csak ülök az ágyamon,térdeim felhúzva és magam elé tekintek,kintről hallom,hogy valaki füvet nyír.átlagos vasárnap,de valami mégis más,egy apró dolog,de mégis..oly sok mindent megváltoztatott bennem.szeretném elfeledni,mert nem vagyok rá büszke,szégyenlem magam miatta és úgy érzem,hogy a „régi” énem ezt nem tette volna meg.
azt tudom,hogy még csak rágondolni sem bírok,mert a gyomrom összerándul.nem tudtam a szemébe nézni,de tudtam,hogy mit gondol,bele láttam a lelkébe,.abban a pillanatban azt láttam jónak,hogy elbújok a takaró alá.legjobb lett volna a világ elől is elfutni.most máshogy nézett rám,eddig a tekintetében azt láttam,mintha főnyeremény lennél.de most..a kék szemek valami egészen mást tükröztek a külvilág felé,és a külvilág most én voltam.láttam magam a szemében,az arcom mégis mosolytól mentes volt.
elhagyta a száját egy Szia,én pedig visszareagáltam,de jobb lett volna tudomást sem venni róla.a nyár utolsó hétvégéje.emlékezetes marad.úgy éreztem..mintha..nem is tudom..mintha az egész nem is valós lenne.mintha egy happy endtől mentes mesébe csöppentem volna,ahol nem én vagyok a királylány.úgy éreztem,hogy Ő is belelát a fejembe,de mégsem akar reagálni a gondolataimra.az ölelés most elmaradt..ez olyan..hm..szokatlan volt.a fejembe ötlött egy gondolat „pont olyanná válsz,mint akiken nevettünk régen.”
kezd zsibbadni a lábam,de a kezem meg folyamatosan jár.még érzem az illatot ami tegnap volt rajtad.mintha ismét egy válaszúthoz érkeztem volna.bár ez is csaj egy pillanatnyi állapot.egyre több kép kerül az elmém rejtett zugából elő,emléktöredékek.még a hideg is kiráz.undorom tőle.az emlékek egyre élesednek,a kimondott szavak,és a kimondatlan gondolatok.az őszinteség néha félelemmel jár.nem akarok emlékezni.de Ő mégis ott volt mellettem.nem jönnek a szavak..feltekintek a papírról és újra a valóságban találom magam.egy ing hever az akasztón,a tankönyvek sorakoznak az asztalon,a függöny félig behúzva,és egy fénykép..a homlokomat ráncolom.tehetetlennek érzem magam,és egy mondat vág fejen:megtörtént édesem..minden tárgy emlékeket hordoz magával a múltból,a „régi” énemről.emlékeztet,arra aki akkor voltam,és ahogy jobban belegondolok,az a lány már elveszett,hisz a változások rögös útján ez lett belőlem.a telefon villog,Ő keresett és nekem pedig csak egyetlen mondat jut az eszembe: sajnálom..
egy újabb cél,amiért harcolnom kell.ez csak egy dolog ami megerősít,csak most még..most még rossz.
nekem már nem kell semmi,hagyjatok békén ennyi.

köszi,hogy benéztél. :)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.