kellemes idő,kedd este.a hétvége anyáé volt,hisz születésnapja volt.hétfői munka pipa.nincs más,csak a hangulat.kellett ez a pihenőnap.az elmúlt napok rohanása.kellett ez a több mint nyolc órai alvás.és aztán újra munka.sárga falak,rózsaszín mintás takaró félig a lábamon,üres papírlap és sokféle színes ceruza,kakaó és a pillanat magammal.de majd máskor.hisz a pénz megpördül,s drámaian figyeljük a mivoltját.és aztán a fém megcsillan a mélybarna parkettán,fej lett.mert kicsit sok most a világ,és gyors..üres poharak az asztalon,kávés csésze az éjjeli szekrényen,félig teli pezsgős üveg a kezedben,az ágy sarka mellett üres gines üveg.és te csak énekelsz a szoba közepén.s nem győzöd elégszer elmondani,hogy nem vagy őrült.s én mosolygok,tudom,hogy nem vagy az.de vicces,ahogy ezt hajtogatod.living in the moment.ez az ami kell.minden megvan.és minden olyan sárga.persze,a falaktól,melyek rikítóan sárgák.ezt szeretem.ragad a hajnal süpped a beton,és visszafele forog a föld és közben te tovább táncoltál.látom a szemeidben,hogy soha nem fogod elfelejteni az ilyen pillanatokat,és velük együtt engem sem.s,hogy miért hisznek bolondnak?nem érdekel.csak azt tudom,hogy beleszerettem valamibe,amit költészetnek hívnak."az ember akkor szeret valamit,ha elfogadja benne azt,amit nem szeret."én voltam az szemed csillogása.(Y)

a vasárnapi sárvári fürdőzés mindnyájunknak jót tett.a hullám medence,és az a nagy kék csúszda.s a lényeg,hogy jó volt.minden.aztán szerda,csütörtök praktiker ismét.és aztán pihenés.a takarítás is megvolt.de ez mind lényegtelen..volt idő,mikor azt hittem,hogy nem vagyok képes rá,hogy én nem tudok olyat érezni,hogy három méterrel a felhők felett érezzem magam.és úgy tűnik mégis.hisz több mint tizenegy hónapja választottuk,nem tudtuk,hogy az út amelyre tévedtünk,fájdalmat vagy gyönyört ad számunkra.de választottunk és nem volt visszaút.ahogy ott ültem,és figyeltem a tekinteteket,ahogy elsétáltak előttem.a gondolataim nem ott voltak.s egy cetli fogva a kezembe,előragadtam a farmerem zsebéből egy tollat.gondolatok.azok a fránya gondolatok.amikor nem látjuk a határt jelölő vonalat,csak elindulunk,s nem vesszük észre,hogy átszabtuk a határt,a szabályokat,s olyasvalamihez nyúlunk amit talán nem is igazán akarunk.olykor megesik,hogy sohasem találunk vissza a helyes útra.de ilyenkor támaszkodunk azokra akiket szeretünk.és ők próbálnak visszahúzni minket a határvonal másik oldalára.oda,ahol régen álltunk.azt hiszem,én időben léptem vissza.s tudod miért?mert segített a tudat,hogy nem egyedül vagyok."csak az tud hátba szúrni,akinek hagyod hogy megöleljen."én voltam,a szeretet feléd.(Y)

szerda,csütörtök praktiker.és pihenés.és Balázs.simple plan-save you.egy mozdulattal felállt,hogy a bögrét a mosogatóhoz vigye,és egy másik mozdulattal leejtette a kezéből.darabokra tört,szétzúzta,s ahogy a szilánkok nekiverődtek a járólapnak,úgy érezte magában egyre jobban,hogy belül is eltört valami.igazából mindegy volt neki,hogy egy bögrével több vagy kevesebb.de ne gondolkozzunk annyit,mert el kopik a tudatunk.fel kéne nőni,vagy csak eljátszani,és azt mutatni,hogy már nem érdekel,hogy boldogan nevethetsz miközben labdázol?ennek a világnak nincs másra szüksége,csak egy olyan emberre,aki megtanult az álmai szerint élni,és ezt megmutatná mindenkinek.hisz egy óvatlan pillanat,és veszítünk,magunkat el.a boldogság pedig tovaillan,és mi csak a ködbe burkolózva tapogatjuk ki a nyomát.most már tudom,hogy egyetlen szikrát sem hagytunk magunkban a másikból.de az álmaimat bezárt antik fóliás illúziókban tartom,és szükségem van mindegyikre.mert kell,hogy mindig velem legyenek.ez az érzés,tudom,hogy ennek még a logikus érvelések,és a hazugságok sem tudnának véget vetni.mert ez igazi.még mindig.de azt hiszem elég ennyi."milyen csodálatos dolog az arcmimika,néhány izom elég ahhoz,hogy átverd a világot."én voltam a körmödre festett fekete csillag.(Y)

a pihenés tölti ki a napokat.vasárnapi fürdőzés Balatonfűzfőn.kicsit jó volt.a szombati SP koncerten is túl vagyunk.nem,nem vagyunk különlegesek.csak vagyunk valakik,sem a világ szennyei,sem a tökéletesség példaképei.csak vagyunk.még mindig az a pár vagyunk,akik osztoznak a reggeli jókedven,s akik nevetnek a konyhában,miközben elhiszik,hogy ez igaz.még mindig az a tökéletes páros vagyunk,akik az első nap után voltunk.hosszú hónapok művészete ez,ahogyan szépen lassan azzá lettünk együtt,amit mindig is reméltünk.rémes butaság lenne,ha azt gondolnánk,hogy a világ formált ilyenné minket.hisz mi magunk tettünk azért,hogy a mosoly őszinte legyen.én is képes voltam arra,hogy ebben a romlott világban megpróbáljak szeretni,vagy legalábbis arra amit az emberek annak neveznek.s tudom,hogy mindig is az első mosolya lesz előttem,s úgy elraktároztam azt a pillanatot,mint a tél a tavasz első napsugarát.s tudod mit?szívesen sétálnék veled a naplementében.s talán én vagyok a mindened,s az egyetlen legyőzhetetlen félelmed.szeretlek.aztán szétszórt ruhák borítják a szoba minden egyes zugát.a rúzsfoltok már elkenődtek,és semmibe vettem őket.de mindegy is.nem tudom mit várok.rádobok egy lemezt a lejátszóra,és mindig ugyanaz szól.már megszoktam.öngyújtó a kezemben,de győz a nem.talán ez így helyes.nem az illúziók illata bódít el,miközben az embereket figyelem,hanem akarattal tekintek rájuk,miközben elhaladnak mellettem."az élet nem azt jelenti,hogy túléljünk egy vihart,hanem,hogy tudjunk táncolni az esőben."én voltam a kis csillag a dalszövegben.(Y)

