vezetéselmélet zh négyes.pont jó.tavasz.egy kis kosárlabda után a legjobb blogot írni.és egy kis nátha.kommunikációs készségfejlesztés óra témája,négy kép választása:minek látjuk magunkat?mi vonz?mi taszít?mik szeretnénk lenni?azt hiszem ez most pont jó volt.és igen,élveztem.a nagyratörő,világmegváltó gondolatok,most nem igazán jönnek.szimpla boldogság.és ez most pont jó.biztos pont.két szó.mégis többet jelent mint bármi más.számomra azt tükrözi,hogy megfogom a két kezed,te pedig mosolyok és könnyek közt sem ereszted el.ez olyan kis óvodás felfogás.mégis.a egyedüllét nem hasít belém,és nem tör szét darabokra a nincstelenség.
mi vonz engem.nehezen találtam rá képet.de aztán mégis sikerült.úgy tudnám felvázolni,hogy egy férfi a sziklába kapaszkodik egy kézzel,miközben alatta a világ.hm.elgondolkodtató.s hogy miért ezt a képet választottam.mert nem szeretem a hétköznapi monotonitást,s hogy az emberek mindennapjai ugyanúgy telnek,rohanás reggelente a munkába,aztán papírok válogatása,csekkek befizetésének határideje.ez mind-mind ismerős.mégis,nekem az kell,hogy kitűnjek ebből.ki akarok törni egy olyan világból,ahol az emberek egymásba rúgnak,a bizalom elvesztette az eredtei jelentését,és ahol a válság uralkodik el a néhány boldog pillanat felett,ami kijárna nekünk.s ez a kép ezt szimbolizálja.a nem megszokottság érzése.valami új felé lépés.
ami taszít..hm.elsőre elnyerte a tetszésemet a kép.rózsaszín minta,színes cicababa dolgok.na ez az ami nekem nem kell.bár elfogadom,ha valaki ilyen.de lássuk be ez is csak afelé hajlás,hogy elvegyüljünk a tömegben,s tartozzunk valahová.
ami vagyok.a kép..valamiért megfogott.egy fiatal lányt ábrázolt,miközben egy nagy buli közepén ráfókuszálva,barna haja az arcára hullva minden egyes mozdulatnál,s az arc kifejezés.itt nem a zenén van a hangsúly.hanem azon,hogy a jóérzés és a kis szabadságság mellett,tudja hogy van egy biztos pont az életében.
ami szeretnék lenni..ezt inkább hagyjuk.s ezt mind-mind megtapasztalni."..nem az számít,hogy minek születik valaki,hanem az,hogy mivé nő fel."én voltam a napsütés.(Y)

egy idő után egyedül ültem ott az erkélyen,csak a gondolataim szőtték át az elmém.talán most nem is vágytam másra,társaságra,meg az ehhez hasonlókra.igen,érzem,hogy hiányzik.de nem Ő.hanem az,amit képvisel az életemben.azon a sablonos részen,hogy ismerkedjünk,már rég túl léptünk.elfeslett régi őszi emlék.már nincs.az álmainkat valósítgatjuk,miközben egymás mellett éljük meg a jelen pillanatait.s mindeközben bonyolulttá váltak a dolgok.magam sem tudom,hogy miért.ez olyan összezavarodottság.és mégsem akar megfogalmazódni bennem ez az egész.mint egy dallam ami a ranglisták élén áll,s elkopik pár ritmusos nap után.mert már nem érted a lényegét,de nem tudod miért.ez pont olyan.és ez fura.FURA.jó lenne ha nem így lenne.talán egy kis nyugalom.az az ami most kéne.attól,hogy a hétköznapokban játszódnak le olyan jelenetek,amelyek szürkébbé teszik a perceket,tudod,hogy rá mindig számíthatsz.tehát Ő biztos.s ahogy ott ültem,rájöttem valami nagyon fontos dologra.ahogy előre futottunk az időben,is téged láttalak benne.és ez jó.talán csak egy kicsit el kéne szakadnunk attól amihez ragaszkodunk.aztán egy trehány mozdulattal becsaptam magam mögött az ajtót.mert jól esett.aztán a cigis doboz az ágyon landolt.az utolsó slukk is elfogyott.az elmúlt pár nap mindennél jobb volt.Pest,Csepel és Ő.azt hiszem ez már nagyon kellett.kizökkenni a mindennapok megszokott üteméből,és a problémákat itthon hagyni.Halász bástya,Mátyás templom,Történelmi múzeum.aztán West End.és az az egész.kellett.NAGYON.úgy kilépni az utcára,hogy az emberek nem néznek rád furán,és nem te vagy az aznap reggeli téma a buszmegállóban.és az ott töltött éjszakák megkérdőjelezhetetlen bája.aztán pont.a sorok mögött csak a lekopott sárga körömlakkot találom.és ismét pont."a szerelem a hajtóereje az összes emberi cselekedetnek."én voltam a tömegben a barna hajú,sárga tornacipős lány.(Y)

tescos dolgozós nap.napsütés.tavasz.are you happy?kérdőjel.felkiáltójel.pont.Adam Lambert-Better Then I Know Myself.hangulat.kicsit adja.zene bekapcsol,világ kikapcsol.és most ez így pont jó.ni9ncs szükségem másra.csak egy kis nyugalomra.egyik helyről a másikra lépkedünk,s mikor egy kicsit is úgy gondoljuk,hogy nem ott vagyunk,ahol lennünk kellene.akkor egy kicsit átértékelődik minden bennünk.de mégsem akarsz máshol lenni,mert ha mégis,akkor már megtetted volna rég.idővel megérti az ember,hogy mi a különbség aközött,hogy megakar tartani egy kezet,vagy magához láncolni egy lelket.s az a sok bocsánatkérés,mikor már annyiszor hallod,hogy nem tudod elhinni,és nem azért mert nem hiszel abban,hogy megbocsájtasz,még ha nem is olyan nagydologról van szó,hanem azért mert egy idő után csak a nagy lelkek tudnak megbocsájtani.s mégis a következő pillanatnak néha akad olyan változata,amely más helyre léptet.s belegondolni abba,hogy megbántottál egy barátot,vagy akár egy számodra fontos embert,tudatosul benned,hogy soha nem lesz semmi sem olyan mint régen.néha kicsit elegem van a változásokból.s néha hiányzik,az ami régen volt,s az aki akkor voltam.most nincs kedvem azt leírni,hogy a terv állandóan változik,s meg kell tanulni túl lépni dolgokon.mert most nem.talán csak meg kéne tanulni,hogy van erőnk,és bíznunk kellene benne.s mi a megoldás?talán egy kicsit meg kéne fosztani magunkat attól ami fontos.talán.de nem tudom.vagy tovább játszani a szívünkkel,és illúziókat kergetni.tényleg nem tudom.pedig jó lenne."..but you are happy,happy,happy.you are so happy with your plastic smile."én voltam a tudatod.(Y)

