szeretném ha minden álmom az ölembe hullana.de ez sajnos lehetetlen.tenni kell érte.küzdeni,hogy mások azt mondhassák rám,hogy: igen,ő megcsinálta.és aztán büszkén sétálni végig az utcán,miközben néhány ember csak a képembe nevet,s ismeretlenül megítél.rám szegeződnének a szemek,én pedig csak mosolyt csalnék az arcokra.de már nem az számít ami belül vagy,hanem csakis a felszín.s az érzések is mivé lettek?azt vágják a fejemhez,hogy megváltoztam,közben meg semmit sem tudnak rólam.nem hiszik el,hogy az álomvilágban kiépített kis élet az ami erőt ad nap mint nap.néha azt hisszük,hogy a valóság kiszakít minket,s más utakra vezet.az emlékek már csak egy szempárban látszanak,s közben játszok a gondolattal,hogy a változás mit hozott magával.talán aki régen szerettem volna lenni,most újra szerepet játszik.s talán az a fontos,hogy harcoljak,s hű maradjak magamhoz.talán a mosoly már nem a régi,s a könnycsepp mely itt-ott kicsordul csak egy kanyar a mindennapokban.aztán jön a talpra állás,ami sohasem könnyű,de ha van ki melletted áll,akár csak egy bátorító szempár,talán erőt ad ahhoz,hogy mások szemébe nézhess őszintén,miközben ők kibeszélnek.de egyre figyelj,az életed te magad irányítsd,s merj döntéseket hozni,ne azzal foglalkozz,hogy jól vagy rosszul döntöttél.és apró örömök érnek a világban,csak vedd észre,és küzdj az álmaidért!"..vannak olyan napok,amelyek után nevet kellene változtatnunk,olyannyira mások lettünk."én voltam csillag a szemeidben.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.