talán nincs mindennapos gyakorlat.megszűnt az aktivitás.reggel eső,aztán napsütés.felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom: meguntam félni kockacukor.nem érdekel.hisz az ihletnek mindig engedni kell.pink körömlakk és csoki szín.de a lényeg,hogy a sok beszélgetés és a viccelődéseink között valahol eljutottam arra a pontra,hogy beleszerettem.és igen,nem rontunk bele egymás életébe,csak színesebbé tesszük a fekete-fehér pillanatokat.elővesszük a színes ceruzákat,és kipingáljuk,ahogyan azt már azt régen is megtettük.mi,együtt.s igen,napról napra harcolunk,hogy ki szereti jobban a másikat.de valahogy mindig én nyerek.vagyis azt hiszem.és mi történik ha megfogod a kezem?nem tudom.valóságos érzéseket ragasztunk össze egy egésszé.óriási sebességgel száguldunk az ismeretlen felé.időközben elutazunk,hogy kicsit önmagunkra találjunk,de aztán ahogy telik az idő,rájövünk,hogy ez nem hoz változást.hisz ha nem határozzuk el,hogy nem ragaszkodunk tovább a régi szokásainkhoz,akkor nem lesz változás.egy helyben toporgunk.és nem a jövő felé tekintünk.ami a normális lenne,és a helyes.kockacukor."kevés őszintébb dolog van egy kisgyermek mosolyánál."én voltam a szemedben  megcsillanó akarat.(Y)

every you,every me.igen,jól fogalmazta meg a bácsi a benzinkúton,idézem: na,csak nem véget ért a nyaralás?s jól gondoltam,ők is nyaralni voltak,hisz szalmakalapja volt.
hát de.egy hét pihenés.és tegnap ismét Magyarország.azt hiszem beleszerettem a tengerbe.mondjuk ez nem meglepő.vég elláthatatlan kékség,s kopár hegyek.ez Horvátország,pontosabban Palit.családi nyaralás.hiába írnám le,pontosan megfogalmazni úgysem tudnám,ezt egyszerűen csak látni kell,és érezni.és nekem részem volt ebben a csodában.strandolás,pálmafák,az a híres horvát fagyi,kagyló szedés,és egy kis búvárkodás.a sós tenger víz pedig csodálatos voltnem tudom.egy részem visszavágyik oda.de most már vágyom rá,hogy együtt nevethessünk,és levedd a hiányérzetet a szívemről,amit te okoztál.az sem érdekelne ha arcunkba fújná a szél az esőcseppeket,vagy hogy a porladó házfalakról mellénk esne a vakolat.s amikor megölelnél,arra gondolnék,hogy akár minden maradhatna így.akár gondok nélkül is létezhetnénk egy olyan világban.hisz megöleltem a lehetetlenben egy embert,és mégis valósággá vált az ölelés.s ahogy ott állnánk,néznénk a régi épületeket,a mellettünk eliramló sárga taxikat,s élveznénk,hogy minden egyes autó ránk fröcskölné a vizet a tócsákból.s tudod miért?mert szeretlek,több mint tíz hónapja.hisz olyanok vagyunk,akiket soha senki nem tud felülmúlni,vagy utánozni.s az a szép az egészben,hogy mindketten tudjuk,hogy soha senki mással nem leszünk olyanok mint amilyenek együtt vagyunk.szeretlek Balázs!"az ember csak egyszer járhat a felhők fölött három méterrel."én voltam a tengeren megcsillanó napfény.(Y)

több mint tíz hónapja tartó szerelem.igazi!ez kell nekem!pihenés volt az elmúlt két napban.aztán ma ismét gyakorlat.már hiányzott..érezhető az irónia.talán túl erősen akarunk gyerekek maradni,és miközben az agyunk visszafele pörög,a napok telnek,és anélkül,hogy észrevennénk,már el is telnek.s a félelem,hogy soha nem leszünk már gyerekek,csak eltorzítja a világról készült képet.s ha ezen túllépünk,akkor az felemelő érzés.nem csak várunk ölbe tett kézzel,hanem tompa fények közé beesve,tépjük szét egymást,és közben csak mosolygunk.nem kell a biztonság,anélkül is tudom,hogy mellettem vagy mindig.számoljuk a csatákat,nem pedig csak állunk és elraktározzuk magunkban a nemtetsző dolgokat.s végül a zöld szemed csillogása mindent elárul.de nem kellenek a szavak.csak ölelj meg.nem hagyjuk, hogy más ölébe hulljunk,és meghazudtoljuk az igazi szeretetről szőlő ígéreteket.annak az időnek már vége.s nem csak hintázunk a játszótéren,és homokozunk a homokozóban.hanem együtt lépdelünk a kijelölt úton,ahol néha akadályokba ütközünk.de ilyenkor csak fogd meg a kezem.s egyre biztosabb vagyok magamban,amikor tükörbe nézve egy kislány int vissza,s nem szomorú arccal tekint rám.s nem féltem magamat tőled,mert bízhatok benned.ez különleges.vagyis te vagy a különleges és egyben a legfontosabb is.de elég volt.egy kicsit bolonduljon meg már a világ!napsütés.eső.akármi,csak legyen valami!de addig is eléd teszem antik kopott barna színű szembogaram mélységét,csak azért,hogy láss!"nem azért akarok veled lenni,mert jobb vagy a semminél,hanem azért,mert jobb vagy bárkinél."én voltam a barna szempár a te zöld szemeidben.(Y)

írni van kedvem.egy-két fontosabb dolog.majka koncert igencsak jó volt,köszönöm.a vonyarci strandolás sem volt rossz,és a mű füves foci sem,akkor sem ha kiestünk,nem az a fontos.nem rég értünk haza Zánkáról,Budapest Bank családi hétvége,csütörtöktől máig.kicsit jó volt,csak talán aludni kéne.a pakolás,és maga a hangulat,és aztán tegnap este a parton.szeretlek,pont ma tíz hónapja.napról napra egyre jobban.mára már tudom,hogy nem az a fontos,hogy mekkora sebeket hagytak bennem egyes emberek.s most nem a mosolyra gondolok.kicsit fáradt vagyok az íráshoz.próbálom helyre tenni a dolgokat magamban.s ahogy ott álltam és figyeltem őket,elkapott egy érzés,ez nem az én világom.csillivilli sok színben pompázó smink,kivasalt haj,és a természetesség hiánya.nekem ez soha nem jött be.egyszerűen nem tudok foglalkozni vele.jellemtelen emberek rohangáltak fel alá,és közben tekintetük összeért,az üresség volt kiolvasható.na igen,a zene hangosan bömbölt ott a nagy színpad előtt,és alkohollal a kezükben mámorba estek.persze,holnap úgysem fognak emlékezni az este pillanataira.ez fergeteges.csak én nem látom benne a lényeget.s beleragadtam ebbe a felettébb érdekes állapotba,ahol érzéketlenül súrolták arcomat a gondolatok,amelyek kényszerítettek arra,hogy elhiggyem,hogy ez a valóság.talán csak függünk a valóságtól,és nem tudjuk elválasztani a helyest a helytelentől.s idilli képet festettem le magam elé,kiszínezetlen alakok,ugyanolyan sablon alapján elkészülve,és testüket az üresség és a megfelelés vette körbe.s tovább játszottam a gondolattal,meztelen fürdőzés a strandon,és más ágyában felébredni reggel,úgy,hogy az egészre nem is emlékszel.festői sokszínűség.költői irónia.csak egy játék.én pedig élveztem,ahogy ott ültem,a kifáradt világ pedig ott volt előttem.ők pedig eltorzultak egy olyan világba amely sablonos,és élvezhetetlen.a generációk sérült termékei.s egy kis idő után rájöttem valamire,attól hogy én leírom az ilyen dolgokat,attól még nem lesz jobb.hisz csak történetek,miközben semmi sem változik.a világ ilyen.te pedig csak vedd fel azt a jól megszokott mosolyt az arcodra,vagy mutass be neki."néha,nagyon ritkán azonban észreveszem,hogy más is ugyanúgy ‘táncol’,ahogyan én.elmosolyodom,kézen fogom és igyekszem nem elereszteni többé.hiszen nincs is varázslatosabb annál,mint amikor ugyanaz a dal csendül fel két emberben."én voltam a kezedre rátetovált monogram.(Y)