ez a tavasz.adele-someone like you.szeretem.hangulat.emlék.ennél több nem is kell.hm.nem tudom.de maradjunk is ennyiben.én soha nem drogoztam,és nem is álltam sorba xanaxért.a nyugtató számomra egy ölelés.s ha az élet pofán vágott,nem futottam a kocsmába leinni magam.s olykor remegés,tompa magány.aztán boldogság meg az ehhez hasonló rózsaszín dolgok.na jó,azért a hello kitty nem igazán az én stílusom.nem foghatom fel ki vagyok én,s hogy ki lettem.de olykor elég egy mosoly,aztán feledésbe merül a kérdés,melyre választ nem kaptam.s volt,hogy mikor tükörbe néztem.,nem tudtam azt mondani a barna szempárnak,hogy ’igen.oké minden rendben.’,volt olyan is mikor önbizalommal eltelve mosolyt dobtam s felnevettem.s ahogy az idő szalad,mi csak ott állunk,és tekintünk le a világra,ott a semmi tetején,néha ugrásra készen állva,aztán a gondolatot elvetve mosolygunk tovább.mert van biztos pont az életben,nem csak a bizonytalan.s ahelyett,hogy csak sajnáltatnád magad,lépj tovább,s higgy az álmokban.szaladva a mérhetetlenbe,érzem ahogy a testünk egymásra hangolódik,s a sors az ami összeköt bennünket.a változás mely időközönként ránk tör,felszínes..hisz kicserélődsz,és a gondolataid más irányba terelődnek.s felemel,s a lényeg te leszel,hisz mindenki rólad beszél,s rád figyelnek.jobban belegondolva,mindig egy törés okoz változást.átlényegülsz.aztán törés.változás.de most nevetve nézünk egymásra,s nem azzal foglalkozunk,hogy mi volt,mert az emlékek most eltévedtek.és csak te és én."..ne veszítsd el az emberekbe vetett hited!az emberiség olyan,mint egy óceán.attól,hogy néhány cseppje bepiszkolódott,maga az óceán nem válik mocskossá."én voltam a ránc a szemed alatt.(Y)

március.tavasz.jó idő.kérdőívezéses munkának is vége.zh-k kipipálva.nyugalom.néha már én is undorok az egésztől.mert ez már nem az amit egykor barátságnak neveztünk.nem hiszek a véletlenekbe.mert e mögött is volt valami.csak az már nincs ott.inkább lépjünk tovább.az emlékek,és az emberek akik jöttek,s mentek,a közösen átélt boldog pillanatok,az apróbb veszekedések,s az akarat,hogy kitépjük az elménkből,s a mániáink,ez mind elég ahhoz,hogy ne omoljunk össze.bedobozoljuk a vágyakat,elraktározzuk mélyen valahol.s az álmainkat,hogy ne vesszenek el,szeleppel a szívünkre csavarva védjük.s csak a Nap ártatlan sugarai törik meg a csendet.s miközben ismerős dallamokat fedezünk fel egymás arcán,mosolygunk,és elraktározzuk az érzelmekkel teli pillanatokat.s igenis,néha elég egy asztalon állni,hogy azaz érzés járja át elménket,hogy a világ tetején állunk.s miért?mert az önsanyargatás és a mások hibáztatása helyett tudni kéne elviselni azt,hogy minden változik,és ez így korrekt.nem kell az ítélet,ha egy péntek estén részegre ittuk magunkat,hogy emlékektől mentesek legyünk.s ha képes vagy elhinni,hogy ez a valóság,akkor az álmok súrolják majd sötétbarna szembogarad.s arra,hogy valamikor boldog voltál,ne hagyd,hogy csak egy fecnin lévő felirat emlékeztessen.s mennyire szeretlek?neved bőrömre tetoválnám.ennyi elég?"..néha nem ahhoz kell sok erő,hogy az ember kitartson valami mellett,hanem ahhoz,hogy lemondjon róla."én voltam a tavasz első napsugara az arcodon.(Y)

kipipálva a PR elmélet zh is.meg a mai szakosított foci.hm.élveztem.havas eső.hideg.nem tudom hogy miért írok,csak azt tudom,hogy írni akarok.nem akarom giccses mondatokkal illúziókba kergetni azt aki ide téved.én csak a valóságot akarom.mert végre van ami miatt széonek hívhatom a puszta valóságot.nem kopár s nem mesékbe ringat.hisz arra,hogy szeressek,csak te vagy méltó,több mint öt hónapja.a csodálkozó világ,tekintetek melyek néha lenéznek,a kézfogások,mikért küzdöttél.nem hittük,hogy ilyen valóságosan közel leszünk egymáshoz.a hogy ott ültem,nem gondoltam semmi másra,csak arra,hogy te bennem vagy,s én pedig benned.s akkor ott értettem meg igazán,hogy nem kell ennél több.aztán a szavakból mondatok lettek,ahogy napokból hónapok.a papírfecnin a ceruza nyoma és a kezemmel elkent sorok.és én csak tovább írtam.mert akarta a ceruzáimmal írt verseket,s a sorok közt megbúvó félmosolyokat.aztán egy fura gondolat ötlött a fejem rejtett zugába.a múlt részévé váltak,mélyen beleivódtak az éjszakai zokogások,a vonyarci focizás a strandon,a napfelkeltés pillanatok,s talán az adam lambert szám is nyomott hagyott,s a ráncokba nyúzott arcélek.s hogy beleégettük magunkat több ember szívébe,majd idővel kitépődtünk belőle.a belső harcok,s a megbújás egy-egy féltve őrzött pillanat rejtekében.de most már nem próbálom elmondani.felesleges.de ez olyan szépen az.azt hiszem ez így jó.mert egyetlen perc alatt magasztos vigyorral a szívembe véste magát.s most,hogy az álmok valóra válnak,kevésbé sem olyan egyszerűek,mert képlékennyé válnak.füstös eufóriába esve,élvezzük az érzést,miközben egymás ölelésében elveszünk.s nem kell,hogy mindig erős fényben tündökölve nézzünk egymás szemébe,mert van mikor a gyenge fényben egy ölelésben kinyilvánul minden.s felülve a széken,arra gondolok,hogy amiről eddig csak mesélték,hogy szerelem,annál mi jóval többek vagyunk.nem te.és nem én.egyszerűen csak mi."..nem csalódtam a barátaimban,csak rájöttem kik az igaziak."én voltam az akarat a szemeidben.(Y)

boldog három évet a blognak.három év.HÁROM ÉV!nem kis idő.s így visszaolvasni,hogy mennyi minden történt azóta.s mennyi minden múlt el.de ez így jó.
jó idő.egy kis tavasz.ez már kellett nagyon.a ping-pong.menő a kosárlabdázás.egymás arcát karcolva a megannyi gondolattal.füst felhők között lángra lobbant mélyreható érzések.fájdalomcsillapítás,és múló emlékek.talán nem is kell más.a kékeszöld szemek a visszapillantó tükörben,s a mosoly ami sok mindent elfeledtet.mert számítok valakinek.miközben próbálok az lenni aki akartam.s a mondatok elhangoznak,s lelkedben súlyt nyomnak.az érzésre válaszolva,egy romantikus pillanat.a pillanat megmarad.rajongást nem mutatva a romantikus dolgokért,ez több mint amit valaha is elképzeltem.és igen,létezik ilyen.s néha ezen ledöbbenek.nem tudom miért.képtelenség.s ahogy ott ülök az erkélyen,s az ujjaimmal elpöckölöm a csikket.egy korty bor mámorába esem,egy pillanat alatt szétszed s összerak.a barna szemeim tükrözik,hogy ma veled voltam,s a mosoly körvonala is még nyomot hagyott kicsit pozsgás arcomon.s arcon vág a felismerés,a valóságban megbújó szeretet.az égbolt tisztasága frankón tükrözi a lelkemben való nyugalmat.a lényegtelen dolgokat mindenkivel megosztom,de az igazán fontos dolgokat csak Veled.s a szavakat hadarva a zene ami megnyugtat.széttört üvegek szilánkjain lépkedtem.s ezt az érzésnek köszönhetem.kinyitok még egy üveg bort.miért is ne.rejtett kincseket a lelkedbe égettem,s szívedet egy perc alatt felfedeztem.pedig előre meg nem tervezett úton adtam kezem a kezedbe.s te ezt hagytad.reggelente engem látsz,s csodálsz,miközben a Nap sugarai megvilágítják arcomat.és ez jó.azt hiszem nem is kell ennél több.s hogy miért írtam le?nem tudom.talán mert fontos."..az emberek változásra vágynak,de közben azt is akarják,hogy minden maradjon a régi."én voltam a mosoly az arcodon.(Y)

