az írás maga a művészet.nyugalommal tölt el,és mégis energiát sugároz.mutatja,hogy sosem vagyok egyedül,mert az írás mindig itt lesz nekem.nem kell beszélnem róla senkinek,csak ha kérdezik.és most is írok..
mindig is lesznek miértek,mindig is lesznek olyan miértek amikre ép értelmes válasz nem lesz.tényleg,néha olyan kedvem van,hogy előtör bennem az,hogy legszívesebben kiölném magamból az érzéseket,amelyek irányulnak valami jó felé.alattomossak,és olykor pedig csodával egyenrangúak.elégettem a fényképeket,elvágtam a láthatatlan kapcsokat,és mégis meg maradtak bennem emlékekként.magukkal ragadnak olykor,és lehúznak a mélybe.aztán azon kapom magam,hogy mosolygok,mert Ő ezt váltja ki belőlem.aztán a monitorra bámulok,barna szemeim kikerekednek,és olvasom a sorokat.ahogy pötyögöm be a választ,és leütöm a szóközöket majd kitörlöm az egészet,nincs rá magyarázat.nincs válasz a miértekre.

csak arra vágyom,az jár az eszembe,hogy kiüvölthessem a fájdalmat,amelyet az érzés hoz magával.kiállni a sziklára,és lenézni a városra.a végtelenbe nyúló fények között elveszni,és újra egy embernek lenni a sok közül.néha ki kell hogy engedjem a dühömet.a dühömet,amely rám telepedik az ócska,magányos estéken.boros pohárral a kezembe,ezernyi gondolattal a fejemben próbálom türtőztetni az érzéseimet.nem keresem tovább a miérteket.s tovább játszom a gondolattal.zavaró fények között a szembogaram színesebbé válik,és a tompa hangok mellett,elveszik a kiáltásom.nem hallja meg senki,talán nem is akarom.ezt a kapcsot még lehet erősebbé varázsolni,az érzések meg vannak,csak a sors az ami közbeszól,és olykor pofonokat osztogat.mindentől távol,de legfőképp Tőled,minden más.a magány telepszik a sziklára,és én egy mozdulattal a borospoharat a mélységbe dobom.nem hallom ahogy szilánkokra törik,tehát elég magasan vagyok ahhoz,hogy bárki felérjen mellém.persze érzem a törődést és a szeretetet több ezer kilométer távolságból is.

aztán elmerengek..nem akarom,hogy tudd,hogy mennyire fontos vagy nekem.és nem akarom,hogy tudd,hogy az írás művészet.nem akarom hogy tudd,hogy a szívem tele van érzéssel.nem akarom elmesélni neked,hogy alig van hely a szívemen,ami ne érezné a félelmet a Tőled való elszakadástól.a magány amit magamnak adok,és a magány amit tőled kapok jó barátokká váltak.aztán sikítok..talán csak azt akarom,hogy tudja a világ,hogy bekaphatja..az írás maga a művészet.nyugalommal tölt el,mégis energiát sugároz.az írás mindig itt lesz nekem.az írás mindig boldogsággal tölt el."ami nem lehet a tied,mindig az kell."én voltam az írás tűrőképessége.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.