sikeresen teljesítve az első félév.ezt a bejegyzést egy másik blog ihlette.nem nagyon érdekel a véleményed.közös útra léptünk,egyazon dolgokat látunk felfedezni a másikban.talán ez nem csak egy illúzió,ami széttép belülről,ha felismerni látszik.egykor elhittem,hogy mi vagyunk a fekete-fehér fotókról visszamosolygó pár,egy olyan korban ahol még sokkal tisztább volt minden,és ahol a szeretet volt a fontos.a szabályoknak való megfelelés.tiltás.normák.ahol csak ültünk egymással szemben,és egy mosolyból kiolvasható volt minden emberi érzés,és már akkor talán tartottunk ettől a kortól.ahol mindenki elvárásoknak felel meg,és ahol irányítják az életünket.minden olyan egyértelmű volt,nem kellettek a világraszóló prédikációk,a tüntetések a kormány ellen,a tudás volt a hatalom.a továbbtanulásért nem kellett százezreket kiadni,de mégis boldogok voltak az emberek.s most az érzelmeim irányítanak.fekete és fehér,ez a két szín.de mi van ha van szürke is?talán most már hiányzik valami.nem tudom mi az.de valami más lett.a boldog percek,az ölelések,s a közös gondolkodás,ez most már feljebb valónak számít.egymás emlékeit bemocskoljuk,szidjuk azt akit egykoron a szerelmünknek hívtunk.de ha akkor ott te ültél velem szemben a képen,akkor még van értelme,és bízok benne.de az emberek egyre csak távolodnak el egymástól.s ha az elvárásokkal szemben állsz,akkor még tovább sodródunk egymástól.de kezdem elölről.ott állok a szobámban,és visszajátszom az időt,amikor a lépcsőházban nevettünk,és esténként sétáltunk a parkban.ez mind elcserélhetetlen emlék számomra.és Ő nem olyan rég érkezett,s színes ceruzával egy papírlapra festette élete nyomát,én kiszíneztem,s közös útra léptünk.és ez fontosabb minden másnál.nem tudom szerettem e valaha ennyire,vagy hogy mikor váltunk olyan fehérré mint a hó.nem tudom.és mi csak nevetünk a világ dolgain.s ha azt hisszük,hogy nem vagyunk képesek nyitni a világ felé,s elengedni azt ami már elment,s újra kiszínezni a boldogságot,akkor tévedünk.mert hiába zsibbad az agyunk,képesek vagyunk lépni.csak hinni kell benne.mert a megbocsájtás lehetőséget ad,de van amikor ez nem a helyes megoldás.néha csak egyszerűen tovább kell lépni,s nevetni a bánaton."senki nem tudja megoldani a gondjait,ha magába fojtja."én voltam az első napsugár az arcodon.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.