új kedvenc,Mester Tamás: Altass el.az emberek azt beszélik,ez a lány boldog.és nem azon erőlködik,hogy változtasson az embereken,és a világ dolgain,még ha nem is minden tetszik neki.őt nekem szánták,s a mosoly az arcán miattam rajzolódott ki oda.az utunk kettőnknek van kikövezve,és nem a múlt kereszteződésein gondolkozva léptünk egymás mellé anno szeptemberben.nem hazudom,hogy k*rvajó.mert ez a valóság,s nem csak illúzió.amit egymástól kapunk,azok tiszta érzések.eddig egyedül a világ ellen,néha romokba,néha a csúcson voltam.aztán a mosolya erőt adott.a lemondás nem ütött nyomot a falon,s a szív megnyílt,s újra szeretni tudott.boldogság.és a többi dolog?megy a harc,a keserűség bénít,az öltönyös emberek döntései nem a legjobbak,szidják a kormányt,a csalódás meg mára már mindennapi dologgá vált.és kérdem én,mi ez az egész?részesei lettünk valaminek,ami nem biztos,hogy jó.de próbáljuk kihozni belőle a legjobbat.nem tudom mit várnak az emberek,érvényesülni nem mindenki tud.mindenki más akar lenni,a kislányok felnőtt ribancok,tele nagy tervekkel,aztán húsz évesen az ágyadban köt ki pár ezerért.s a kritika amit a fejemhez vágsz,hogy ne csak a blogban legyek szókimondó,egyenesen vicces,de kérdem én,a véleményre mit adnak az emberek?dobnak egy oké-t,aztán továbblépnek.a bajnokok meg a függőségükkel lépnek pályára,és mondják a nagy monológokat,ne add fel meg satöbbi,az emberek meg ezt élvezik.aztán a példaképek elesnek,a terveik füstbe mennek,drogozásért az elvonóra küldik őket,a visszatérés meg már nem megy nekik,és mindenki őket sajnálja.és akkor mond azt,hogy nem érdekel.és hazudd,hogy jó minden.de arra az emberre nincs szükséged,aki azt mondja nem tudod megoldani."..mért van az,hogy az emberek csak állnak,hogyha ledöntik azt a bálványt,amit eddig istenként csodáltak."én voltam az őszinteség a szemeidben.(Y)

Running Up That Hill.igen,szeptember nyolcadika volt az a nap,amikor valami megváltozott..s ennek már öt hónapja.szeretem.B.!a hétfői nappal kezdetét vette a második szorgalmi időszak.első sikeresen teljesítve.s hogy én korcsolyázni?oké.olykor képtelennek érezzük,azt,hogy túljussunk valamin,s a gondolatainkat belülről tépi szét,miközben próbáljuk a falat ledönteni,s két kézzel fogni,azt amire szükségünk van.érdekes egy helyzet.mintha a rózsaszín fellegeken a lábunkat lógatva tekintenénk le a színtiszta valóságba,ahol minden szürke,s az emberek pedig,mint a táncosok,táncolnak a tűhegyén.talán tudni kell felfogni a veszekedéseket,s a szabályokat felrúgni.akárhová nézek,érzem az ölelésed.a hó által nyújtott nyugalom.kell valami hangos zörej,valami káosz.mintha magában érlelné,s szedné össze a gondolatokat,s rávezetne arra,hogy igen,menjünk ki és élvezzük a havat.s ahelyett,hogy elfordulnánk ettől a torz és illúziókkal teli világtól,a kiégett vágyainkat összeszedve intsünk egyet,és folytatódjon minden.az álmokat merjük végigálmodni,ne dobjuk el őket a lelki szemetes ládába.de a valóságban legyünk együtt,ne az álmunkban.törekedj,hogy ami elkezdődött,abban ne legyen szünet.hiába gondoljuk,hogy csalódás nélkül is teljes lenne az életünk,mert mindannyian tudjuk ott legbelül,hogy ez nem így van.azt hiszem rájöttem valamire,a hazugság akkor érint mélyen,ha egy hozzád közel álló ember szájából hallod.még akkor is,ha nem rólad van szó.s egy kis idő után rádöbbensz,hogy még maga előtt is próbálja tagadni,hazudik magának.annál pedig nincs rosszabb."..nem fogok bocsánatot kérni azért,hogy nem az vagyok,akinek te akarsz."én voltam a csillag a csuklódra tetoválva.(Y)

 a meleg szobából az ablakon át csodálom a hóesést,s vele együtt a kinti hófehér világot.mindent hó lep.és egy kicsit elgondolkodtat,nem tudom miért.aztán jól felöltözve harcba szállok a széllel,de hiába,mert a buszon is az ablakon át a hópelyhek szállingózására leszek figyelmes.most ez a menő.azt hiszem.a füles a fülemben,s a zene magával ragad,miközben a kinti világból nem érzékelek sokmindent.csak egy negyvenes éveiben járó férfi,jól felöltözve,szürke szövet nadrágban,vastag sállal a nyakában,szólít meg..csak a bérletemet kérte el.egy karnyújtás.és ismét megszűnik.a zene ismét feloldoz,és nem gondolkodok,csak pillanatról pillanatra hallgatom a rímeket,és minden kiénekelt szó után,még közelebb érzem magamhoz a dalt.mert ez így jó szerintem.aztán az egyik kereszteződésnél,a piros lámpa által okozott fékezés ismét kizökkent az illúziókkal átitatott valóságba.figyelem az emberek lépteit,s ahogy felénkvetnek egy pillantást.nem tudom mit gondolnak,s hogy mi a céljuk,s igazából semmit sem tudok róluk.de az arcukon mégis csak elővillan a jól megszokott szerepfelvétel.s egy udvarias kérdésben megfogalmazom az egyik idős bácsi felé intézett mondanivalómat.Ő pedig csak elmosolyodik,s én értem mire gondolt,de ha mégsem láttam volna az arcán a pici kis boldogságot,így szólt:”köszönöm,de nem.majd ha öregnek érzem magam,akkor majd igen.”én visszamosolygok,s rájövök,hogy mennyit jelent egy félpercnyi kis kedvesség.hisz hozzájárultam ahhoz,hogy a mai napja se teljen mosolygás nélkül.mert mindennap amit nevetés nélkül töltünk el az elvesztegetett.aztán a lépcsőn felsétálva már azon gondolkodom,hogy mihelyst belépek az ajtón,készítek egy forró kakaót,és elszürcsölgetem,miközben a gondolataimat a nép elé vetem.s mi ebből az egészből a tanulság?néha le kell venni a maszkokat,s őszintén mosolyogni a világra.s abbahagyni a játékot,s tapsot kapni a zárómonológ után.értsd ahogy akarod,nekem teljesen mindegy,nem érdekel."..ne hagyd,hogy a szíved akadályozzon abban,,amit szeretsz."én voltam az ölelés,mely hozzád ért.(Y)

