ki vallaná be ha fél és ha hibázik?erről nem lehet nyugodtan beszélni,ezek fájó és gyenge pontok.vagy lehet csak világot és embereket kéne váltani,és témát.mert nem értené meg mindenki.ha őszinte pillantásokra találsz,becsüld meg.arra is rájöttem,hogy van olyan,hogy a szavak nem elegendők ahhoz,hogy kifejezzem az érzéseimet.a szemébe néztem,ott állt előttem.arcát a reggeli napfény sugarai világtották meg,és tették olyan széppé,és különlegessé.egyszerűen csodálatos volt.beleszerettem.minden újabb pillanatban beleszerettem valamibe,ami Ő volt.elterveztem,hogy elmesélem neki az érzéseimet,hiába voltunk már másfél hónapja együtt.el akartam mondani.de csak néztem,Ő pedig szoritotta a kezemet,és csak ott álltunk,szótlanul.és egyik pillanatban belém hasitott valami,valami amit még most sem birok felfogni.a gondolat,hogy nem elég szép a magyar nyelv ahhoz,hogy ki tudjam fejezni az érzéseimet több mondatban.jöttek volna a szavak,de nem úgy ahogy én akartam.és egyszerűen csak megcsókoltam.éreztem a közelségét,s a pillanat magával ragadott.talán egy kicsit rossz belegondolni,hogy nem tudhatom mindig,hogy mit érez,mit csinál és mire gondol mikor mélyen a szemembe néz.és,hogy vajon most mit gondol?most?és most?és az emberek akik szembe jönnek velem az utcán,a lány akit elsőre lekurvázok,a hajléktalan akire első ránézésre azt mondom,hogy egy senki?ők vajon mint gondolnak?milyen érzéseik vannak?és mit gondolnak az életről?mikor angolórán a tanárnő próbálta belénk beszélni a tudást,én csak figyeltem,ahogy az esőcseppek csepegnek az ereszen,és ahogy egyre jobban kezdett sötétedni,pedig csak hat óra körül volt,s ezt onnan tudom,hogy az órámra nézve,tudtam,hogy hamarosan újra láthatom Őt.nem tudtam odafigyelni,pedig a tanárnő tényleg próbálkozott,ezt becsülöm.ahogy a mellettem ülő fiúra néztem,láttam,hogy Ő sem az órára figyel,s talán egyikőnk sem.de mindenki arcán más tükröződött vissza.s éreztem a fürkésző pillantásokat,amikor a tanárnő a nevemet emlitette.én válaszoltam,de a tudatalattim valahol egész máshol járt.kérek szépen a világba még olyan embereket,akik úgy látják a dolgokat ahogy én.mert ez jó.nekem nincs annyi merszem,hogy nulla tudjak lenni.és talán nem is akarom igazán.mert ahogy tükörbe nézek,látok valakit.de nem irom le,mert úgysem értenéd.szóval te bevallanád ha hibázol?"..van olyan,hogy az életben nem tudod mi köt egy emberhez,csak azt tudod,hogy jobb vele mint nélküle."én voltam a monogram a könyöködön.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.