napsütés.egy kicsit most elhagyom a függőségemet,azaz próbálkozom,de tényleg.negyedik hét a gyakorlaton.aztán kicsit el innen.természetesek voltak az ölelések,s a mosolyok is.reményt gyújtottak bennünk,hogy van igazi szerelem.s mi pedig lekuporodtunk a tűz mellé,és öleltük egymást,ez olyan 'sohanemakarlak' elengedni ölelés volt.meglátta bennem azt,amit eddig még nem sokan.önmagamra találtam miközben vele voltam.nem kellett erőlködnöm azon,hogy a hibáimat kijavítsam.azt a titkot,ami talán a legfontosabb,ő felfedezte,s mi ez?önmagam.s kiölte belőlem a csalódástól való félelmet.ami pedig kellemes.élményekkel teli pillanatokat raktároztunk el a szívünkben,van belőle nem is kevés,s mind csak rólunk szól.nem zárkóztunk el egymástól.s este mikor a mellkasodon pihen meg fejem,az is egy öröm.de egyet tudok mindemellett,nehéz.közben szabadok vagyunk,és próbálunk magunkra ismerni,s felfedezni a lényünk egy kis részét akár egy züllött péntek estén,vagy egy összebújós szombat estén.s a vízbuborékok melyeket kifújunk,a kisgyermekkori énünk egy részét idézik fel néhány pillanat erejéig.aztán ahogy szétpukkad egy ártatlan kis szellővel való találkozásnál,úgy tűnik el a pillanat is.s ahogy egy kérdést tesz fel,érzem,ahogy arcom színváltáson megy át,a végeredmény,a piros.
-soha nem hagysz el?
a szememet lesütve,nem jött ki hang a számon,de ő megérezte,amit válaszolni akartam.és elmosolyodott.de nem játszadozott.s mint egy papírból hajtogatott repülő,szálltam a gondolataimmal együtt,s szabadnak éreztem magam.
-soha.
s az volt a legjobb az egészben,hogy közben vele voltam.s mikor már csak boldog akartam lenni,s a szerelemről már letettem,gondoltam meghagyom másoknak.akkor jöttél te.s azóta velem vagy.szeretlek B.igen,szeretlek.több mint 9 hónapja."tudom nem bosszulhatok meg mindent,ami fáj."én voltam a barna szempár mely rád nézett.(Y)

olykor úgy érzem,hogy szerelemes vagyok a lehetőségekbe,máskor pedig el tudnék futni,és döntésképtelenné válok.elharapott szófoszlányok,és megközelíthetetlen gondolkodás.olykor árnyékot vet,máskor pedig színesebbnél színesebb formában jelenik meg előttem.elvetemültem úszkál előttem a lehetőség,mégsem ragadom meg.mégis úgy érzem,hogy most tömörült belém a legtöbb érzelem,aztán fogalmamsincs hogy miért.még mindig érzem a füstszagot,hogy mikor változik ez meg.azt sem tudom.a volánszag,és a tikkasztó meleg,ismét nyár van.s most jön az a rész,hogy fejvesztve futunk neki a nyárnak.lehetetlen.ellentét alakul ki,és csapdossák egymást az érvek.nem tudom.érzem a nevetésed könnyűségét,és a fű illatát,ahogy ott feküdtünk.hol van?a legőszintébb szavaid,s a viták melyek után kicsit összetörve álltunk fel újra.de nem hiányzik belőlem semmi tavaly szeptember óta.minden ugyanaz.és képzeld el,még mindig érzem,hogy viszontszeretsz.inkább zene a fülemben.a zene különáll mindentől.s mégis ha megtaláljuk a számunkra tökéleteset,akkor egy sokszínű erővel megfűszerezve tovább adja nekünk a valódi énünk lényegét.s mik ezek az elvont gondolatok?csak a lelkiállapot átvitte az öntudatomat az emlékekbe.s megint csak belenyúlok a füstbe,és nem érdekel,hogy elszédültem.s irdatlan mennyiségű szó cikázik a fejemben.s nem tudom kiírni.s igazából azt sem tudom,hogy miket véstem eddig le.de NEM ÉRDEKEL!s te komolyan gondolod,hogy ha valami megtetszik a másik személyiségében az neked is jól fog állni?csak írok kiürült fejjel.miközben mindenki dolgozik.minden este,amikor kialszik a város mindent a gondolkodás vesz át.próbálom szavakba önteni azt,ami tudatomban már ott van."az ember értékét nem az esze,a műveltsége,nem a hatalma vagy a tehetsége,hanem a lényéből áradó melegség minősíti.vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte."én voltam a szeretet a kékzöld szemedben.(Y)

a horoszkópom szerint ma hangulatingadozások lesznek rám jellemzőek.és milyen igaz.gyakorlat ismét.tegnap sárvár,épületavatás.aztán.csak úgy nézz rám,mintha utoljára látnál.csak írok,nem érdekel,hogy megérted-e.mivel amit érzek,azt nem lehet leírni,és nincsenek rá szavak sem,amelyek pontosan vissza tudnák adni az egészet.de van ez így.érzéki csalódás semmi más.ugye ezt nem gondolod komolyan.mert szerintem nem.körülöttem emberek,és rengeteg képmutatás.nem kell számolnom a lépést,hogy meddig és merre.mert a határt már rég túlléptem.az érzés felemel.a nyári hangulat most egy kicsit messze szállt,s a gondolatok is hátrafelé pillantanak,pedig az annyi volt és kész.a hiány késztet az írásra,amikor még együtt dolgoztunk a nyáron,és mindennap élveztük a munkát.s ez eltűnt,azaz már csak halvány képek festik széppé a szürke hétköznapokat.most pedig itt állok a nyárnak az elején,őszintén.és csak nézem ahogy elhaladnak mellettem az emberek,és ahogy mosolyt dobnak felém.pedig igazából csak átnéznek rajtam.nem vagyok művész,aki leírja neked,hogy megértsd,s elgondolkozz az egészen.nem vagyok csavargó,aki minden reggel máshol ébred,s nincs jövőképe.nem vagyok hercegnő,aki csak ül és semmi dolga sincsen.nem vagyok kisgyerek,akik még a mesékre építi fel a minennapjait.nem vagyok jó tanuló,és nem vagyok a fiúk kedvence sem.de felvetődik a kérdés,hogy ki is vagyok valójában.sokan elítéltek,úgy hogy semmit sem tudtak rólam.ma már csak átnézek az ilyen embereken.a hiányod semmibe foszlik,miközben a körömlakkot mosom le a körmömről.etanol szag.elkábít,és beugranak a tökéletes pillanatképek,amiket mi adtunk a világnak.a parkokban a padokra karcolt monogramok nyomot hagynak a világ romlása alatt is.a szemünkben lévő varázslat segít,amikor a rózsaszín felhők helyett szürkeség lesz.ahogy rád nézek,azt látom magam előtt,amikor nyugodtan pihentek az arcélek s a pillanatok nyugodtan ültek a sarokban."nem számít miért és hányszor kritizálnak mások,a legjobb bosszú amit tehetsz az,ha bebizonyítod nekik,hogy tévedtek."én voltam a júniusi eső illata,amely az orrodat piszkálta esténként.(Y)