nem tudom miért írok.csak úgy ide huppantam a gép elé.és az ujjaim saját irányításukra,mondatokat gépeltek.jó kis hétvége.péntek Petra szalagavatója volt.és ma egy kicsit kikapcsoltunk.azt hiszem egy mindegyikőnkre rá fért.Don’t you remember.nem is rossz.két ember különbségeit olykor nehéz cipelni,mert fáj,és néha úgy suhan el mellettünk,hogy mire feleszmélünk,már túl kicsi az összhang,és egyre csak távolodunk egymástól.de ez most más.mert látni a szemeiben az eltitkolt mosolyokat.a másik meg,hogy nem tudom miért van az,hogy az emberek ha beszélni akarnak valamiről,mindig más témával hozakodnak elő,mintha úgy éreznék,hogy a külvilág kevés az Ő dolgaikhoz,és kevés ahhoz,hogy megértse őket.de talán azért van,mert legtöbbször nem arra összpontosítunk,amit akarunk,hanem arra amit nem.lelkes mosoly,és egy őszinte pillantás.és akkor máris nem marad titok,a titok.nem hiszem,hogy a sors tereli közös útra az embereket,és valósítja meg az álmokat.sokan nem vagyunk képesek megbecsülni azt,amink van,és olykor hibázunk,mivel nem vagyunk tökéletesek,s a végén a szobánkban való üresség marad,ahol az ágyon ülve gondolkodhatunk azon,hogy hol rontottuk el.majd jön a péntek este,és piával a kézben neki vágunk az éjszakának.lázadhatnék ezen dolgok ellen,de mi értelme lenne?nem fogom ezzel jobbá tenni a világot.inkább csak ülök tovább,és elfogadom,mosolygok aztán tovább lépek.kezemben aromátlan olcsó bor,barna szemem nappal átitatott kezemre téved.s az jár a fejemben,hogy a valóságban van boldogság.és,hogy ha van akkor ez biztos az.mert méltó arra,hogy szeressem.s ahogy ott ülök,talán már órák is elteltek,csak figyelem,ahogy a nap kúszik le az égbolton,s maga után csak egy vörös csíkot hagy,amiben gyönyörködhetnénk.de mivel az emberek sokasága,mindig csak izgul,és ideges,sajnos,nem jut nekik ki ez a csodálatos látvány.s a mosolya visszacsempész a valóságba,s kiragad a gondolataim közül.ez nem csak tompa elfogadás,hanem őszinte megbecsülés.és nem arra gondoltak,hogy mi volt.hanem csak szerették egymást.és ebben benne volt minden."a lehető legjobb érzés,ha valaki azért boldog,mert te vagy neki."én voltam a szemeidben megcsillanó mosoly.(Y)

sikeresen teljesítve az első félév.ezt a bejegyzést egy másik blog ihlette.nem nagyon érdekel a véleményed.közös útra léptünk,egyazon dolgokat látunk felfedezni a másikban.talán ez nem csak egy illúzió,ami széttép belülről,ha felismerni látszik.egykor elhittem,hogy mi vagyunk a fekete-fehér fotókról visszamosolygó pár,egy olyan korban ahol még sokkal tisztább volt minden,és ahol a szeretet volt a fontos.a szabályoknak való megfelelés.tiltás.normák.ahol csak ültünk egymással szemben,és egy mosolyból kiolvasható volt minden emberi érzés,és már akkor talán tartottunk ettől a kortól.ahol mindenki elvárásoknak felel meg,és ahol irányítják az életünket.minden olyan egyértelmű volt,nem kellettek a világraszóló prédikációk,a tüntetések a kormány ellen,a tudás volt a hatalom.a továbbtanulásért nem kellett százezreket kiadni,de mégis boldogok voltak az emberek.s most az érzelmeim irányítanak.fekete és fehér,ez a két szín.de mi van ha van szürke is?talán most már hiányzik valami.nem tudom mi az.de valami más lett.a boldog percek,az ölelések,s a közös gondolkodás,ez most már feljebb valónak számít.egymás emlékeit bemocskoljuk,szidjuk azt akit egykoron a szerelmünknek hívtunk.de ha akkor ott te ültél velem szemben a képen,akkor még van értelme,és bízok benne.de az emberek egyre csak távolodnak el egymástól.s ha az elvárásokkal szemben állsz,akkor még tovább sodródunk egymástól.de kezdem elölről.ott állok a szobámban,és visszajátszom az időt,amikor a lépcsőházban nevettünk,és esténként sétáltunk a parkban.ez mind elcserélhetetlen emlék számomra.és Ő nem olyan rég érkezett,s színes ceruzával egy papírlapra festette élete nyomát,én kiszíneztem,s közös útra léptünk.és ez fontosabb minden másnál.nem tudom szerettem e valaha ennyire,vagy hogy mikor váltunk olyan fehérré mint a hó.nem tudom.és mi csak nevetünk a világ dolgain.s ha azt hisszük,hogy nem vagyunk képesek nyitni a világ felé,s elengedni azt ami már elment,s újra kiszínezni a boldogságot,akkor tévedünk.mert hiába zsibbad az agyunk,képesek vagyunk lépni.csak hinni kell benne.mert a megbocsájtás lehetőséget ad,de van amikor ez nem a helyes megoldás.néha csak egyszerűen tovább kell lépni,s nevetni a bánaton."senki nem tudja megoldani a gondjait,ha magába fojtja."én voltam az első napsugár az arcodon.(Y)

eső.szél.havaseső.hó.jegeseső.hó.jég.szivárvány.mi van itt az égen?megbolondult a világ.és most valahogy mégsem érdekel.vagyis egy kicsit,mert valahol belül azért mégis érdekel egy kicsit.csak kicsit sok volt a mai napból.és egy picit el is vesztem benne.de nem azért mert péntek 13.-a van,mert az aztán tényleg nem érdekel.nem nagyon jönnek a szavak.aha.nem sikerülhet minden elsőre,ezért megyek még egyszer gimnasztikából vizsgázni,aztán akkor pipa minden.szép nap volt 2011.09.08.és még mindig az,mert elkezdődött akkor és ott valami,ami még mindig szép és jó.és szeretem,ahogy Ő is engem.If love was a word I don’t understand..Marlon Roudette..hangulat.nem kell ennél több.és a tudat,hogy magamhoz szoríthatom,és hogy mellettem van.csak egy kis illúzió.lássuk.sétálunk a parton kéz a kézben,és minden másodpercben rám mosolyog,s elmondja,mennyire szeret.érzem,ahogy a langyos hajnali szél összekócolja a már amúgy is kócos sötétbarna hajamat.és minden lépés után a talpunk nyoma a homokba fut,aztán egy kis fuvallat ismét eltünteti az egészet.ez az állandóság,ez a nyugalom.és aztán megölel.érzem,hogy ez kell nekem.és ha hiszek magamban,akkor sikerül.és sikerült már több mint négy hónapja.még mindig nem nagyon jönnek a szavak.talán most nem kellenek a szívig hatoló mondatok,és életérzések.mert ez maga egy életérzés.és ez az ami most szerepet játszik.a lényeg,hogy még mindig szakad a hó.és még mindig nem tudom kifejezni azt amit érzek teljesen.de talán ez nem is baj.jó ez így."..igen.hibáztam dolgokban,de az élet nem használati utasítással jön."én voltam a zöld szemeidben felcsillanó öröm.(Y)

