tudom,hogy régen írtam,de nem nagyon volt időm.nem is tudom hol kezdjem,de valahol mégiscsak el kéne,de most a külsőségeket inkább hagyjuk.az utca csendes,és csak az utcai lámpások világítják meg a teret.az én hajam épp szárad.miközben írok,a gondolataim valahol egész máshol járnak.igen,hiányzott nekem,hogy hiányozzak valakinek.és most,hogy több mint két hónapja megkaptam,teljesen megváltozott minden.és igen,jó irányba.azt hiszem.nem kerestem különösebb elvárások alapján,sőt nem is kerestem.akkor azt hittem meg van minden amire szükségem lehet.de aztán mégsem.és ezek a dolgok talán még mindig furán hatnak rám.paradox módon elfordultam attól,ami akkor még fontos volt.és azt akartam amire esélyem sem volt.aztán mégis,hisz lehetetlenek nincsenek,csak olyan emberek akik nem hisznek abban,hogy minden lehetséges.persze,tenni is kell érte.a halovány fény amely bevilágította az utcát teljes nyugalommal hatott rám.és a gondolataim még mindig egészen máshol jártak.kérdezhetném,hogy miért alakultak így a dolgok,de nem tudok rá ép választ adni,a mondatom közben elakadnék és csak mosolyognék.hisz annyi minden van ebben a furán alakuló világban,hogy néha magunk sem tudjuk miért alakulnak úgy a dolgok,ahogy alakulnak.kiönteném a lelkemet de nem tudom hogy állnék hozzá,s a hallgató aki ezt végigfigyelné fél méterre tőlem,hogyan reagálna.hisz az érzések,a mindennapok,az elmefuttatások.minden.minden ami én vagyok.aztán ismét az utcára téved a barna szem.az arcról csak az tükröződik,hogy valamin nagyon gondolkozik.a tekintete komoly,és mást is elgondolkoztat,hogy vajon mi ez az egész.most nem jönnek a szavak.aztán rágyújt,mert így könnyebb,vagy nem.nem tudom.ahogy száll a füst az ablakon,mintha a gondolatok vele szállnának a világba.aztán egy hirtelen mozdulattal visszaül a forgószékbe,a monitor elé.az ujjai ismét a billentyűt verik.
-valami baj van?
-nem..nincs..-a hangjában valami keserűség tűnt fel.
-ne mond,hogy nincs..látszik rajtad..-szólt halkan a barna hajú lány.
-én csak boldog szeretnék lenni..
-és úgy érzed hogy nem vagy az?
-de..de az is szeretnék lenni a későbbiekben is..
-és velem az leszel..
hirtelen témaváltás..
-fázol?
-igen,lefagytak az ujjaim a gépelés közben..de mindig így van,ha blogot írok..
aztán csend.halk boldogság.és érzések,amiket nem lehet megszakítani.
-szeretlek..
-most pont erre vágytam..-és egy mosolyt dobott a lány felé.
igen,ez megtörtént.a valóságot írtam le.és nem érdekel,hogy te hogy látod.én így,és ezt akartam mindig is.mert ha két ember ilyet érez egymás iránt,akkor minden megoldható,minden áthidalható.és ez jó..azt hiszem.vagyis tudom.mosrt csak ennyit akartam.és ahogy ránézek,látom a szemeiben azt amire szükségem van."..és egy nap minden tökéletes érzést kelt majd bennünk.ez lesz az a nap,amitől kezdve nevetünk majd a káoszon,mosolygunk a könnyeinken át és nem feledjük,hogy minden okkal történik."miközben felolvastam neki ezt a bejegyzést..nem tudom,talán nem ezt a reakciót vártam volna..de mindegy is.én voltam a mosoly az arcán.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.