a legszebb nap a fizetésnap,szerintem ezzel mindenki így van.a hétfőn elkezdődött a gyakorlat.és épp most is tart.csak most valahogy nincs kedvem az egészhez.a névnaposos dolog bejött,kőszegen a konferencia,aztán B.ez így volt jó.nyugalom.
hm.kilenc hónap.nem kevés idő.amikor eljött hozta magával a boldogságot,és én pedig a vénáimban lüktető érzéstől futottam hozzá.mert szeretem.azon az úton amin mindketten járunk,valahol mégis csak egy közös pontra érkeztünk.hiába a kószaságnak,és az itt-ott megállásnak,amikor igazából nem tudtam,hogy kit kéne szeretnem és mit kéne tennem.amikor egy kicsit elfáradva leültem,és végiggondoltam,hogy mi a helyes.aztán egy kicsit újra elvesztem.s az eltelt kilenc hónap a rózsaszínű felhők meséi közül a valóságos hétköznapok közé hajtott minket.vagyis az álom valósággá vált.emlékszem,amikor még a vágyak ellensége hajtott,s én melléjük szegültem.akkoriban még a tornacipőm sem sárga volt.részeg fecsegések egy-egy mámorban töltött péntek este után.az igazi érzések még játéknak tűntek.aztán amikor az első pofon elért,kicsit zuhantam.aztán lassan kezdtem megszokni a többit.de egy focista nem hátrál meg.a vágy hajtott,és én törtem az új felé,még akkor sem ha itt-ott meghátráltam.de a lényeg,hogy mindig volt kiben megkapaszkodnom,még ha olykor csak illúzió is volt az egész.sosem éreztem magam keservesen gyerekesen.s az emlékek,melyek fakó képe felvillan,s én elképzelem,ahogy futkároztunk a strandon,és fociztunk a homokban,s ahogy a nevetések felvillannak előttem,mosolyra fordul a szám,hisz megtörtént,s az emlékemben előkerülsz,majd sarkon fordulsz.miközben tudom,hogy azok a pillanatok sem olcsó boldogság játszmái voltak,hanem igazi ölelések,és őszinte szavak.de ahogy mondani szokták,a múlt már a részünkké vált.napsütés."a szerelem és a boldogság nem azért van ingyen.mert nem ér semmit,hanem azért,mert megfizethetetlen."én voltam a hegyek mögött felkelő nap.(Y)

hello June!ötös motoros képességek vizsga.sportelmélet hármas.hétvégi dolgozós napok.és középfülgyulladás.je.nyári napsütés.esti napsütés.legszebb.legjobb.
monoton kattogások,persze mindig várjuk,hogy kicsit valóságosabb legyen az egész.de csak üres lapok hevernek előttünk,mi meg egy flegma mozdulattal továbblépünk,s magunkhoz térve,tudjuk,hogy ezt akartuk.s a tegnap este egyik pillanatképe irányítja el a figyelmemet.ülök a garázsnál levő kis betonmagaslaton.igen,többen vagyunk.arcok villannak be itt-ott,s mindegyikhez más-más emlék ugrik be.az éjjeli beton az igazi társ.kezemben műanyagpohár,benne a szombat estéhez illő asztali bor.s ahogy a térdem feljebb húzom,egy kérdés vetődik fel.létezhet ez máshogy valahol egészen máshol?ahol aromás borral,szivarral a kézben egy flancos bárban,valahol nagyon régen.az egész csak egy ócska kopott kis illúzió,ami sebet mar bennem,s kéjjel átitatott vágyakban fejeződik be.s ahogy rá nézek,már tudom,hogy nem csak egy hamis próbálkozása vagyunk annak a nagy erővel rendelkező valaminek,amiről azt mesélik az emberek,hogy szerelem.s talán az összes kérdésnek semmi értelme nem volt,hisz nem tudok jobb magyarázatot,mint hogy nehéz elérni,hogy messze legyünk egymástól,s még a gondolata is annak,hogy az ellen tegyek amire vágyok,lehetetlen.s ahogy rám vetik a pillantásukat,szánalomra se méltatnak.nem hittem el,hogy kíváncsi lesz a szívemre,és mégis éreztem a tekinteteket.amelyek egyre nagyobbak lettek,és egyre jobban égtek belém,és éreztem,hogy ez jó.ez kell."néha a legtöbb,amit a másiknak adhatunk,az maga a hiányunk."én voltam a nyár első napsugara.(Y)

otthoni pihenős,tanulós napok.nem volt rossz.és gyereknapi fagyizás,a legjobb.és aztán vissza a valóságba.Engelbert Humperdinck volt a legjobb az eurovíziós dalfesztiválon 2012-ben,szerintem.aztán nem tudom.pont.valahogy nem jönnek a szavak,mintha kifogytam volna belőlük,vagy csak én dobtam el őket magamtól.értsd úgy ahogy akarod.kellemes napsütés.és tanulás.nyugalom.és Ő.ez így jó.
ahogy az utcára léptem,nyugodt lépteimben a menekülés törtetett.nem vágytam másra csak egy kis egyedüllétre.azt hiszem.a hajléktalanok kezetcsókoltak.s letéptem a virágot a házfal melletti kis zúgból,és a hajamba tűztem.mert akkor az volt a jó.a város neonfényeitől már sikítani tudtam volna,de akkor úgy éreztem,hogy én vagyok az erős,s tovább lépkedtem a sárga tornacipőmben,mire rászaladt olykor egy kis fény,s megcsillant rajta.én voltam,aki megtudta változtatni az akaratot.és úgy éreztem,én vagyok az,aki most továbblép.s aztán rájöttem,minden egyes megtett lépés után,hogy először dühös voltam,és egy kis fájdalommal megfűszerezett érzés kerített a hatalmába.aztán ahogy hallottam az autó elrobogó hangját mellettem,fejembe ötlött hogy fáj a dolog,az összes apró részletével együtt.nem tudom.
mégsem a vörös szemeim árulkodnak arról,hogy ma veled voltam.illúziókat rombolunk szét,ahogy megöleljük egymást.nem hajtogatjuk,hogy örökké,és hogy soha.mert ezek a szavak nem kellenek az igaz szeretethez.és hol találtam magamra?ott ahol lehetetlennek tűnt.több mint nyolc hónapja.s a dolgok,amiket nem tudok megoldani,s a pillanatok amelyek lehetetlenné tesznek egy-egy boldogság esélyesnek tűnő percet,tiszteletlenül bánok velük.s a sárga tornacipőmmel taposom őket a beton egy-egy kis zúgába.messze lépkedek tőlük,s egy kicsit mintha én is messzebb kerültem volna magamtól.pont ezek miatt a dolgok miatt.de aztán nem tudom.s ahogy a sárguló fényképre tekintettem,mely a faliújságomat díszítette,néztem a szemeit.tudtam,hogy ismerős valahonnan.aztán felütés.csak egy régi emlék.s a másik kép,kristályok repednek az emlékezetbe,alvó meggyötört pillanatok,s virág illat,a nyár melege.nem játszottam kis tétekbe,egyszerre a mindent vagy semmit kezdtem el játszani.és meg lett az eredménye.halovány emlék sugár,ahogy te és én ott állunk a vasútállomáson,s kezünk egymásba fonódott egy szeptemberi napon.s hogy miért kockáztattam?mert rohanó világban élünk,a sebeinket nem gyógyítja be senki,és senkit nem érdekel a másik baja,hisz mindenki csak saját magával foglalkozik.az mondjuk nagyon jól megy az embereknek!ne is próbáld tagadni,esélytelen.inkább dobj egy mosolyt.
s hiába gondolom azt,hogy jobb lett volna akkor elsétálni azok mellett az emberek mellett,akik miatt most egy kicsit üresnek érzem magam ott belül.de nem rágódok ezen.mert az nem én lennék.s hogy a hétvégén martinitől kábultan feküdtünk ki a nedves fűbe hajnalok hajnalán,csak még jobbá tette az egészet.s ahogy véget ért a mámor,ismét a hétköznapok közé estünk.de nem baj.ez így jó."szép éjszakát sok nő tud szerezni,de szép reggelt már annál kevesebben képesek,az az igazán jó.."én voltam a sárga tornacipő agyonhasznált koszos fehér fűzője.(Y)

