a péntek.mert edzés és sziminél aludtam.köszönök mindent!
tegnap..tesco.pénztár.
hiába futnál utánam,hiába tennél értem,már hiába.
úgy érkeztél mint egy fuvallat,megrebegtetted a függönyt,s vele együtt a szívem,újra dobogni kezdtem most már azt kívánom légy boldog mással.
már nem vigasz az,hogy egyszer mi ketten újra.
elcsépelt gondolatok.hamis mondatok.kihasznált helyzetek.fura érzések.viszonzatlan érzelmek.nevetések és könycseppek.egyedül magányosan vagy kéz a kézben.sétálva a tengerparton vagy beszélgetve.esőben vagy napsütésben.elnyomott cigarettacsikk a földön heverve.és..kérdezem én,van értelme? :)
a fekete pulcsimra a hosszú barna hajszálak rátapadtak.a bal kezemen a karlánc díszelgett,miközben gépeltem.a karlánc egy emlék,a szalagavató estéjének minden pillanatát őrzi. :) jó látni,hogy az erős emberek is néha megtörnek.
eljutnak arra a szinte,amikor a könny kicsordul a szemükből.
és valódi érzéseket mutatnak a külvilág felé.
nem tartják magukba a bánatot,a csalódás minden egyes pillanatát érzékeltetik.
és látni az arcukon a meggyötörtséget,és azt hogy a pofonok nekik is fájnak.
miközben ezeket a sorokat írom,a zenelejátszóban ugyanaz a szám ismétli magát,vagy tizedszer..biztos."..legyél az Akropoliszra
felmegyünk,és ott a csikket
a városra pöccintjük.." akarom! :)
azt hiszem,semmihez sem kell nagyobb erő,mint hogy mosoly mögé rejtsük el szomorúságunkat.és mikor lesz végre igazi a mosoly?a türelem rengeteg gyakorlást igényel. :) azon kaptam magam,hogy a hidegtől libabőrős lett a kezem..beleremegtem a sorokba,a gondolatokba az elveszett mondatokba,a boldogság hiányába.
de abban az egyben biztos vagyok,hogy valamilyen szinten mindig is gyermekek maradunk..de vigyázz!egy kisgyermeknek soha ne mond,hogy az álmok balgaságok..mert ott abban a pillanatban törnéd össze a tiszta gyermeki lelkét,és a mosoly eltűnne az arcáról.emlékezz vissza..mikor megtetted az első lépeseket,nehéz volt és sokadik próbálkozás után sikerült csak.ahogy felnősz rájössz,hogy ez a dolog nem változott..
mert attól még,hogy az élet térdre kényszerít,fel tudsz állni,csak hinned kell benne..
mert valahol mélyen,ott legbelül mindannyian kisgyermekek vagyunk..
a fekete pulcsit lehúztam a kezemre,így jobb.azt hiszem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.