„csak az fontos nekünk igazán,amit félünk elveszíteni..”
"valami nem jó,de nem ezt mondtad mikor még mindkét kezemet fogtad.."
egésznap esett az eső.
az ember mennyit bír ki?
-biztos ezt akarod?
-igen..-a lány arca tükrözte az érzéseket,de határozatlanul mondta ki.
ahogy kilépett az ajtón szembesült a valósággal,ahogy felhúzta a tornacipőt,az elméjét hirtelen megrohanták az emlékek.ahogy sétáltak le a lépcsőn,fájt..tudta,hogy most így lesz helyes.
a busz most máshogy nézett ki,az eső elhomályosította a róla alkotott képet.de azért elkapott egy pillanatot..az utca ugyanolyan volt mint az előtt,de a busz ablakából mégis másnak tűnt,most minden más volt.most nem a búcsúzást jelképezte..a világ szinte 360fokot fordult.nem volt ott,hogy kiintsen neki a buszból.ahogy felszállt,az arcáról minden érzés leolvasható volt,a füle bevolt dugva,és a tornacipő..már picit koszosan lépdesett fel a lépcsőn.nem vette észre,hogy hozzászóltak,aztán megbökték,és érezte..a jegyemet kérte el a kalauz.nem elegyedett vele szóba.most annak nem volt az ideje..érezte..hogyha akkor tükörbe nézett volna,csak egy egyszerű lányt látott volna,nem szimpla gyűlöletet.
már akkor hiányzott az ölelés,és a gyengéd kézsimítás,és a szavak,miket tettek követtek.amikor még érezte,hogy fontos,amikor nevetve,gondtalanul sétáltak végig az utcán,amikor nem dobálóztak a szavakkal,és nem vitáztak.az amikor még boldogok voltak..tudta,hogy ez nehéz döntés volt,de érezte,hogy így a helyes.nem voltak sokan a buszon.feltett lábakkal elkényelmesedett,és bámult ki az ablakon,kavarogtak benne a gondolatok,ha visszanézett a múltba akkor könnyen visszahúzták a boldog percek,de ha a jelenre gondolt,akkor úgy érezte,hogy ez már nem menne..hogy helyesen döntött,amikor reggel felkelt,és elment..tudom,hogy néha azok a dolgok változtatnak meg minket,amiken mi magunk nem tudunk változtatni..de mégis..valami annyira erős kötelék alakult ki..amit nem tudott csak így elengedni..valami..valami ami annyira erős érzés,ami ellen még a gondolatok,és a logikus mondatok sem tudnak harcba szállni..
ahogy leszállt a buszról,érezte ahogy a kabátját súrolja egy-egy felé tévedő esőcsepp.és visszacsöppent a gondolati kis világából,a valóságba..

köszi,hogy benéztél.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.