az,hogy a szociológia szóbeli vizsgám hármas lett,megalapozta a vizsgaidőszakot.nem semmi.s az a pár nap otthon,mindentől távol,kicsit felvidított.még az is,hogy tegnap dolgoztam,és hogy ma bealudtam egy tök jó filmen,aminek a címe,A Kardhal.
szeretem az esőt.és,most jó,hogy esett.hiába a köd és a hideg,s ahogy elnyomja a levegővételt,az még jobbá teszi az egésznek a hangulatát.ez így tökéletes.az,hogy tegnap esett,csak jó hatással van rám.hisz kell az eső,hogy lemossa a valóságot eltakaró mocskot.nem a valódi mocsokra gondolok,hanem arra a felszínt eltakaró dologra,amit mi igazságnak hiszünk,és széppé teszi a mindennapokat.s miért mocsok?mert nem valódi.s,hogy miért örülök az esőnek?mert boldog ember csak az lehet,aki tud örülni az apró dolgoknak.ez egy nagyon okos és jó idézet.
talán semmi nem változott,csak egy telefonhívás volt.amivel azt hiszem,egy kicsit elkésett.csupán csak 19 évet.nem borzolta fel a kedélyeket.nem remegtette meg a füvet a mezőn.ahogy ott ültem,próbáltam felidézni magamban a dolgokat.de minél erősebben próbálkoztam a vége mindig ugyanaz lett.
csak el kéne bújni a csillagok közt,és egy kicsit megállni.s végig tekinteni,azt ami elmúlt.s a szív legmélyén érezni,azt hogy van múltunk.csak az a fontos,hogy ne rántson magával a múlt.s,hogy elszívtam előtted az első szál cigarettát,s ahogy rám mosolyogtál.ennek változnia kéne,azt hiszem.de a mosolyod még mindig a régi,amibe beleszerettem.s a kezem után nyúlsz,ne félj,csak a szél az ami játszik velünk,mi mindig egymásba érünk.s ha olykor úgy érzed,hogy eltűnni látszik a papucs,és a sárga tornacipő,akkor lopd vissza az emlékeidből.mert ott van.hisz mindig szeretlek.
s hogy miért undorodom a világtól?mert leszólják ha kövér,ha sovány,ha barna a haja, vagy ha szőke.romlott világban élünk,ahol a megfelelés lehetetlen.s ha nem tetszik a stílusom?dobj egy dislikeot facebookon,mert az úgyis menő most.s hogy egy kislány arca elmosódva nézi,mi lett belőle,ahogy ott áll és árulja a testét.te pedig leszólod.de nem tudod mi az oka annak,hogy ott áll és várja a kuncsaftokat.talán csak a családját akarja eltartani,és pénzt keres,hogy legyen miből ételt vennie a két éves kislányának,akinek a saját apja inkább az alkoholt választotta helyette.vagy csak kiölték belőle az érzéseket.ezt hozta ki belőlem a fűben való gondolkodás.
s egy mondat ami megfogott: „..most is vannak háborúk,melyek ellen tiltakozni lehet,de biztos,hogy amiatt a néhány,Magyarországon fűbenülő batikoltpólós kislány miatt,akiknek píszjel lóg a nyakában nem térnek majd jobb belátásra.” alig igaz."egyedül nehéz,párban könnyebb,ezt mondja a TV,ezt írják a könyvek."én voltam a szánalom,ami kiült az arcodra,miután elolvastad ezt a bejegyzést.(Y)

arról már inkább nem is beszélnék,hogy az élettan csak másodszorra lett meg,de nem nagyon izgat,a lényeg,hogy meg lett.az angol zhn is túl vagyok.nem is rossz.a héten még szorgalmi időszak.aztán vizsgaidősuck.de azt még hagyjuk.tegnap Praktiker.hova tűnt a meleg?pont.s ismét a kérdések.ki választja meg azt,hogy milyen úton járjunk?ki szól,ha rossz döntést hozunk?ki vezet minket őrült helyzetekbe,és rángat bele a küzdésbe,hol a győzelmünket kiegyenlíti a lehetetlennel?ki az,aki sosem bántja meg azokat az embereket,akiket szeret?ki az aki megtanítja,hogy tudjunk nevetni a bánaton,s a hazugságokon?ki az,aki előrébb visz minket,s lökdös az úton?ki az aki,rendelkezik a szabadságunk felett?s ki az aki irányítja az érzéseinket?ki az aki erőt ad ahhoz,hogy túl lépjünk a nehézségeken,s elfelejtsük a múltat?s végül,ki az,aki arra késztet,hogy kiírjam magamból a gondolatokat?talán a válasz egyszerű,mi magunk!s talán ez mind összefoglalható egy szóban: harc.hát küzdj!talán csak értékelni kéne magunkat,s végignézni,hogy mennyi minden múlik,azon,hogy hogyan állunk hozzá a dolgokhoz.pont.ahogy ültem ott az ablakban,a kávéscsészémet szorongatva,a háttérben pedig hallottam,hogy a lejátszó lista egy új számra váltott.és azt hiszem akkor,ott megértettem valami nagyon fontosat.úgy érzem,változtam.több mint nyolc hónapja más lettem,más emberekkel,és kevesebb régi ismerőssel.megtanultam,hogy sohasem lehet elég keménynek lenni,illetve soha sem lehetünk elegek,mert olyan nincs.a mai világot a pénz irányítja,és az,hogy kinek milyen a családi háttere.a valódi értékek eltűntek.csak nézz végig az utcán,s vedd fel a szemüveget,hogy lásd..a kislány ott sétál az utcán,s kevesebb rajta a ruha mint az anyján.talán hiányzott neki egy apai pofon.megtanultam,azt is,hogy pont azok az emberek,akikre azt hiszed,hogy megbízhatsz bennük,ők fogják a legnagyobb csalódást okozni.s nem egy körülöttem lévő ember mindennapjait néztem már végig,ahogy szíveket törtek apró darabokra,ahogy leitták magukat egy-egy züllött péntek estén.pont.s ahogy közeledik a nyár,a gondolatok is a fejemben itt-ott megjelennek.s ismét arcon üt a felismerés,hogy az elmúlt nyarak pillanatai nem homályosultak el.s igazából egyszerű az egész.emlékek,a nyár megismételhetetlen pillanatai,egy szempillantás alatt a múltunkká válnak,s ami akkor fontosnak számított,mára már csak emlékkép,ami olykor-olykor sebet üt az arcunkon.s jobban belegondolva,ez így helyes,hogy már nem focizunk együtt a strandon,s nem sétálunk fel a Tihanyi-apátsághoz úgy,hogy végignevetjük az utat,egy jégkása társaságában,hogy már nem a tavalyi Magyar tenger megnyitós este van az eszünkben.de azért,egy kicsit hiányzik.s ezzel mindenki így van.de a lehetőség,hogy most más lesz,jobbá teszi az egészet.pont.
neved tetováltatnám bőrömre,és köszönöm.szeretlek,s te is szeretsz,meghallgatsz,és ez kölcsönös,és már több mint nyolc.!pont."nem azért vagyok veled,mert jobb vagy a semminél,hanem azért,mert jobb vagy bárkinél."én voltam a bőrödre tetovált C.(Y)