hát a kommunikáció írásbeli vizsgám jelest érdemelt..ezt még mindig nem hiszem el.de hogy a jogi vizsga sem volt nehéz,az már durva.igazából nem is ez a lényeg.a lényeg valami teljesen más dolog..egy életérzés.egy számomra láthatatlan dolog,ami mégis nagy hatást gyakorol a tudatalattimra.a szerelem.a négy hónapja tartó boldogság.talán nem is gondoltam volna,hogy létezik ez az érzés,vagyis oké,azt tudtam,hogy van,mert a felnőttek meséltek róla,meg a filmeknek is fő témájává vált,na meg a jól ismert happy end.de én szeretem.és ő is szeret.és nem érzem azt,hogy ennél több kellene,mert nem.ha rá nézek,elmosolyodom.és látom a szemeiben azt,hogy rám van szüksége,és erre az érzésre.új év,csak a dátum változott az emberek nem..bennem semmi nem változott meg,és nem hiszem azt,hogy lekéne zárni mindent ami 2011-ben történt.mert nem.az is az életünk része.és hogy változtassak valamin?azon addig is tudtam volna ha akartam volna.de nem.vagy nem tudom.de akkor sem hiszek a fogadalmasdiban.semmi értelme.csak a hecc kedvéért van.a zaj fülsüketítő.s tőlem egy méterre egy vonat fékezik.a zaj még hangosabb.ez egy kicsit nyugtalanítóan hat rám,nem tudom miért.talán azért mert kizökkent a gondolataim közül a valóságba.és nem tudom,hogy mivel kéne foglalkoznom.de most nem hiányzik a változás..vagy csak majd ismét hirtelen befordul a sarkon és mire észrevenném,már ott lesz.és csak mosolyog rám.én pedig visszamosolygok,és valami megváltozik.és lehet,hogy jó irányba.és majd úgy illan el,mint a vonat,amire elfelejtettem felszállni,csak annyi különbséggel,hogy hangtalanul..míg a valóság arra ébreszt rá,hogy a hangos bemondó szerint pár perc múlva indul a vonat..aztán megpillantom Őt,ahogyan száll le a vonatról,és a peronok mellett odasétál hozzám.és ismét csak az érzés..szeretem.és ismét kizárom a külvilágot.nem számít semmi más.a szilveszterkupa jól sikerült,bronzérem.és az az érzés,amikor a hálóba talál a labda..egyszerűen hihetetlen."..jobban szeretlek,mint tegnap szerettelek,de kevésbé,mint amennyire holnap foglak."én voltam a gondolataidban elképzeld hópehely.(Y)

punnany massif.alig jó.és most jobb nem is lehetne.élvezd mégha fáj is,minden egyes frázis.karácsony este nem tudok mást elképzelni.na jó,ma csak száz ismerősöm üzenőfalán olvastam..ahelyett,hogy esne a hó,napsütés van.csak annyit fűznék hozzá,hogy a karácsonyban nem az a fontos,hogy essen a hó,nem az,hogy sokat együnk,nem az,hogy minél szebb ruhában legyünk,és hogy minél több ajándék legyen a fa alatt.ez mind csak külsőség.a lényeg a szeretet,ha az nincs meg akkor semmit sem ér az egész.és amúgy is a legértékesebb ajándékokat nem lehet becsomagolni.és ebben részem volt,egy ölelés,egy mosoly,és kedves kis szó,és az az érzés,hogy szeretnek.ez a legfontosabb.élvezd,hogyha rontottál,tanulhatsz belőle.még mindig szavakkal kifejezhetetlen boldogság.és ez a fontos.mikor rám mosolyog,megölel.még mindig.még..még mindig.nem tudom,talán most kéne gondolkoznom azon,hogy ez az évem milyen is volt.de azt hiszem felesleges.feltehetném azt a kérdést,hogy a részeddé váltam e annyira,hogy január után is az leszek e.de azt hiszem,ez csak egy kis ócska,és értelmetlen kérdés.attól nem változik meg semmisem,hogy a decembert a január követi.attól még nem zárul le a 2011-es éved,hogy december 31.én az alkohol mámorában töltöd az estét.azon sem agyalok,hogy mit csináltam rosszul,vagy hogy mikor döntöttem helytelenül.mert azokból a dolgokból tanulunk.és hogy ki pártolt el mellőlem,nem is tudom.a lényeg,hogy volt aki mellettem volt,és ez a jelenben is így van.és ez a fontos.akivel már nem beszélünk órákat,és nem töltjük együtt az estéket,nem bulizunk minden hétvégén,nem egy padban ülünk,vagy akár már nem ölel meg és meg sem ismer az utcán.nekik okuk volt arra,hogy mellettem álljanak,és szintúgy okuk volt arra,hogy most ez már máshogy van.de ebből is tanulunk,és nem pedig szomorkodunk,hogy jaj de rossz.mert nem.egyáltalán nem rossz.mára már csak szép emlék,egy-egy elvesztett barátság emléke,és hogy őszinte legyek,örülök,hogy nem kell egy-két embernek a szemébe jó pofiznom,és mosolyognom az értelmetlen kis butaságaikon,mert azt hiszik,attól még,hogy öt kiló smink az arcukra van kenve,belül is szépek.hát de nem ám.de ők hadd gondolják így.de amúgy ez elég csóróság.meg,hogy személyiséget lopnak.vicc.én sem vagyok egy hibátlan és tökéletes ember.na de azért megtanultam pár dolgot.mert kénytelen voltam.voltak dolgok,amikre nem vagyok büszke,de bevallom őket.és nem tagadom.mert az is én voltam.és pont ezen dolgok miatt vagyok most az,aki vagyok.de az már mind csak egy-egy régi emlékekből összeállt poros fejezet.ja és még mindig punnany massif.mert ez nyugtat.ja,és boldog karácsonyt!ez a pár sor elég is volt,azt hiszem."..ne félj önmagad lenni!hisz tudod: az eredeti festmény jóval többet ér,mint a másolata."én voltam a csillogás a szemeidben.(Y)

szerelem.vizsgaidőszak.tesco.tél.fülgyulladás.anatómia vizsga 4es,szociológia 3as.most csak ennyi."engedd,hogy az álmaid nagyobbak legyenek,mint a félelmeid.s tetteid is legyenek hangosabbak,mint a szavaid."én voltam a hópihe az arcodra fagyva.(Y)
 

akartam már írni,be is jelentkeztem,de aztán elkezdtem sorozatot nézni,és nem jöttek a gondolatok amúgy sem.azt hiszem most fordultam be a sarkon,ahol a változás szele megcsapott..az utcák már nem ugyanazok,s az emberek sem.jöttek és mentek,valaki itt is maradt,azoknak köszönöm,és tudom,hogy ők azok akik tényleg sokat számítanak.már nem olyanok a mindennapok mint három hónappal ezelőtt,vagy akár tavaly decemberben,amikor 11.-én a szalagavató lázban égtünk,és most,hogy újra megnéztem a keringőnket videón,igen..nem bírtam úgy végignézni,hogy ne énekeljem,és hogy ne gondoljak vissza arra,hogy milyen is volt,és hogy mennyire hiányzik,mert igen..hiányzik.de azóta sok minden megváltozott.és,azt hiszem most egy olyan útra léptem,ahonnan nem akarok letérni,és amiért érdemes küzdeni,mert lehetnek nehézségek,és apróbb viták,vagy akár akadályok,de nekem erre van szükségem.belecsöppentem az egyetemisták életébe..ami olykor nehéz,de van mikor laza.ez is egy életstílus.tudom,hogy nekem ez a szak pont megfelelő,és igen..tetszik.de teljesen más,és ez a változás közrejátszott abban,amilyen most vagyok.nem érdekel,ha azt vágod a fejemhez,hogy megváltoztam..és,hogy régen jobb volt.mert tudom,hogy nem igaz.tudod,csak próbálok együtt élni a változásokkal.van,hogy hiányt érzek.kiábrándulást.féltékenységet.sértődöttséget.összezavarodást.tömény utálatot.akkor most kérdezd meg nyugodtan,hogy wtf?de nyugodj meg,nem lesz baj,csak nem kapsz választ a kérdésedre.néha jól esne emberek fejéhez vágni,hogy: BAZDMEG!máskor pedig csak úgy minden ok nélkül magamhoz szorítanám.ja és megnéztem moziba a Breaking Down-ot,kicsit jó volt.talán ennyi elég is lesz."..nem azért tetszik egy zene.mert szépen éneklik,vagy sokan postolják,hanem mert valahol belül megérint,és mondd valamit minden alkalommal,amikor meghallgatom.sokszor egy zene képes visszahozni egy pillanatot,egy érzést,egy illatot,egy személyt,egy emléket,ami egyszerűen csak mosolyt csal az arcomra..a zene boldoggá tesz."én voltam az első decemberi hópihe ami mosolyt csalt az arcodra.(Y)

