napsütéses kedd.tényleg,ezek a nyelvtan tételek..ha még egy ember a képembe vágja,hogy három és fél hét múlva érettségi,akkor kajak képen röhögöm.bocs..
az oké,hogy sokszor morcos vagyok,és néha pesszimista,de vannak boldog napok.és sokszor hiányzik nekem valaki,sokszor pedig fognám magam és egyszerűen kisétálnék a mindennapokból.néha elbotlok,és hibázok,de mindig felállok.de ha jobban megnézed,csak egy átlagos hétköznapi lány vagyok,tele furcsa gondolattal.
"..aznap este a reményről elmélkedtem.talán butaság optimistának lenni.talán a pesszimizmus olyan,mint a hidratáló krém.nap mint nap használnunk kell,különben hogy állunk talpra,ha a valóság szétzúz mindent,amiben hittünk?..a remény olyan drog,amiről le kell szoknunk,vagy ezt tart életben minket?mi rossz van abban,ha bizakodunk?"
talán fogalmad sincs,miért néztem úgy.talán mert nem értettelek.akkor,ott abban a pillanatban egymással szemben állva,nem jöttek a szavak.a sárga tornacipő sem ért most sokat,és az igazi érzések sem.nem értettelek.egy dologban azért biztos voltam,hogy nem változott semmi sem.talán csak hiány..és az hogy napok teltek el az utolsó találkozásunk óta.aztán régi lemez újra indul tudom jól,de ez így van jól..
talán azért sétáltam el akkor,mert nem a valóságot akartam látni,hanem az illúziót.
fekete bőrkabát,szakadt farmernadrág,s a csillag a tornacipőn.a Nap már lemenőben volt a Ság-hegy pedig narancssárga színekben pompázott ahogy egy-egy ráeső fénysugár táncot járt a harmatos fűszálon.pár lépés után rájöttem,hogy nélküle már nem lenne semmi sem ugyanaz.és nem is akarom nélküle.nem tudtam hogy van ember kinek hiánya ennyire fájhat.már tudom,hogy meg kell becsülni azt amit megkapsz az életben.egész eddig ott volt előttem,csak nem vettem észre.de a pillanatot nem engedem el..nem fogom!amit kaptam tőled,2011.március 25.-én.egy halk suttogás a fülbe,szeretlek,és tovább sétálunk,.mert tudod,hogy néha nehéz.de azt a pillanatot elnyomja az a gondolat,hogy egymás mellett vagyunk,és szoros a kötelék.
visszagondoltam a pillanatra amikor először a szemembe nézve azt mondtad,hogy szeretsz.amikor először álltunk kint az erkélyen,és néztük az eget.és amikor önfeledten nevettünk.és igen,hiányzik.mégis mindenen át megyek,fejvesztve rohanok,néha gondolkodás nélkül.elszakítom a nadrágon,beleugrok a tócsába egy szürke hétköznapon,az érettségi tételeket lapozom egy kedd délutánon.ennyi az egész.
én voltam egyszer fent,egyszer lent.ott a pont.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.