most őszintén,majd megpróbálom újra,ez csak élettan zh.a csütörtöki praktikeres betanulás után tegnap már dolgoztam.a fejfájás meg olyan,hogy nem tehetünk róla.és egy pihenős vasárnap.és gossip girl,és szociálpszichológia.köszönöm azt,hogy vagy.köszönök neked minden napot,éjszakát,percet,pillanatot,amit veled tölthetek el,és a nélküled eltöltött pillanatokat is,amikor gondolhatok rád.túl sok mindent köszönhetek neked.köszönöm,hogy segítettél elfelejteni a múlt egyes pillanatait,s mindeközben a jövőd lettem,ahogy te az enyém.köszönöm,hogy az olyan estéken,amikor csak beszélgetni akartam.mgehallgattál,s csak ott ültél mellettem,s letörölted könnyeimet.köszönöm a mosolyokat,amiket neked köszönhetek.köszönöm,hogy olykor-olykor vitázunk,mert ez megtanított arra,hogy még azokban a percekben is fel tudjam mérni a fontosságodat,amikor ócska szavakat dobálunk egymás felé.s néha kipróbálhatnánk,azt hogy nem ítélkezünk,s nem mindig az eszünkre hallgatunk,csak arra figyeljünk amit akarunk,és az ösztön vezéreljen mindenkit,és elegáns egyensúlyban tudjunk döntéseket hozni.s,az hogy hozzád bújhatok,s ott vagy nekem mindig,ez az ami Igazi,ami megkülönböztet azoktól a szerelmes pároktól,akik a discoban mulatnak végig egy le zűlött péntek estét.s tudom,hogy nem akarod elengedni a kezem,markolod és bilincsbe szorítod,én pedig szorítom.az az idő már elmúlt,amikor egy szikla szélén állva néztem végig ahogy az emberek rohannak,s itt-ott megállnak,a körforgás untatott.s talán ott még biztos voltam abban,hogy nem tudom ki vagyok,s mit akarok.tudtam,hogy azt nem akarom.én vagyok a szerelmed,s így jó.megszoktuk egymás ügyes-bajos dolgait,és beleszerettünk ebbe az eufóriával átitatott érzésbe.megragadtuk a lehetőséget,miközben nem egy ember fél ettől a megformált szerelemtől.pedig nem nehéz,csak önmagunkat kell adni.s ha tudnád,mennyire megihlet ez az egész.miközben megfoghatatlan és igazából nem is látjuk.próbáljuk szavakba önteni,ahogy azt már előttünk sokan megtették.de úgyis leírom az első pillanatokat,s még azokat is,amikor üresség volt,az első félelemmel megfűszerezett öleléseket,s az olykor fájdalmas pillantásokat,sőt még azt is leírom,ahogy elbújtattuk az érzéseket,mert akkor az volt a jó.s,hogy veled mindent megoszthatok,azt is köszönöm.s neked adom azt a szeretetet,amit a legértékesebb embernek akarok adni.mert te megérdemled.s azt hiszem,bele szédültünk a lehetetlenbe.köszönöm.s taníthatják,hogy féljünk szeretni,azt úgysem tudjuk elsajátítani.s kérdem én,megfosztanánk magunk ettől az érzéstől?ami talán a legjobb.s hogy a szeretet sebeket képez,igen.de rajzold fel előre a bőrödre a sebeket,s megtanulod,hogy szeretni és szeretve lenni,a kiszolgáltatottság,csak a nagyoknak való.de mindegy is,én azért köszönöm."..az élet hegymászás,de a kilátás csodás."én voltam a kék körömlakk,melyen a meleg nap sugara meg-meg csillant.(Y)

8months.szeretlek B.péntek és szombat Pécs,Universitas,országos döntő,3.hely.szép volt.aztán vasárnap Pest,futsal forduló,azért a hetedik helyet sikerült megszerezni.tegnap szociálpszichológia és EU zh.fantasztikus volt.és most egy kicsi pihi.az elmúlt pár nap kicsit sok.eső.napsütés.eső.és megint napsütés.vagy csak talán túl sok a képmutatás.most már tudom,hogy mi kell a boldogsághoz.nem kellenek az érzelemmel megtelt sorok,hisz a papíron a tinta át itatva mutatja azt,ami belül van.talán csak az számít,hogy mellettem sétál az úton,s egy biztos pontot testesít meg.jó érzés volt,ahogy ott feküdtünk,és nem számított semmi sem,a külvilág zaja eltompultan búgott,s ő végigsimította a Nap fényétől megpirult arcomat.s olykor belém üt a felismerés,hogy a búcsú csóknak is meg volt a maga oka,s hogy a tegnap nem életképes a mában.úgy éreztem,hogy a kirakó darabjaiból Te vagy a legfontosabb.talán nem az a fontos,hogy a világgal egy irányban mozogj,és hogy a megszokottat kövesd.hanem,hogy légy valaki,aki mer lépni,és aki nem illúziókból építi fel a mát.s közben a kezem a szívedre tettem,s szemed tükrözte a könyörgést,hogy hagyjam ott.és otthagytam,mert szeretlek.nem csak ábránd,hogy egymáséi vagyunk,s ha úgy tartja kedvünk,csak ordítunk.de azt is együtt.s,egy kérdés,bánom-e a könnyen járt utakat,s a pillanatokat,mikor valakit megbántottam?talán igen,de ahogy mondják,nem a mi életünk alapján működik az élet.de ne bánd,hogy olykor a magány a társaságod,s kiülve az erkélyre,borral a kezedben a Naplementében gondolkodsz.a mesét nem hagytad abba,s nem vágtad el a köteléket,mert szinte ordítod,hogy fontos vagyok neked.én pedig csak mosolygok,s veled vagyok.s tovább fekszünk a frissen lenyírt fűben,s szüntelen nevetünk,miközben a percek csak telnek.nem kell magunkhoz kötözni a boldog pillanatokat,csak le kell írni egy füzetbe.de most elég hogy,rám mosolyog."az igazi szerető az a férfi,aki képes felvillanyozni azáltal,hogy megcsókolja a homlokod vagy a szemedbe mosolyog."én voltam a tetoválás,ami jól állt neked.(Y) 