napok óta köd van,s be kéne szereznem egy kesztyűt,mert a kezem lefagy.nem sokára itt a vizsgaidőszak,addig meg még nem egy zh.azt hiszem a gimnasztika 96 ütemű bemutatásáról már szót sem ejtek.a tegnapi takarítás azt hiszem nem ártott.azt tudom,hogy a breaking down-ot meg akarom nézni.és fogom is.minden percben más vagyok,néha a vasúti pályaudvaron elmélkedő szerelmes,néha kitaszított,s olykor érző ember.néha párizsban érzem magam,ahogy ott sétálok és csak gyönyörködök a sok féle emberben,s beülök egy teára valami kis puccos teaházban,s miközben kortyolgatom a teát,irogatok a színes kis füzetembe,s a sárga tornacipő ott virít a lábamon,s kócos hajam sem gond,a szemüveg alól kitekintek a világra,s már ismét egy másik helyen érzem magam.leheletnyi öröm,máskor pedig elmélkedés a köbön.apró mosolyok,olykor csillagokkal teli álom.érdekes.ez lennék én?ahogy kint ülök az ablakban,és kifújom a füstöt,a hangszerek apró rezdülései a fülemben dallamot hoznak össze.az elmém folyamatosan kattog,emlékek,és ehhez hasonló dolgok.nem tiszta minden,s nem is akarom,hogy az legyen.mert minden jó így,ahogy van.a gondolatok sokasága a kinti nulla fokban találkozik az utcán elsétáló emberek gondolataival.aztán azon kapom magam,hogy leégett.teljesen.s gondolatok ismét más irányba terelődnek.egyértelmű,hogy vége.de közben tudod,hogy sohasem lesz vége.s a zene tovább megy a lejátszóban.s a kávé illata átjárja a szobát,azt hiszem most pont erre van szükségem.azt hiszem szeretem a telet,vagy inkább az őszt.a kinti sétákat a hidegben,kettesben.csak ő és én.azaz mi.csak MI.mert ez valami más,valami ami megnyugtat,és tudom,hogy erre vágyom,és erre van szükségem.mert szeretem.és ő is szeret.szeretjük egymást.s ez a legfontosabb.ja,és szerda óta szemüveges vagyok.talán most ennyi."..a boldogság nem azon múlik,hogy krumplifőzeléket,vagy kaviárt eszel-e vacsorára..a boldogságot nem lehet hajszolni – megszelídíteni viszont igen.és ha már tudja, hogy biztosan nem futsz utána többé,a nyomodba szegődik,és veled marad örökké."én voltam a kedvenc sárga tornacipődön a csillag.(Y)

tudom,hogy régen írtam,de nem nagyon volt időm.nem is tudom hol kezdjem,de valahol mégiscsak el kéne,de most a külsőségeket inkább hagyjuk.az utca csendes,és csak az utcai lámpások világítják meg a teret.az én hajam épp szárad.miközben írok,a gondolataim valahol egész máshol járnak.igen,hiányzott nekem,hogy hiányozzak valakinek.és most,hogy több mint két hónapja megkaptam,teljesen megváltozott minden.és igen,jó irányba.azt hiszem.nem kerestem különösebb elvárások alapján,sőt nem is kerestem.akkor azt hittem meg van minden amire szükségem lehet.de aztán mégsem.és ezek a dolgok talán még mindig furán hatnak rám.paradox módon elfordultam attól,ami akkor még fontos volt.és azt akartam amire esélyem sem volt.aztán mégis,hisz lehetetlenek nincsenek,csak olyan emberek akik nem hisznek abban,hogy minden lehetséges.persze,tenni is kell érte.a halovány fény amely bevilágította az utcát teljes nyugalommal hatott rám.és a gondolataim még mindig egészen máshol jártak.kérdezhetném,hogy miért alakultak így a dolgok,de nem tudok rá ép választ adni,a mondatom közben elakadnék és csak mosolyognék.hisz annyi minden van ebben a furán alakuló világban,hogy néha magunk sem tudjuk miért alakulnak úgy a dolgok,ahogy alakulnak.kiönteném a lelkemet de nem tudom hogy állnék hozzá,s a hallgató aki ezt végigfigyelné fél méterre tőlem,hogyan reagálna.hisz az érzések,a mindennapok,az elmefuttatások.minden.minden ami én vagyok.aztán ismét az utcára téved a barna szem.az arcról csak az tükröződik,hogy valamin nagyon gondolkozik.a tekintete komoly,és mást is elgondolkoztat,hogy vajon mi ez az egész.most nem jönnek a szavak.aztán rágyújt,mert így könnyebb,vagy nem.nem tudom.ahogy száll a füst az ablakon,mintha a gondolatok vele szállnának a világba.aztán egy hirtelen mozdulattal visszaül a forgószékbe,a monitor elé.az ujjai ismét a billentyűt verik.
-valami baj van?
-nem..nincs..-a hangjában valami keserűség tűnt fel.
-ne mond,hogy nincs..látszik rajtad..-szólt halkan a barna hajú lány.
-én csak boldog szeretnék lenni..
-és úgy érzed hogy nem vagy az?
-de..de az is szeretnék lenni a későbbiekben is..
-és velem az leszel..
hirtelen témaváltás..
-fázol?
-igen,lefagytak az ujjaim a gépelés közben..de mindig így van,ha blogot írok..
aztán csend.halk boldogság.és érzések,amiket nem lehet megszakítani.
-szeretlek..
-most pont erre vágytam..-és egy mosolyt dobott a lány felé.
igen,ez megtörtént.a valóságot írtam le.és nem érdekel,hogy te hogy látod.én így,és ezt akartam mindig is.mert ha két ember ilyet érez egymás iránt,akkor minden megoldható,minden áthidalható.és ez jó..azt hiszem.vagyis tudom.mosrt csak ennyit akartam.és ahogy ránézek,látom a szemeiben azt amire szükségem van."..és egy nap minden tökéletes érzést kelt majd bennünk.ez lesz az a nap,amitől kezdve nevetünk majd a káoszon,mosolygunk a könnyeinken át és nem feledjük,hogy minden okkal történik."miközben felolvastam neki ezt a bejegyzést..nem tudom,talán nem ezt a reakciót vártam volna..de mindegy is.én voltam a mosoly az arcán.(Y)

nem jönnek a szavak.nem tudom miért nem.de ezen is túllépek.csak azt nem tudom,hogy miért várja el az ember a másiktól,hogy tökéletes legyen,mikor ő maga sem az.talán ezen egy picit el kéne gondolkodni.a keddi vezetéselmélet zh,s a szerdai beadandó,és a csütörtöki gimnasztika és sport történelem zh is feldobta a hetemet.a pénteki napon az alvásnak jutott a főszerep,de aztán az este ismét csak jó volt.tegnap futsal Székesfehérváron.aha.jó volt.mellesleg izomláz.de nagyon.(Y)rájöttem,hogy ez az óraátállítás nem jó dolog.papírra facsarom szívem,s szavakat rajzol a tinta,de mégis mit tehetek?hihetetlenül hiányzik.bármit teszek hiányzik.nagyon.vele kéne lennem.őszintén szólva hiányzik.meglehetősen nagyon.és még hol van a kedd..!és beletörődni valamibe nem ugyanaz mint elfogadni.mert ha vele vagyok,feleslegessé válnak a szavak.idenézz. könnyek.látod?pedig nem akartam.elgyengültem.mert a testem paradox módon feszül a szívhez.ez van.de ezt nem akartuk.és mért?mert hiányzol.még mindig nem jönnek a szavak.nem értem.vagy csupán csak az a baj,hogy a gondolataim máshol járnak.pedig ma láttam két kislányt a parkban,ahogy a sárga színekben pompázó falevelek közt futkoztak,és önfeledt mosoly ült az arcukon.én pedig csak néztem őket,és elvesztem bennünk.a gyermeki mosoly,az az őszinteség.egyszerűen hihetetlen,és az,hogy valamikor évekkel ezelőtt mi is ugyanúgy futkoztunk,és rugdaltuk a faleveleket.és most?minden megváltozott.de most mosolyogva kezdem azt amit eddig még nem.mert tudom,hogy mi a fontos,és miért érdemes küzdeni,és tudom,hogy álmok nélkül nem létezhetünk. hullócsillagok ezrei suhannak el mellettem,én pedig egy hirtelen mozdulattal leöblítem arcomat,és megmosakszom.de nem a hibáim akarom lemosni.és,azok a szemek,megőrjítenek. pedig pillantása bármire képes.és még mindig hiányzik.azok a meleg árnyalatok,és miként a fülembe suttogja,hogy szeret.kell ennél több?mert nekem nem.aztán felsóhajtok,s rádöbbenek,hiányzik."..ne tartsd fontosnak,hogy fontosnak tartsanak,egyszerűen csak szeress és fontos leszel."én voltam a feketével tetovált C betű a tarkódon.(Y)

