Álmodtam.. Éreztem,hogy testem irányítását átveszi egy láthatatlan erő,egy erő amely elrepít egy olyan helyre ahová vágyok,rá kellett jönnöm,hogy lassan felébredek,de addig is élvezem..
Egy réten voltam,ahol a virágok lassan kezdtek feléledni téli álmukból,kék nefelejcs…s még sorolhatnám. Én csak feküdtem köztük .A fű meleg volt,hisz a Nap sugarai éltették,és boldog voltam,vagyis akkor azt hittem.. De hirtelen valami megzavarta a nyugalmamat,egy erős késztetést éreztem,és felálltam,kilétem a megszokott életemből.. gyorsan történt minden. Elindultam,de nem tudom hova,vagy miért,csak éreztem,hogy a talpam a fűt bársonyosan érinti,majd minden lépés után hallottam ahogy visszaáll minden mögöttem. Már órák teltek el,miközben én csak mentem,és mentem. Mellettem pillanatok villantak be,ahogy a jobb lábamat lettem a bal elé,minden mozdulat felidézett egy apró emléket,amik gyötörtek,kínoztak. Azon kaptam magam,hogy már rohanok,és nehezen veszem a levegőt,szemem csukva van. Megszűnni látszott a körülöttem lévő világ. Fájdalom tépte belülről a lelkem,dühös voltam és sikítani akartam,teli torokból… Elfáradtam. Megálltam. Egy másik helyen találtam magamat,sötét volt. Valóságosnak tűnt az egész. Nagy feketeség vett körül,csak a kék szemem volt az egyetlen szín ebben a megfakult,érzéstelen világban. Még mindig éreztem belül a fájdalmat,éreztem,hogy tép szét.. nem bírtam vele,pedig erősnek hittem magam,de ez.. ez.. más volt.. Átvettem a táj hangulatát,a szürkeséget és a kedvetlenséget. Hívogatott magához,s én elindultam felé.. már majdnem bent voltam, a többi üres lélek közt, de valaki megfogta a kezemet,éreztem,hogy erősen magához szorít és könnyei folytak le az arcán. Puha volt az orcája,de a szíve meggyötört,és darabokban volt. Ránéztem és láttam,a keserűséget a szemében,érzelemmentes arckifejezése mindent elárult.. Nem szóltunk egy árva szót sem,csak ölelt szorosa és nem engedte,hogy feladjam. Tudtam ki volt Ő.. ezt jobb helyeken úgy hívják,hogy lelkitárs,de én nem találom rá a megfelelő szót.. Kimutatta,hogy Neki még fontos vagyok,és hogy túl fogok esni ezen a próbán is,azt is mondta.. mindig mondta... feketeségben csak ketten voltunk. Ő is az emlékek elől menekült,és én is.. Éreztem,hogy együtt túl fogunk ezen lépni,mint már milliónyi dolgon ezelőtt.. de ez még egyenlőre lehetetlennek tűnt.. még a fájdalom itt lapul,mélyen Bennem.. hirtelen eltűnt minden,az arca halványodni látszott,de még mindig ölelt és fogta a kezem...
És felébredtem.. Ültem az ágyon,a takaró és a lepedő összevolt gyűrve alattam,átéltem a valóságban is azt amit álmodtam. Próbáltam minden aprócska részletre visszaemlékezni,de csak a mérhetetlen nagy fájdalom és Ő maradt meg belőle.. és rájöttem,hogy Ő mindig ott lesz Velem akármi is történjék,és akárhány pofont kapok még az élettől.. és akárhány emberben kell még csalódnom.. Azt megtanultam az életről,hogy mindig megy tovább.. és hogy amit a legnehezebb elengedni,azt tényleg és igazán szerettük,és mindig bennünk marad...           
THE LIFE GOES ON ALWAYS..