túl az első zh-n.vezetéselmélet.majd kdierül.most ismét jó lenne az a néhány tegnapi perc.mert jó volt.és nem felejtem el.és minden pillanat.azt hiszem a blogolás egy életforma.igazából én el sem akartam menni a gólyatáborba,mégis olyan embereket ismertem meg ott,akik a mindennapjaimat töltik velem.én akartam lenni óvónő,rendőr,divattervező,királylány és futballista.és bohóc is akartam lenni,mert az Ő arcuk mindig mosolyog,még akkor is mikor semmi sincsen rendben.de aztán a legnyilvánvalóbb mégsem akartam lenni..író.de még igazán most sem tudom mit akarok.rengetegszer felém szegezik a kérdést,és csak annyit válaszolok,hogy: boldog akarok lenni.erre megkapom: „de nem ez volt a kérdés.”pedig de.csak ők nem értik az életet.nem érdekel ha utálnak,és ha kinevetnek,mert ha nekik erre van idejük,akkor hajrá.de én lépdelek előre és félrelököm az ilyeneket.szóval ennyi akartam.és most 19 évesen.nem tudom.egy-két dolgot fel tudok mutatni,egy blogot,egy sárga tornacipőt,néhány barátot,egy öngyújtót,és egy érettségi bizonyítványt.szia szinti vagyok.és az a 'mindenrendbenlesz'féle ölelés.mert akkor,pont arra volt szükségem.miközben a halk zene fogta közre a szobát,és a tejeskávé színű falakból áramlott a nyugalom.mi meg csak feküdtünk a pihe puha ágyon,és ő csak ennyit mondott: 'mindenrendbenlesz.én melletted vagyok.'akkor erre volt szükségem,és azóta is csak ez jár a fejemben.aztán a cigifüsttel megtelt szoba,s az ablakban két alak látszott,a füst pedig csak szállt.egy-egy aprócska kis mosoly,mely a szívekig hatolt,és beleférkőzött.de most már csak a múlt egy pillanata,amelyet elraktároztunk,s visszalopnánk,ha lehetne.de nem lehet.mert új nap.és ébredni egymás mellett.amikor már kicsit sok,akkor kiülök az ablakba,nyomok egy stopot és megállok,mert akkor az kell.mert néha kell,hogy belerévedjek a semmibe,és az üres momentumok is megteljenek érzésekkel.mert minden erről szól.nem az a lényeg,hogy lehetnének jó dolgok,mert a lehetne csak egy szó,amely lehet,hogy az is marad..és miközben azon gondolkozom,hogy másképp csinálnám-e..helyette inkább megköszönném,hogy megtanítottak arra hogy a semmink is lehet örülni.és nem biztos,hogy oly sok mindent másképp csinálnék..mert most úgy érzem,hogy jó,igen..jó."..mindegy kivel bulizol pénteken,az a fontos,kivel töltöd a szombat estéd."én voltam az egyszerű ölelés.(Y)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.