megkopott tornacipőben a be vetetlen ágyon fekve,valóságos érzésekkel az arcán nézte a villódzó monitoron az ürességet.tekintetébe burkolózott a fájdalom.aztán felült,és hirtelen megváltozott az arckifejezése.gesztenye barna szemei elvarázsolták.egész teste borsózott,talán nem is a szoba hőmérsékletétől,hanem a gondolatok sokaságától..

engem ki tapsolna vissza?
az ismert,a jól megszokott vagy az ismeretlen?és a kettő közti bizonytalanság,igen,azok vagyunk mi.és miközben ott vagy azon a bizonyos ponton,vagy felveszed a mosolyt és a külvilágnak mutatod,hogy elfogadjanak és szeressenek,vagy pedig nem azt mutatod amit elvárnak tőled,és végre a saját lábadra állsz.hisz az álmaidat nem változtathatja meg a szeretet.nincs olyan ember aki tudná a célodat míg el nem indulsz.nincs olyan ember aki tudná,hogy mit gondolsz.nincs olyan ember aki tudná a legbensőségesebb titkaidat.kevés olyan pont van az életben ami igazán fontos,a többi csak kiegészítő,mint az ékszerek,hordod őket,de amikor megkapod ajándékként az a pillanat az igazán fontos.

szinte nem akarta elhinni,hogy az előtte álló lépés,eddig lehetetlennek tűnt.üveg törés hallatszik a konyhából.gyors léptekkel fut le a lépcsőn abban a bizonyos szürke tornacipőben.olyan valóságosnak tűnik minden.fémes ízt érez a szájában,és a megszokottnál nagyobb az adrenalin.löki lefelé a kíváncsiság hogy mi volt ez a hang.valaki kiabál.és ahogy megpillantja a konyha kövén térdelő férfit,ugyanaz a gondolat lepi el elméjét.a szemébe néz,és látja ahogy mozog a szája a férfinek,dühös,és ijedt is egyszerre,mégsem hallja amit mond.megmérgezi a gondolata,a saját világa,csak szófoszlányok hallhatók.

csak olyan ember akarok lenni,aki nem fél az ismeretlentől.nem akarom,hogy hibáztassam magam,és önsanyargatóan azon merengjek,hogy nem léptem és nyitottam az új felé.azok a bizonyos kitéphetetlen foltok az életünkben,amelyek mindig ott vannak,és várnak arra a semmitmondó pillanatra amikor romba dönthessék azt,amit addig kemény munkával felépítettünk.gondolatleleplezés.talán illúziómentes világban kellene élnem.

s a kérdések..hogy jutottak el idáig?miért fog kelleni a változás?miért húzta magával?most tükröződik arcán,hogy mindet megértett.s a férfi a könnyeiben veszik el,és fájdalommal teli tekintete éreztet azt,hogy tehetetlen.aztán a következő pillanatban feláll,elsétál,és minden szertefoszlik.és megnyílik az emlékek folyosója.a barna hajú lány felsétál a lépcsőn,és leveti magát az ágyra,el kezd gépelni.s a gyújtókattogással egy új cselekmény lép be a történetbe.körülveszik a narancssárga falak,és bezárják a gondolatait,és az ott történteket.s a fegyvercsöve ott van az elmédnél.aztán csak egy sikítás.és a falak bezárják az ott történteket,a fülsüketítő hang,és a boldogság."Tedd vagy ne tedd,de ne próbálkozz!"én voltam a fura íz a szádban.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.