az ész téved,az érzés sosem.Adele-someone like you.azt hiszem ez most az ami kell.aztán képzelgés.hópelyheket fúj a szemünkbe a szél.és mi csak ott állunk,és nézzünk egymást.elkaptuk a pillanatot.a kristályok repednek,s ahogy te ott állsz,tétován megcsillan a fény az arcodon.olyan gyönyörű.ócska lehetetlennek tűnő dolog,most az elvesztés.mert most érezzük,hogy egymáséi vagyunk.az égen a csillagok közül hullottál le,s aztán az én ölembe estél.s miért?mert ennek így kellett történnie.tablettás bor,olcsó szivar,s naplemente.s az érzés,hogy akarsz.már nem tágítom tudatom szakadt gondolatokkal,már nem csempészem a tegnapot a mába,s már nem játszom meg magam,hanem adom azt,aki vagyok.csend van,a zaj messze.s nem játszanak szerepet a képlékeny kérdések,s azok a jól megszokott ’miértek’.a valóságosnak tűnő álmok,ott vannak,jelen,miközben néhány lépéssel arrébb állunk.csak elég volt belenézni a szemedbe,és tudtam,te vagy aki kell.akivel akarok mindent!az emlékezés helyett te vagy ott.a sok boldog pillanat pedig már csak itt-ott csal mosolyt arcomra,ahogy sétálok az utcán,s zene megy fülemben.elcseréltük azt amink van,s a múltunkban vájkálás helyett,átadtuk egymásnak az,akkor mosolyt arcunkra csaló pillanatokat.s a sárga tornacipő,a sárga övtáska,a szakadt farmer,a megkopott öngyújtó,és a fekete póló mögött te vagy.az aki nekem fontos.s ennyit ér a külsőség,ha meglátod magadat bennem,akkor nem a tökéletes összeomlást látod,hanem azt,hogy ez művészet.amit szeretek.de ezt most inkább elnapolom.május eljesén voltunk a Bakonyban,egész jó nap volt,Cuha patak,fagyi,medvehagyma és mindenhol fa.fényképek őrzik emlékként.és múlt hét,diákhét.és pihenés.aztán foci.és most blog.és napsütés."nekem nem kell más.."én voltam a tetoválás a kezeden.(Y)

péntek kosárlabda meccs,jó volt.tegnap futsal forduló.az sem volt rossz.egy gól,az is valami.a mai pihenés kellett,az eső is.Nelly-Just a dream.de nem megyek vissza azon az úton már.inkább engedem,hogy belemarkoljon a hajamba,s az érzés kerítsen hatalmába.s valahogy már nem érdekel,hogy ha azt mondod,hogy nem érem el az álmom.mert igenis el tudom.és ehhez nem kellesz te a negativitásoddal.az oké,hogy az emlékek úgysem tűnnek el,mindig itt lesznek,de vállalom a kockázatokat,és ha néha letörnek,akkor sem leszek gyenge.csak elgondolkodok.ez a mondat nem kellett volna,most valami megváltozott.aminek talán nem így kellett volna lennie.talán csak meg kéne találnom önmagam.de ez így egy kicsit nehéz.nem fordítok hátat a hazugságoknak,s elgondolkodok,hogy a valóságnak mennyi részét tartom fontosnak.mi az ami fontos.és mi az amiből elég csak az illúzió.gyere nevess ki,és talán erősebbé teszel.aztán az asztalon lévő képről eszembe jut,ahogy nevelkedtünk,és ahogy az ártatlan gyermeki mosollyal az arcunkon álltunk a világgal szemben.és most ez hova tűnt?az évek alatt elkopott,s megfásult papírdarabként dobtuk a tűzre,ahogy a meséket is,ahol mindig happy end lett a vége.s ismét ugyanaz,nem akarok harcolni ellene.de ez az ami most van.ennyi telik tőlem,s nem is akarok többet.s az elfogadás,nem egy kötelesség,csak a változás szele olykor egy kicsit nehezebbé tesz mindent.és ahhoz,hogy ezt elfogadjuk,talán idő kell.csak ülünk és beszélgetünk,a gyermeki mosollyal az arcomon,nézek a szemedbe.és mondom ki,hogy szeretlek.reményt növesztek,s megoldjuk,mert ez így jó.s hogy,hogyan oldjuk meg?ki így,ki úgy.tornacipővel taposom a lehetőségeket a macskaköves út zegzugaiba.talán egy kicsit messze kerültem magamtól. "..háromféle ember képes arra,hogy az igazat kimondja: a kisgyerekek,a részegek,és azok,akik dühösek."én voltam a tornacipőd.(Y)

szombaton foci volt.második hely,legjobb mezőnyjátékos.alig volt hideg.köszönöm,hogy kijöttél.vasárnap Balaton,bob és a veszprémi vár.az úgy jó volt.ja,és új ágy.és hétvégi pihenés.soha nem leszünk azok,akik voltunk,de mond te tényleg ezt akarod?attól még,hogy egykoron a szívek egymásra voltak hangolva,nem kell hogy a jelen pillanatai elrabolják a múltat.nem kell az ellenségeskedés,s a vádaskodás,azért ami volt.ez már nem happy end és nem is holmi ócska képregény hősök vagyunk,s nem arról szól az egész,hogy mi mit is akarunk valójában.megfáradt gondolatok ott ülnek a sarokban,s te sem hiszed el,hogy ez így alakul.nem kell az,hogy mosoly üljön ki orcádra ha a múltra gondolsz.az egy kis darab belőled.kiamputálni már nem tudod.ott dobog benned,s a ritmusa erős.ugyanúgy benned marad,s nyomot hagy elmédben.ez így jó.nem vagy részese a tegnapomnak,ahogy a mának sem.de ez nem is kell.nem gondolod,hogy ez így nem jó?aztán inkább továbbsétálok,s nem intek pát,mert akkor te nyernél.ez csak egy játék.amit egymással játszunk.én nem mondom ki,hogy mit akarok,ahogy te sem.addig megy ez míg valaki nem nyer.és az most én leszek.nem kell,hopgy kinevess,egy-egy ócska kis botlásért,vagy hogy rám köszönj egy péntek estén,mikor kissé illuminált állapotban meglátsz az egyik kocsmában.nekem nem kell,hogy te törődj velem,hogy naponta kérdezgesd,milyen napom volt,s éppen mit csinálok.aztán egy tavaszi alkonyon elszáántan eléd állok,de egy kéz húz vissza.nem.véletlenek nincsenek.és ismét tovább űzzük a játékot.s nem az nyer,aki szól,hanem az aki nem.mert ez így jó.azt hiszem.de most azt hiszem,inkább kiülök az erkélyre,s onnan kémlelem az eget.olyan szép.csillagos.egy üveg bort nyitok ki,s az egyetlen hang,ami körülöttem van,az a dugóhúzó sistergő hangja.s az öngyújtó is előkerül a szebből.de most nem.aztán mosolygok egyet,s megölelm.mert szeretem."..a csábítás a legizgalmasabb játék a világon."én voltam az ablakon kissé beszűrődő fény.(Y)

a durván lecsiszolt fa asztal szálkái akaratosan belefúródnak a körmöm alá.néhol megböknek,aztán egy hirtelen mozdulattal máris sebet ejtenek.alig fáj.de nem érdekel.a szobám egy része üres.nem tűnt el semmi,sőt talán így jobb is.az ágy ahol a narancssárga párna virít,s ahol egymásba gabalyodunk egy tavaszi éjszakán.az ajtó melletti falon pompázó faliújság,ahol ezernyi fénykép őrzi a múltam.szeretem a fényképeket,mert azok sosem változnak,nem úgy mint az emberek.aztán egy mosoly után,tekintetem átvándorol a világos barna szekrénysorra,melynek tetején ismét csak emlékek,kiszárított rózsák,s néhol egy-egy plüssállat.s a kopott,kissé poros polcokon díszelgő kupák,és érmek,az is hozzám tartozik,ahogy a szerencsebambusz is amit ballagásra kaptam.ez mind én vagyok.s talán olykor-olykor amikor egy éjszaka az eső halk kopogós hangja az ereszen nem hagy aludni,akkor gondolom,azt hogy ez az enyém.lelkem egy jelentős része ott van,nem enged,hogy széthulljon az ami voltam,s vagyok.s én csak a forgószéken ülve,egy pohár borral a kezemben,az utolsót hamuzom le.s érzem ahogy a durván lecsiszolt fa asztal szálkái belefúródnak a körmöm alá.s egy gyenge mozdulattal kihúzom őket onnan.s érzem,ahogy szóvicceket görgettek végig az úton felém,s egy óvatlan pillanatban a bizalom darabokra hullva tölti meg az inspirációkkal teli jókedvet.s egy történetet csepegtetve a tollhegyekre,büszkén álltok fel.csak mond,mit ér,hogy kiöltétek az utolsó darabokat,s a vágyakat elraktározzátok egy szív nevű fiókba.ne is mutasd meg ki vagy.nem érdekel.majd felkel egy újabb lehetőség,s lehet,hogy megtekintesz majd a legjobb bestseller írók listáján."..fogadj el olyannak amilyen vagyok,s akkor egyre jobb leszek."én voltam a késő esti napsütés.(Y)