ki vallaná be ha fél és ha hibázik?erről nem lehet nyugodtan beszélni,ezek fájó és gyenge pontok.vagy lehet csak világot és embereket kéne váltani,és témát.mert nem értené meg mindenki.ha őszinte pillantásokra találsz,becsüld meg.arra is rájöttem,hogy van olyan,hogy a szavak nem elegendők ahhoz,hogy kifejezzem az érzéseimet.a szemébe néztem,ott állt előttem.arcát a reggeli napfény sugarai világtották meg,és tették olyan széppé,és különlegessé.egyszerűen csodálatos volt.beleszerettem.minden újabb pillanatban beleszerettem valamibe,ami Ő volt.elterveztem,hogy elmesélem neki az érzéseimet,hiába voltunk már másfél hónapja együtt.el akartam mondani.de csak néztem,Ő pedig szoritotta a kezemet,és csak ott álltunk,szótlanul.és egyik pillanatban belém hasitott valami,valami amit még most sem birok felfogni.a gondolat,hogy nem elég szép a magyar nyelv ahhoz,hogy ki tudjam fejezni az érzéseimet több mondatban.jöttek volna a szavak,de nem úgy ahogy én akartam.és egyszerűen csak megcsókoltam.éreztem a közelségét,s a pillanat magával ragadott.talán egy kicsit rossz belegondolni,hogy nem tudhatom mindig,hogy mit érez,mit csinál és mire gondol mikor mélyen a szemembe néz.és,hogy vajon most mit gondol?most?és most?és az emberek akik szembe jönnek velem az utcán,a lány akit elsőre lekurvázok,a hajléktalan akire első ránézésre azt mondom,hogy egy senki?ők vajon mint gondolnak?milyen érzéseik vannak?és mit gondolnak az életről?mikor angolórán a tanárnő próbálta belénk beszélni a tudást,én csak figyeltem,ahogy az esőcseppek csepegnek az ereszen,és ahogy egyre jobban kezdett sötétedni,pedig csak hat óra körül volt,s ezt onnan tudom,hogy az órámra nézve,tudtam,hogy hamarosan újra láthatom Őt.nem tudtam odafigyelni,pedig a tanárnő tényleg próbálkozott,ezt becsülöm.ahogy a mellettem ülő fiúra néztem,láttam,hogy Ő sem az órára figyel,s talán egyikőnk sem.de mindenki arcán más tükröződött vissza.s éreztem a fürkésző pillantásokat,amikor a tanárnő a nevemet emlitette.én válaszoltam,de a tudatalattim valahol egész máshol járt.kérek szépen a világba még olyan embereket,akik úgy látják a dolgokat ahogy én.mert ez jó.nekem nincs annyi merszem,hogy nulla tudjak lenni.és talán nem is akarom igazán.mert ahogy tükörbe nézek,látok valakit.de nem irom le,mert úgysem értenéd.szóval te bevallanád ha hibázol?"..van olyan,hogy az életben nem tudod mi köt egy emberhez,csak azt tudod,hogy jobb vele mint nélküle."én voltam a monogram a könyöködön.(Y)

details in the fabric.
mert ez szól a lejátszóban,és mert szeretem.nem csak a zenét,hanem az emléket,ami miatt számomra fontos.most már tudom,hogy igaza volt annak,aki azt mondta,hogy akkor vagy boldog,ha ott vagy ahol lenni szeretnél.a tegnapi zh..hm.kedd és csütörtök délután tescoztam.ez a reggeli vadcseresznyés tea helyett megivott almás fahéjas tea jó volt,és persze meleg.és jól esett.kaparósorsjegyen nyerni,jó.már nem egy helyben toporgott,a sárga tornacipő tovább lépdesett a macskaköves úton.arcán a szarkalábak kisimultak,és még itt-ott egy mosoly is fellelhető volt,és ez volt ami számított.mert tudta,hogy a rossz dolgok nem múlnak el,mindig ott maradnak,és a részeink maradnak.nem tudunk megszökni előlük,csak ezt a barna szemű lány is tudta.és felkészült a jóra,mert tudta,ha megtalálja akkor megragadja,mert szüksége volt rá.ahogyan másnak is.és ez a felismerés mosolyt csalt az arcára.nem volt elég egy mosoly,és az sem,hogy úgy tett mintha minden rendben lett volna.az elmúlt napokban sokat gondolkodtam,talán mi alakítjuk az életünket vagy a pillanatok?ki dönti el,hogy ki,mikor és hogyan lép be az életünkbe?és miért?talán mert megérdemeltük,vagy hogy tanuljunk az egészből?mikor igazából minden ugyanaz,csak egy kicsit másképp.ezerszer elestem már,de ezerszer talpra is álltam.olykor sok dolgot nem értünk,és értetlenül nézünk a nagyok felé,és várjuk a segítséget.de aztán mindig ugyanaz a vége,kialakul egy saját véleménye,ami különbözik a többiekétől,és rájövök,hogy ebből is tanultam valamit.mert van amiben nem tudnak segíteni,csak annyi,hogy meghallgatnak..az is furcsa,hogy vannak olyan dalok,amelyeket ha meghallunk,a szívünkig hatolnak,és robbanásszerűen törnek fel az emlékek,amelyek érzéssekkel összekapcsolva ledöntenek,mégis felemelnek.
details in the fabric."..nem érted mit szeretnék,mi hiányzik nekem egy változatos élet hozzá egy íratlan szerep."én voltam aki a rossz napjaidon mosolyt csalt az arcodra.(Y)

