Felugrottam és otthagytam a papírt és tollat az asztalon.Idegesen odamentem az ablakhoz és elhúztam a függönyt.Sötét volt már kint.Valami furcsa vágy hajthatott vagy csak a csalódottság,nem tudom,de ki kellett nyitnom az ablakot.Hűvös volt odakint és a csillagok fényesen ragyogtak.Mérgesen visszanéztem az íróasztalomra.A papír még ott hevert,rajta a tollal.Otthagytam,mert egyszerűen nem tudok írni!Nem tudom megfogalmazni azt,amit érzek!De nem érdekelt már!Elég volt a gondosan megírt lelki traumákból.Visszafordultam az ablakhoz és kibámultam a fekete semmibe.Valaki engem is értsen már meg!Ne csak azt amit írok,hanem engem is!
De ahhoz először nekem kell tudnom,hogy mit érzek!Le kell rendeznem magamban a kétségeimet.
Miért vagyok én ilyen?Más ember fele ennyit nem gondolkodik a dolgokon!Én meg akár napokat is képes vagyok töprengeni a legjelentéktelenebb eseményeken is.Miért nem lehetek egyszerűen olyna,mint más normális ember?Most is legszívesebben sírni tudnék!Azt kívánom,bárcsak egy láthatatlan kéz leradírozna a világ térképéről!Bárcsak ne lennék.
A Hold még mindig ragyogott.Nem bírtam tovább,egyszerűen ordítanom kellett.A sötét gyorsan elnyelte a kiáltásomat.
A szobám ajtaja kinyílt.
-Kate,drágám jól vagy?-kérdezte anya.
-Igen anyu,mindne rendben!
Anyu becsukta az ajtót és a kétség világa újra rám zárult.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.