mintha én is Brooklynban lennék,csak egy kicsit.ezért szeretem.az égig érő épületek mellett ahogy sétálok,senki nem néz rám,nem vet rám flegma pillantást,és nem azt nézi,hogy milyen ruhában vagyok,s legfőképp semmit nem tud a múltamról,sem az életemről.szóköz.s ahogy egy híresség elsétál mellettem,arra leszek figyelmes,hogy egy lesifotós azon próbálkozik,hogy lencsevégre kaphassa és írhasson róla valami kis illúziókkal összevetett hazug képet,amit majd a pletykalapok hű vásárlói másnap reggel a kezükbe vesznek egy reggeli kávé mellett.és akkor mi van ha ezzel a kis ócska cikkel egy karriert vágnak romba?kit érdekel.ez már csak ilyen.hánynom kell tőlük.és mégis,az emberek erre gerjednek. szóköz.aztán egy kicsit ott hagyom Brooklynt.na igen,ha egy kicsit elkezdek gondolkodni valami butaságon,az addig is kiöli belőlem a többi butaságot amit megtettem vagy meg akartam tenni.el is felejtettem hogy most az a menő,hogy Schmitt Pál lemondott.hát ez van.az Ő élete. szóköz.egy kicsit érzékelhető,hogy már a határokat súroljuk,de érzem,hogy vele jó.hogy vele most igazán jó.most egy kicsit messzebb.támasztom a fa hátsó oldalát,pontosítok,azt az oldalát,ami nem felőled van.és csak nézem.figyelem.s eszembe jutnak a félreütött szóközök,a mondatfoszlányok,meg az ehhez hasonlók.s ahogy a szél lágyan simogat érzem,hogy valami megváltozott.mert minden izmom,és az egész testem biztosan indul el feléd.mert tudom,hogy ez az ami kell,a biztos.Te. szóköz.de attól még az álmok érzéketlenül súrolják arcom,ahogy sétálok hazafelé a sárga tornacipőmben.s ahogy meghallom a számot,felcsendül a dallam,és tudom,hogy ez a valóság.a hibák ott sorakoznak a fal mellett,és várják,nesztelenül és hangtalanul,hogy tanuljunk belőlük.de nincs lehetőség."..a legkönnyebb dolog az életben szeretni valakit,a legnehezebb találni valakit,aki viszont szeret."én voltam az arcodon felvillanó görbe mosoly.(Y)

hát helló április.április?azta.mégmindig tavasz.péntek estétől szombat estéig tartott a 24 órás nightball.alig volt jó.na meg az akrobasket.azta mindenit.ja és Balázsék nyertek.gratulálok.aztán alvás.az úgy kellett.ja és csak úgy megemlítem,hogy a Gossip Girl az új kedvenc.alig jó.már első évad nyolcadik rész.a mai EU óra fenomenális volt.
s ahogy megpillantottam az utca másik oldalán,mintha egy kicsit elbizonytalanodtam volna.azt hiszem hiányzik,de ez rossz szó arra amit érzek.mert az hiányzik ami volt,és ahogy volt.aztán a zebrán átsétálva dobtunk egy sziát egymásnak.azért egy kicsit irónikus.ami hosszú éveken át tartott,és szoros kötelék volt azt ma egy sziával tiszteljük.mintha nemis lett volna.de aztán mégis.ezt mindketten tudjuk.csak megváltozott a világ,s megváltoztunk mi is.és már nem az számít,hogy mindenféle színben pompázó kifestett körmökkel,szalmakalapban pózoltunk a tükör előtt motoros szemüvegben,és amikor hosszú éjszakákat beszélgettünk át szinte a semmiről.és mégis tudtuk mi volt a fontos.a barátságunk.ami már nincs.vagyis van.mert úgy igazán soha nem lehet kitörölni.aztán mindketten továbbsétáltunk,csak nem egy azon irányba.s úgy éreztem,hogy szinte már semmit sem tudok róla.de a múlunk kiradírozhatatlan,és nem is akarom kiradírozni.amúgy több mint fél éve tartó boldogság.mintha a másik felemet találtam volna meg.s ahogy beülök a gép elé,s csak úgy ütöm a billentyűket,néhol megállok,s elgondolkodok,s ahogy a bejegyzés végére érek,az utolsót is lehamuzom.aztán vissza a valóság.egy kicsit kiléptem.mintha nem találtam volna a helyem.aztán mégis.irónikus sorok.elveszett gondolatok.s benyomom a zenét."..azokat a szavakat a legnehezebb kimondanunk,amelyek a legtöbbet jelentik."én voltam te.(Y) 

a javító szociálpszichológia zh-m négyesre sikeredet.ez így pont elég.a mindennapi kosárlabdázás megfűszerezte egy kicsit a tavaszt.de most a Nap egy kicsit elbújt.talán eső lesz.vagy nem tudom.de tavasz van.a gondolatok amik a fejemben vannak,olykor megtörténnek a valóságban is.nem kiszínezve és nem tündökölve,csak úgy szimplán,feketén és fehéren.egy kicsit átértékelem a hintázást,és a homokozást,az írni tanulást és az olvasást,a péntek estéket és az érettségit.azt hiszem hiányzik.mégis,őt nem álommá növesztettem,hanem megvalósítottam több mint fél éve.s nem rágódok azon,hogy mennyire a szívembe zártam.hisz mindig mosolyt csal arcomra.és az ölelése közben érzem azt,hogy ez nem csak egy pillanatnyi állapot vagy fellángolás.de nem tudom pontosan leírni.ezt érezni kell.s talán megértettem időközben,hogy van amiért érdemes küzdeni.nem kellenek mindig a mosolytól megremegtetett pillantások,olykor elég egy oda bújós cselekvés.s nem keresem a miértek-re a választ,mert nekem elég,hogy Ő ott van.s nem én döntöttem afelől,hogy mennyire legyen közel hozzám.s ha olykor-olykor elkapja a pillantásomat,érzi talán,azt amit én.talán egy kis félelem.vagy nem tudom.de akkor is tudja,hogy szükségem van rá.és szeretem.s ha mocskos játékokba keveredek magammal,akkor ott a világ szélén állva is tudom,hogy nekem Ő kell!s kezdtem érezni,hogy egy kicsit hideg van.pulcsi lehúz.és egy kattintással mentés a blogon.és ez jó."..megtanultam,hogy aki nem keres,annak nem hiányzom."én voltam a kisimult ránc az arcodon,ami mosolyra késztetett téged.(Y)