki a reggelemet,mert Rá mindig számíthattam,elfogadott olyannak amilyen valójában voltam.de ennek nem igazán láttam értelmét,ezért inkább hallgattam hogy milyen átéléssel tudta mesélni azt,hogy tegnap az edzésen mekkorát nevettek az edzőn,amikor az egyik srác eltalálta véletlenül.az én mesélnivalóm most csak egy apróságnak tűnt.de jó érzés volt ott ülni,és figyelni,és gondolkodni,kezemben egy szál égő cigarettával,és egy pohár borral.

köszi,hogy benéztél.(:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.