lehet,hogy a hétfő nem a kedvenc napom,de valaki még azt is széppé tudja varázsolni.pénteken tescoztam.aztán a hétvége meg..hm..ennyi legyen elég.részletesebb leírásba nem bonyolódok bele.ja,és boldog születésnapot utólag a bátyámnak.muffin sütés,lila pezsgő,séta,vonatozás,későn kelés,és gyertya.ennyi.rakd össze a puzzle darabjait.és már két zh-n túl,és már egy négyes tulajdonosa,Bevezetés a Sportszaknyelvből.tipikus teázós őszi délutáni pillanat,felhúzott lábakkal a monitor előtt ülve.kezemben a forró citromos tea,kicsit sok citromlével,és kicsit összehúzva magam,vacogok tovább.ez az időjárás..de tudom,hogyha betoppannál ide,első mozdulattal borulna a tea,és én ugranék a nyakadba.és tudod miért?mert szerelmes vagyok a szerelembe.azt hiszem megtanultam,hogy a tegnap életképtelen a mában,azt hittem sok dolgot tudok az érzésekről.aztán mégsem.mert ahogy Őt mellém sodorta az élet,megtanította,hogy mi az igaz és őszinte szeretet.és mondhatod,hogy ez nem igaz,és hogy ez csak mese habbal.de nem.egymás arcát szemünkkel karcoljuk fel,és minden pillantásban az érzelem ott van jelen.az együtt töltött boldog pillanatokat kámforos emlékként őrizzük tovább.olyanok voltunk és vagyunk akiket soha senki nem tudott és tud reprodukálni,mivel ez az érzés,amikor belenézel a másik szemébe.azok vagyunk együtt,amik soha senki mással nem tudunk lenni.talán ebbe az egy mondatban benne van a lényeg.ő elfogadott olyannak amilyen vagyok,a hibáimmal együtt.és kérdem én?kell ennél több?nekem elég ha belenéz mélyen a szemembe,és én akkor már mindent értek.mert néha nem kellenek  szavak.és a hétvége.nekem nem kell több ennél.és a meleg a szívemig hatolt,ahogy egy apró mozdulattal egy fadarabot dobtam be a kandallóba.mosoly az arcomon,s a bejegyzés mentése."..semmi okod rá,hogy ne kövesd,amit a szíved diktál."..én voltam a sebezhetetlen szuperhős a mesékben.(Y)

túl az első zh-n.vezetéselmélet.majd kdierül.most ismét jó lenne az a néhány tegnapi perc.mert jó volt.és nem felejtem el.és minden pillanat.azt hiszem a blogolás egy életforma.igazából én el sem akartam menni a gólyatáborba,mégis olyan embereket ismertem meg ott,akik a mindennapjaimat töltik velem.én akartam lenni óvónő,rendőr,divattervező,királylány és futballista.és bohóc is akartam lenni,mert az Ő arcuk mindig mosolyog,még akkor is mikor semmi sincsen rendben.de aztán a legnyilvánvalóbb mégsem akartam lenni..író.de még igazán most sem tudom mit akarok.rengetegszer felém szegezik a kérdést,és csak annyit válaszolok,hogy: boldog akarok lenni.erre megkapom: „de nem ez volt a kérdés.”pedig de.csak ők nem értik az életet.nem érdekel ha utálnak,és ha kinevetnek,mert ha nekik erre van idejük,akkor hajrá.de én lépdelek előre és félrelököm az ilyeneket.szóval ennyi akartam.és most 19 évesen.nem tudom.egy-két dolgot fel tudok mutatni,egy blogot,egy sárga tornacipőt,néhány barátot,egy öngyújtót,és egy érettségi bizonyítványt.szia szinti vagyok.és az a 'mindenrendbenlesz'féle ölelés.mert akkor,pont arra volt szükségem.miközben a halk zene fogta közre a szobát,és a tejeskávé színű falakból áramlott a nyugalom.mi meg csak feküdtünk a pihe puha ágyon,és ő csak ennyit mondott: 'mindenrendbenlesz.én melletted vagyok.'akkor erre volt szükségem,és azóta is csak ez jár a fejemben.aztán a cigifüsttel megtelt szoba,s az ablakban két alak látszott,a füst pedig csak szállt.egy-egy aprócska kis mosoly,mely a szívekig hatolt,és beleférkőzött.de most már csak a múlt egy pillanata,amelyet elraktároztunk,s visszalopnánk,ha lehetne.de nem lehet.mert új nap.és ébredni egymás mellett.amikor már kicsit sok,akkor kiülök az ablakba,nyomok egy stopot és megállok,mert akkor az kell.mert néha kell,hogy belerévedjek a semmibe,és az üres momentumok is megteljenek érzésekkel.mert minden erről szól.nem az a lényeg,hogy lehetnének jó dolgok,mert a lehetne csak egy szó,amely lehet,hogy az is marad..és miközben azon gondolkozom,hogy másképp csinálnám-e..helyette inkább megköszönném,hogy megtanítottak arra hogy a semmink is lehet örülni.és nem biztos,hogy oly sok mindent másképp csinálnék..mert most úgy érzem,hogy jó,igen..jó."..mindegy kivel bulizol pénteken,az a fontos,kivel töltöd a szombat estéd."én voltam az egyszerű ölelés.(Y)

azt hiszem ez a születésnap így volt jó.nem tudom leírni,mert nem jönnek a szavak.köszönöm mindenkinek,akinek eszébe jutottam.a mosolyom mindent elárult.köszönöm az ajándékot,és az egész tegnapot.újra lejátszanám az egészet.a sok nevetést,a sok ölelést.Ocho Macho koncert Kőszegen,és mert „semmi sem kötelező.”talán túl sok volt eddig a képmutatás.talán csak erre az érzésre volt szükségem.talán túl sok volt a mi lett volna ha..ha nem futnak össze a szálak,s már nem közös az út,értelmetlen szavakkal dobálózunk,s bántjuk ezzel a másikat.kiöljük az érzést ami egykor még a mindennapjainkat képezte.fejemhez vágod,hogy megváltoztam,és felsorolod az összes hibám.de hány embert találsz a világon aki bátran kimeri jelenteni,hogy: én nem hibáztam sohasem,és nem csinálnék másképp semmit sem a múltamban.de ne keresd bennem azt aki egykor voltam.az lenne a helyes,ha eltudnánk fogadni,hogy olykor veszítünk,és olykor az tesz minket erőssé ha elengedjük azt amihez ragaszkodunk,mert nem mindig a maradás a legjobb választás.egyszer fent,egyszer lent.ezen csak te magad tudsz változtatni.de ez is hozzá tartozik.s van amikor nyersz.s néha meg kell vívni egy-egy csatát,amiktől erősebbé válsz.s néha elég ha átfordulsz egy sarkon,és más emberre ismersz magadban,s a világ sem olyan már mint amilyen volt.lehet,hogy a múltatok közös,de a jelene az övé és az enyém.talán nem mindig érted azt amit mondok,s ahogyan cselekszem.pedig melletted vagyok.de nagy bátorság kell ahhoz,hogy engedjem,hogy szeress.de mi nem fogunk elbukni.napról napra egyre jobban érzem,hogy ez az amire szükségem van.és tudom,hogy minden apró pillantásodban,mosolyodban,ölelésedben benne vannak a valódi érzéseid.megnyíltál előttem és én is előtted.te kinyújtottad a kezed felém,és én megfogtam.ahhoz,hogy a nehéz dolgokból kijussak kell valaki,és te itt vagy.vannak olyan dolgok amik miatt nem érezhetném magam boldognak,de nem akarom sajnáltatni magam.neked lehet ezer mérföldet kéne sétálnod azért,hogy túljuss ezen az időszakon,nekem elég lesz pár lépés,tudom.most már tudom,hogy milyen a tiédnek lenni,ahogy belelépünk egymás gondolataiba,s osztozunk egymás tekintetén.néha minden olyan komoly,és néha elmondjuk a múltunk egy kisebb részét egymásnak,s a mondatfoszlányokból összetevődnek azok,akik egymás nélkül voltunk.talán néha azért kerülöm a szemkontaktust,mert akkor az megnyitná a beszélgetést,amit nem biztos,hogy akarok.soha nem voltam olyan,hogy vártam,hogy az ölembe hulljon akármi is.én csak ültem az ablakban,és figyeltem,ahogy az apák kézen fogva sétálnak a kislányukkal,kissrácukkal.ahogy együtt hintáznak,s ahogy egymásra néznek.nekem ez kimaradt.vagy mégsem?de neked elmeséltem az elmúlt 19 évem,s te kinyújtottad a kezed értem,s én megöleltelek.ha ezt elolvasod,talán neked sem kell ezer mérföldet sétálnod..mert én ez vagyok."boldognak lenni,nem azt jelenti,hogy minden tökéletes."én voltam a zöld szemeidben lévő mosoly.(Y)