írni van kedvem.egy-két fontosabb dolog.majka koncert igencsak jó volt,köszönöm.a vonyarci strandolás sem volt rossz,és a mű füves foci sem,akkor sem ha kiestünk,nem az a fontos.nem rég értünk haza Zánkáról,Budapest Bank családi hétvége,csütörtöktől máig.kicsit jó volt,csak talán aludni kéne.a pakolás,és maga a hangulat,és aztán tegnap este a parton.szeretlek,pont ma tíz hónapja.napról napra egyre jobban.mára már tudom,hogy nem az a fontos,hogy mekkora sebeket hagytak bennem egyes emberek.s most nem a mosolyra gondolok.kicsit fáradt vagyok az íráshoz.próbálom helyre tenni a dolgokat magamban.s ahogy ott álltam és figyeltem őket,elkapott egy érzés,ez nem az én világom.csillivilli sok színben pompázó smink,kivasalt haj,és a természetesség hiánya.nekem ez soha nem jött be.egyszerűen nem tudok foglalkozni vele.jellemtelen emberek rohangáltak fel alá,és közben tekintetük összeért,az üresség volt kiolvasható.na igen,a zene hangosan bömbölt ott a nagy színpad előtt,és alkohollal a kezükben mámorba estek.persze,holnap úgysem fognak emlékezni az este pillanataira.ez fergeteges.csak én nem látom benne a lényeget.s beleragadtam ebbe a felettébb érdekes állapotba,ahol érzéketlenül súrolták arcomat a gondolatok,amelyek kényszerítettek arra,hogy elhiggyem,hogy ez a valóság.talán csak függünk a valóságtól,és nem tudjuk elválasztani a helyest a helytelentől.s idilli képet festettem le magam elé,kiszínezetlen alakok,ugyanolyan sablon alapján elkészülve,és testüket az üresség és a megfelelés vette körbe.s tovább játszottam a gondolattal,meztelen fürdőzés a strandon,és más ágyában felébredni reggel,úgy,hogy az egészre nem is emlékszel.festői sokszínűség.költői irónia.csak egy játék.én pedig élveztem,ahogy ott ültem,a kifáradt világ pedig ott volt előttem.ők pedig eltorzultak egy olyan világba amely sablonos,és élvezhetetlen.a generációk sérült termékei.s egy kis idő után rájöttem valamire,attól hogy én leírom az ilyen dolgokat,attól még nem lesz jobb.hisz csak történetek,miközben semmi sem változik.a világ ilyen.te pedig csak vedd fel azt a jól megszokott mosolyt az arcodra,vagy mutass be neki."néha,nagyon ritkán azonban észreveszem,hogy más is ugyanúgy ‘táncol’,ahogyan én.elmosolyodom,kézen fogom és igyekszem nem elereszteni többé.hiszen nincs is varázslatosabb annál,mint amikor ugyanaz a dal csendül fel két emberben."én voltam a kezedre rátetovált monogram.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.